Connect with us

Összefoglaló

A Washington védőfala szétszedte az Eaglest, a Ravens és a Browns ott folytatta, ahol abbahagyta

A Washington védőfala szétszedte az Eagles támadófalát és a forduló egyik legnagyobb meglepetését okozta, a Rams megnyerte a stadionavatóját, a Browns és a Ravens ott folytatta, ahol abbahagyta, a Raiders pedig megnyerte a gyenge védelmek csatáját. 

Dallas Cowboys @ Los Angeles Rams 17-20

Sikeresen nyitotta meg a SoFi Stadiumot a Rams, és underdogként verte meg a Dallas Cowboyst egy végig szoros találkozón.

A Rams támadósora kifejezetten jól nézett ki és mintha visszatért volna a 2018-as offense. A támadófal jól muzsikált, McVay pedig jól rajzolta fel a játékokat, hogy Goffnak ne kelljen sokat gondolkoznia. Sok volt a screen, a bootleg, a félpályás olvasás, gyorsan tudott szabadulni a labdától a fiatal irányító, ez pedig jól is állt neki, no meg a teljes támadósornak is. Nem volt feltétlen lehengerlő az offense, de a tavalyinál egyértelműen jobban mutatott.

A skill playerek közül Robert Woodsot kell kiemelni, aki 6 elkapásból 100 yard fölé jutott, illetve Malcolm Brownt, aki 18 futásból 79 yardot és 2 TD-t ért el. Nem volt tiszta a Rams futóhelyzete a szezon előtt, most Henderson alig kapott szerepet, Brown pedig jobban mutatott Akersnél.

A védelmet érdemes még kiemelni a hazaiaknál, Aaron Donald nyilván szokás szerint domináns volt, de az új védőkoordinátor Brandon Staley egyelőre dicsérhető, hiszen csak 17 pontot és 244 yardot engedett az egység a Cowboysnak, ami kifejezetten jónak mondható – habár az alacsony yardszámot befolyásolta a támadósor jó játéka is, de hatékony is volt a defense.

A Cowboys offense oldalon rendben volt, a három elkapó (együtt 200 yardig jutottak) és Elliott is jól játszott (96+31 yard, 1+1 TD), de nem volt igazán lehengerlő a támadósor, mint mondjuk tavaly. A játékhívásokat érheti esetleg kritika: első kísérletekre 17 futást hívtak 12 passz mellett, pedig előbbivel 4,8 yardot, utóbbival 11,1 yardot haladtak.

A Mike Nolan irányította védelem nem igazán tudta lekövetni és megfékezni a Rams támadóit, főleg az első félidőben. Leighton Vander Esch kiesése persze nem segített a helyzeten, de láthatóan gondot okoztak az ellenfél playhívásai a defense-nek. A pass rush sem működött úgy, mint vártuk volna a szezon elején, azonban jó jel, hogy Aldon Smith teljesítménye nagyon is rendben volt, az egyetlen sacket is ő szerezte.

A végén így is lett volna esélye a Cowboysnak a győzelemre, Gallup elszakadt Ramsey-től és befújtak rá egy véleményes támadó pass interference-t, ami nélkül legalább az egyenlítés összejött volna (ha Zuerlein bevágja a mezőnygólt, egyet ugyanis kihagyott a találkozón).

Philadelphia Eagles @ Washington Football Team 17-27

Az Eagles az első félidőben 17-0-ra vezetett, nagyon egyoldalúnak tűnt a mérkőzés 25 percig, aztán mintha egyből minden a feje tetejére állt volna az addig látottakhoz képest, a Washington 27 pontot tett fel zsinórban a táblára és ott terrorizálta az Eaglest, ahol nem szégyellte.

Wentz parádésan kezdett, 12/15, 176 yard, 2 TD és egy 155,1-es passer rating állt a neve mellett, aztán az első félidő hajrájában dobott egy interceptiont és ekkor mintha elvágtak volna valamit, ettől a ponttól kezdve semmire sem ment az Eagles támadósora. Wentz két interceptiont dobott a meccsen és két fumble is becsúszott (már 50-nél tart karrierje során, ami brutálisan sok), emellett folyamatosan túl sokáig tartotta magánál a labdát, így a 8 benyelt sack is részben rajta szárad, a második félidőben kifejezetten pocsék volt.

