Hamarosan véget érhet a Jadeveon Clowney szabadügynök-saga, az edzőtáborért feltehetőleg nem rajongó pass rusher most már bármelyik pillanatban aláírhat. De nem ez a legérdekesebb a legfrissebb hírekben, hanem az, hogy a New Orleans Saints nagyon meg akarja szerezni Clowney-t, írja Dianna Russini és Tom Pelissero.
A Saints mellett a Titans továbbra is komolyan érdeklődik a pass rusher iránt (illetve kevésbé hevesen a Seahawks is), és mindkét csapat azt szeretné, ha a játékos hétfőn már ott lenne az edzésen. A Saints egyébként annyira akarja Clowney-t, hogy Sean Payton is többször beszélt már vele, és a játékosokat, illetve edzőket is ráuszították, hogy próbálják meggyőzni.
A Saintsnek az NFLPA adatai alapján körülbelül $7 millió dollárja van a fizetési sapkában, így Mike Garafolo információi szerint a csapat most hívja a saját játékosainak az ügynökeit, hogy ki lenne hajlandó belemenni egy átstrukturálásba, hogy pénzt tudjanak felszabadítani és megszerezhessék a legjobb elérhető szabadügynököt. A Saints egyébként már most is magasan a legrosszabb pénzügyi helyzettel rendelkezik a jövő évi fizetési sapkát figyelembe véve.
Érdekes párosítás lenne ez egyébként, a háromszoros Pro Bowler Clowney így Cameron Jordan túloldalán állhatna fel, viszont Marcus Davenport kiszorulna a rotációba, illetve Trey Hendricksonnak is kevesebb szerep jutna. Összességében viszont még erősebb lenne a Saints, amelynek talán már így is a legjobb a kerete az egész ligában.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Davenport-ot nemlehet elcserèlni? Nagy àrat fizettünk èrte ès nemigazàn szolgàlta meg. A Jordan-Clowney kettős tetszene :D
Ha adjátok mellé a jövő évi második körötöket, akkor átvesszük. :D
Na eztmàr szeretem amikor valakivel lehet alkudozni :D Megkapod ès jön vissza Hunter meg egy 3ik kör :D
A Hunter trade sem nekünk, sem nektek nem fér bele a sapkába. Kérjél mást! :D Wonnum esetleg nem jó és akkor adunk még egy 4. kört is pluszban? :DDD
Vagyunk olyan dörzsöltek hogy helyet szorìtanànk Hunternek :D
“Összességében viszont még erősebb lenne a Saints, amelynek talán már így is a legjobb a kerete az egész ligában.”
Ezt szinte minden szezon elején elmondtuk az utóbbi 2-3 évben, aztán mire mentek vele csóri Szentek? Naugyi…
összeszedték a legtöbb győzelmet a ligában :D
szart sem értek vele, mert gyűrűt nem tudtak kikaparni maguknak
Sok pénzt akarok ezért elmegyek egy olyan csapathoz aminek nincs fele sem meg annak a lének ami nekem kell így azonnal miattam atrstrukturaljak pár társam szerződését akik így nagyon kedvelni fognak az első perctől kezdve…
Okos…
kedvelni fogják, mert jobb esélyük van nyerni.
Amúgy az átstrukturálás sok esetben jobb a játékosnak, mert most megkapja a pénzét a későbbi évek helyett (aláírási bónuszként) és jobb eséllyel marad tovább a csapatnál.
Azt hittem ilyenkor inkább később fizetnek.
Amúgy a SEA-ban sokat nem tett hozzá a rendszerhez. Szeitnem kissé túlértékelt játékos, igaz sok volt a kettőzés, szóval nehéz megítélni tisztán
Fegyverkezési verseny NFC South. Jó lesz.
A Buccaneers-Saints meccsek akár az NFC 1. kiemeléséről is dönthetnek. Ha bármelyik nyerné mindkét csoportrangadóját, akkor az gyakorlatilag csoportgyőztes lehet. A Saintsnek bizonyos tekintetben ugyanolyan problémája van/volt, mint a Manning-féle Coltsnak. Brutális alapszakaszokat toltak, bőven megvolt a legalább 10-11 győzelem és a csoportgyőzelem, és a tét inkább csak az AFC kiemelése volt. Akkora teher tehát nem helyeződött rájuk, mert ha kikaptak egyszer-kétszer-háromszor, nem sokat veszíthettek vele, legfeljebb egy kiemelést, mert a PO megvolt. A Saintsnek nagyon jól jöhet az, ha már az alapszakaszban több olyan meccsük lesz, ami fontos kiemelésről, így helyszínről (otthon vagy idegenben…) dönthet, pláne csoportrangadó, pláne nem akárkik ellen… Meg vagyok róla győződve, hogy a Saintsnek nem elsősorban (jó vagy jobb) játékosok kellenek, mert azokkal tele a padlás. Nem is az kell, hogy olyan jelszóval menjenek neki a szezonnak, hogy “nyerjünk már (még) egy gyűrűt Breesnek”. Furcsa ilyet mondani, de a Saintsnek meg kell tanulnia nyerni akkor is, ha Breesnek nem megy. Márpedig a legélesebb meccseken bármikor benne van, hogy betlizik. De ez a Saints úgy van összerakva, hogy a támadósor bénázása esetén is tudjon meccseket nyerni, és akkor is, ha a védelem szar napot fog ki. Ha ebben az idényben sem jön össze a SB-győzelem, akkor tényleg hagyják a francba az egészet, mert ennél jobb és mélyebb keretet nem nagyon lehet összerakni. Ráadásul mindezt úgy, hogy nyakukon a kés a sapka miatt. Most vagy soha, utolsó esély, 19-re lapot kérni, all in… Erről szól a Saints szezonja.