Persze azt is ki kell emelni, hogy a Washington védőfala átvette az uralmat az Eagles megfogyatkozott támadófala felett és ott verték meg a nullkilométeres játékosokat, ahol csak akarták. A Sasoknál Nate Herbig és Jack Driscoll kezdett RG és RT poszton, összesen 3 profi snappel rendelkeztek eddig, majd a meccs folyamán a rögbis Jordan Mailatának is be kellett állnia a falba. Chase Youngék pedig simán dominálták ezt a matchupot és megfojtották az Eagles támadásait – Young 1,5 sackkel mutatkozott be, Kerrigan 2-t, Ionnidis még 1,5-öt, Bostic és Sweat 1-1, Jonathan Allen és Daron Payne pedig fél-fél zsákolást gyűjtött össze.

A Washington offense nem nyújtott kiemelkedőt, de kihasználták a jó field pozíciókat. Az összes pontszerző drive-juk az Eagles térfeléről indult, ami nagyban köszönhető a védők dominanciájának. Talán Logan Thomast érdemes kiemelni a támadóktól, a korábbi irányító most tight endként próbálkozik és a Football Team első számú opciója ezen a poszton – 4 elkapásból 37 yardot és egy TD-t szerzett. A legtöbb elkapott yardot egyébként McLaurin szállította 61-gyel, de Darius Slay hatása érzékelhető volt, most nem tudott olyan jó napot kifogni, mint a tavalyi két egymás ellenin. Illetve Peyton Barber két futott TD-jét említhetjük még meg, akit a red zone-ban többet használtak Riveráék, mint az újonc Gibsont.

A forduló egyik legnagyobb meglepetését okozta tehát a Washington Football Team, az Eagles pocsék utolsó 35 perces teljesítményére pedig az sem lehet kifogás, hogy már 8 kezdőnél tart a sérülésszámláló Philadelphiában. Az edzői stábot is nyugodtan elő lehet venni, Pedersonék nem végeztek jó munkát a második félidős taktikaváltásban.

Cleveland Browns @ Baltimore Ravens 6-38

Lamar Jackson parádés volt a meccsen, és most nem a lábaival oldotta meg elsősorban a dolgokat. Félidőben 16/20, 252 yard, 3 TD állt a neve mellett, egy ponton tökéletes passer ratingje is volt, de végül 152,1-essel fejezte be a meccset. Ott szedte szét a Browns borzasztóan működő passzvédekezését, ahol csak akarta, nagyon könnyen tudott haladni a levegőben a Ravens. Egyrészt Marquise Brownt kell kiemelni, aki 100 yard fölé jutott, másrészt pedig Mark Andrewst, aki két TD-t is lehúzott, az egyiket ráadásul egészen gyönyörűen. Érdekes módon a futás annyira nem ment most a Ravensnél, a Browns ezt most jól fogta, de sokra nem ment vele, mivel hátul senkit sem sikerült őrizni.

Az új arcok is nagyon jól szálltak be a Ravensnél, Calais Campbell parádés volt (három leütött passz, egyikből interceptiont szerzett Humphrey), JK Dobbins két TD-t is szerzett, Patrick Queen (sack, kierőszakolt fumble) és Malik Harrison is jól játszott, szóval egy kör után nagyon jól néznek ki az erősítések.

A Brownsnál kezdjük a jó hírrel: a futójáték jó lesz. Chubb és Hunt is jól nyomta, kár, hogy semmire sem mentek vele ilyen nagy hátrányban. Ezen kívül minden gyenge volt a Clevelandnél, Mayfield nem játszott jól, Beckham szintúgy, a nagy igazolás Hooper felé két labda szállt csak, Jedrick Willsnek meggyűlt a baja a pass rusherekkel, és akkor ez még csak az offense. A passzvédelem pocsék volt, egytől egyik mindenkit meg lehet róni a secondaryből. A speciális egység is kiröhögtette magát, miután a fake punt katasztrofálisan sikerült (fumble), mezőnygólt és extra pontot is sikerült kihagyni, hosszú visszahordásokat engedtek, büntetéseket szedtek össze.

A két csapat tehát ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ravens dominált, a Browns bénázott.

Las Vegas Raiders @ Carolina Panthers 34-30

Az első hét egyik legérdekesebb meccsét játszotta a két csapat, ami elsősorban a Pantherst dicsérete, meglepően jól állta a sarat a teljes átalakuláson átmenő gárda.

Ahogy a kapott pontokból is látszik, a Carolina ligaszinten legfiatalabb és legolcsóbb védelme kis túlzással csak dísznek volt a pályán. A boxot ugyan relatíve jól töltötték, Josh Jacobs négy yardos átlag alatt termelt a földön (igaz, így is 93 yarddal és 3 TD-vel zárt), de ez csak annyira volt elég, hogy egy fokkal lassabban szerezzen pontokat a Raiders. Derek Carron szinte egyáltalán nem volt nyomás, a védelem egyetlen sacket sem jegyzett, negatív yardos szerelésből is csak egyet, Carrnak nagyon kényelmes napja volt (22/30, 239 yard, 1 TD).

Nem mintha a Raiders védelem sokkal jobb lett volna. A szezon előtt problémásnak gondolt pass rush hozta a várt formát, Teddy Bridgewaternek is relatíve nyugodt napja volt, Christian McCaffrey pedig 4,2 yardos átlaggal szerzett két TD-t és 96 yardot (illetve volt még 38 elkapott yardja is) – bár a javukra legyen írva, az utolsó percben, 34-30-as állásnál megfogták a Panthers 4&inches kísérletét. A levegőben sem sikerült nagyobb ellenállást kifejteni, nagyjából pont annyira nem volt hatékony, mint a Panthers védelme (Bridgewater mérlege 22/34, 270 yard, 1 TD volt a meccsen).

A támadósorokat már inkább lehet dicsérni. Bridgewater kellemes csalódás: bár voltak gyenge megoldásai, elég jól osztogatta a labdákat, a hosszú passzokat is meg merte dobni, illetve lábon is veszélyes volt. CMC-t nem kell bemutatni, de az idén igazolt Robby Andersont említsük meg: 6 elkapásból 115 yardot és egy TD-t szerzett, nagyon jól nyújtotta meg a pályát, egy teljesen új dimenziót vitt a támadósorba. Kifejezetten szórakoztató volt nézni a Panthers O-t.

Ami a Raiderst illeti: Jon Gruden megcsinálta azt, amit Bill O’Briennek kellett volna Hopkins elcserélése után. Mivel a csapatban nem maradt igazi WR1, így Gruden a diverzitás mellé tette le voksát. Carr kilenc játékosnak is osztott ki sikeres passzt: a tight endek és az elkapók 7-7, a futók pedig 8 labdát kaptak el, a három legtöbb targetet az elkapó Henry Ruggs (5), a futó Josh Jacobs (6) és a tight end Darren Waller (8) kapta.

Már a számok alapján is jól játszik, hogy Gruden próbál mindenkit bevonni a játékba, mindenkinek van egy-két jó játéka, amivel értékes yardokat lehet szerezni. Külön öröm, hogy végre Jacobs aktív szerepet kapott a passzjátékban, illetve jó volt látni, hogy Ruggs felé azért szál 1-2 hosszú labda. Kezdésnek nem volt rossz, de idővel ennél azért több kell, a komolyabb csapatokat nem lehet öt yardos passzokkal megverni.

Összegzés: a Panthers védelme talán a leggyengébb a ligában, ami ugyan idővel javulhat kissé, de túl sokat nem kell tőle várni. A támadósorban ellenben már van potenciál, már ha CMC tudja tartani ezt a szintet – a rájátszáshoz persze ez kevés, de az 1/1-től így egész messze lesz a csapat. Ami a Raiderst illeti: a védelemnek sokat kell javulnia, egyedül a safety Johnathan Abram játszott jól, de a fejlődéshez az emberanyag legalább adott. A támadósor már jobb volt, de ez egyelőre csak a gyenge csapatok ellen elég, egy tökösebb playbook nem ártana, sehol nincs megtiltva, hogy meccsen háromnál több 10+ yardos passzal próbálkozzon valaki.

(renningan)

17 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
17 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Sestertius
Sestertius
2020-09-14 09:33

Azért az Eagles OL – Washington DL párharcában nem csak az a kiemelendő, hogy az Eagles-nél nullkilométeres volt a fal 3/5e, hanem azt is, hogy ez a Washington DL szerintem a legjobb a ligában, megkockáztatom, hogy még a super bowl győztes Eagles DL-nél is jobb/dominánsabb lesz

Sestertius
Sestertius
2020-09-14 09:36

Remekül játszottunk.. LJ zseniálisan volt (mondjuk volt 1 teljesen homály int passza, amit 3!! Brown közé dobott be, de droppolták :D (balra futva próbált Mahomes-ozni, de nem volt elég erő a karjában :) ) végre Brownt se hátráltatja a sérülés (reméljük marad is így) jó volt ez összességében. Abban bízom, hogy a playbook futás címszó alatti részei össze voltak ragadva, és csak az első 5-öt látta Roman

A telekom és az aréna balfaszkodásának hála kipróbáltam a game-pass 7 napos trialját.. háááát.., ha mondjuk fele ennyi lenne gondolkodás nélkül maradna.. azért a 45 elég húzós :/

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Sestertius
2020-09-14 09:49

4 részletben is fizethető és sztem úgy már nem olyan vészes (alig több mint 10k/hó). És megéri, mert nem kell alkalmazkodnod senkihez és semmihez, azt nézed és akkor, amit szeretnél

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Vicgeordie
2020-09-14 12:04

+free PO

falucs84
falucs84
Reply to  Sestertius
2020-09-14 09:57

Szia, tavaly hatvanezer volt (184 ojró), úgyhogy én örülök neki, amúgy meg nem drága, csak a fantasztikus nemzethy valutánk szenved mint disznó a jégen.

juhaszvik
juhaszvik
Reply to  Sestertius
2020-09-14 10:24

Mahomesnak is volt homály passza csütörtökön, szóval nincs “nagy” vész (én amúgy Breki-fan vagyok, LJ játéka csak a fantasy miatt fontos).
A game pass ugyanaz, talán írtam is itt valahol, hogy a fele pénzzel kibékülnék. Bár lehet máshogy is számolni: ha egy héten megnézek 4 meccset, akkor a PO-val együtt kb. 80 meccsre jön ki a vége, ami meccsenként 500 ft. Ami inkább fáj a történetben, hogy a sporttv-s közvetítés kvázi nem került semennyibe (pluszban), és ott is megvolt a heti négy meccs… :(

LG
LG
Reply to  Sestertius
2020-09-17 13:12

A 14x$ engem is eltántorít :S én nyáron próbáltam ki a Game Pass ingyenes verzióját, nagyon megtetszett. Ha pl. lehetne januárig tartó időszakra előfizetni, simán meglépném, kár, h ilyen opció nincs. Még jó, h a meccsek miatt ágálltam egy csomó ideig a kábel TV mellett, h maradjon :D remélem hamar megoldódik a helyzet, de addig is max ott vannak a streamek ;)

falucs84
falucs84
2020-09-14 09:44

A Philly drukkereket vigasztalja a tudat, hogyha a Bet365-ön fogadtak a csapatukra, akkor a korai kifizetés miatt nem bukták el a zsét.

conspiracy theory
conspiracy theory
2020-09-14 09:59

Ezek a fránya 1/1 jelöltek sehogy sem akarnak beletörődni a sorsukba

Fetyke
Fetyke
2020-09-14 11:14

Cowboys at Rams
A mérkőzéstől nagyjából azt kaptam, amit vártam. Ez a Cowboys nem kész és nem SB contender csapat. Elég beszédes, hogy a Rams egy közepes támadó és védő teljesítménnyel nyerni tudott.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
2020-09-14 11:21

Az Egaleshez is passzol majd a Lions féle meme 🤯😄

Jarred
Jarred
Reply to  Lecc Go Pecc
2020-09-14 13:06

Áh, az majd valamikor a szezon vége felé fog passzolni. Azért a Lionshoz képest az Eagles sokkal jobb éveket tudhat magáénak.

atis123Juve
atis123Juve
2020-09-14 12:49

Azért nem semmi ez aj új stadion. Szinte sokkol.

vabu
vabu
2020-09-14 13:45

Mit szóltok Gallup ellen befújt OPI-hoz?

Sestertius
Sestertius
Reply to  vabu
2020-09-14 14:11

szerintem simán fújható.. ha jól rémlik ezt a visszafelé tolást elég konzisztensen fújták eddig is OPI-nek

Sestertius
Sestertius
Reply to  vabu
2020-09-14 14:11

szerintem simán fújható.. ha jól rémlik ezt a visszafelé tolást elég konzisztensen fújták eddig is OPI-nek

pritek
pritek
2020-09-15 01:16

Ha Akers es Brown le tudjak hozni az elso felet a szezonnak serules nelkul az tapsvihar. Elkepeszto durvan mentek bele a daraloba folyamatosan. Tenyleg kosok voltak.
Ez a stadion meg brutalis, elkepeszto, hihetetlen.
Ahogy a csillivilli Rams mez is, csak az negativ elojellel. Okadekul nez ki ez a szilikon remalom.

17
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x