Connect with us

Összefoglaló

Megtréfálták az NFC címvédőjét, a Lions megnyert meccset vesztett el, a Jaguars mindenkit meglepett

Az NFC címvédője rögtön az első fordulóban vereséget szenvedett el a Kyler Murray és DeAndre Hopkins vezette Cardinalstól, a Lions viszont egy ponton 98 százalékos nyerési eséllyel bírt, mégis kikapott. A sokak által 1/1-re várt Jaguars okozta a forduló meglepetését, bemutatkozott Joe Burrow, a Seahawks pedig végre Russell Wilson kezébe adta a labdát, aminek meg is lett a pozitív eredménye.

Arizona Cardinals @ San Francisco 49ers 24-20

Nem kezdődött jól a szezon az NFC tavalyi bajnokának, egy végletekig kiélezett mérkőzésen maradt alul a hazai nyitómeccsén a 49ers a Murray és Hopkins vezette Cardinals ellen.

A 49ers támadósorában több hiányzó is volt, Deebo Samuel, Brandon Aiyuk és Ben Garland sem tudott beöltözni, emiatt nem meglepő módon elég egysíkúra sikerültek a drive-ok. Addig nyomták le a futást a Cardinals védelmén, amíg csak lehetett, majd swing passzokkal is keresték McKinnont és Mostertet; Kittle is jól muzsikált az első félidőben, de összeszedett egy kisebb sérülést, és a 2. félidőben nem volt elkapása. A hazaiak elkapói 4 elkapással zártak, összesen 41 yardért. A San Franciscónak van még mit javulnia a 3. kísérletek terén is, mivel az első félidőben nem sikerült egyet se first downra váltaniuk, és a meccset is egy 2/11-es lőlappal fejezték be.

A hazaiak védelme az elején jól tartotta Murray-t, a védőfal brutális, Bosának, Hydernek és Kinlaw-nak is voltak remek megmozdulásai, de leginkább az első félidőben, amint a secondary figyelme elkezdett lankadni, könnyebb dolga volt a túloldalon Murray-éknek.

A vendégeknél bemutatkozott DeAndre Hopkins, nem is akárhogyan, 14 elkapással (karrierje legtöbbje egy meccsen) és 151 yarddal zárt. Az elején őt is csak swing és screen passzokkal kereste Murray, de ahogy haladt előre a mérkőzés, egyre jobban megbízott benne és sok oldalvonal melletti elkapást csinált, amivel jól tudott haladni előre az Arizona. Murray is megállíthatatlan volt, igaz sok rövid passza volt, amiből az elején nem nagyon haladtak előre, földön viszont 91 yardot futott 13 próbálkozásból és volt egy csodálatos TD-futása is.

Első meccsét játszotta Isaiah Simmons, akinek kevésbé sikerült jól a bemutatkozása, rögtön az első playben egy horse collar tackle-el vitte le Kittle-t, majd a 2. drive-ban Mostert elkapott TD-jénél túlfutott a támadón, akinek utána könnyű dolga van befutni a célterületre. Valamint McKinnon elkapott touchdownjánál is neki kellett volna kimenni rá, aki így teljesen üresen maradt. Van még hova fejlődni a Clemson tehetségének, Shanahan pedig alaposan ki is pécézte magának.

A speciális egységről érdemes még szót ejteni a Cardinalsnál, akik egy blokkolt punttal jöttek vissza a meccsbe, viszont a tavaly teljesen megbízható rúgó, Zane Gonzalez két hosszabb kísérletet is kihagyott (49, 52), cserébe 56-ról berúgta.

A védelemben Simmons gyengeségeit Budda Baker pótolta, és az egész egység a “bend but don’t break” elvet vallotta, hiszen a 49ersnek több olyan drive-ja is volt, amikor könnyedén átmasíroztak a pályán, de a TD-t nem tudták bevinni.

Remekül kezdődött tehát a szezon az újjáépülő Cardinalsnak, a Super Bowl hangovert pedig lehet, hogy egy újabb csapat tapasztalja meg. Jövő héten a Jets ellen lehet majd javítani, a Cardinals pedig a washingtoni Futball Csapatot fogadja.

(löfli)

Chicago Bears @ Detroit Lions 27-23

Úgy néz ki, a Lions ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, ráadásul most egy top irányítóval, egy gyengén teljesítő csapat ellen. Alighanem ez Matt Patricia sajátossága, soha nem gondoltam volna, hogy a fordításairól és negyedik negyedes teljesítményéről ismert Matt Stafford vezette csapatból lehet egy ekkora Chokert csinálni.

A Lions minden téren jobb volt a Bearsnél és többször megnyerte a mérkőzést, de ahogy tavaly hétszer és 2018, azaz Matt Patricia érkezése óta összesen 10-szer (mindkettő a legtöbb az NFL-ben), most is sikerült leadni egy negyedik negyedes előnyt – ezúttal 23-6-ról. Lehet persze mosdatni, hogy kidőlt a fél védelem, hiányzott a kezdő RT és a legjobb elkapó, hogy befelé is pattanhatott volna a labda a kapufáról, vagy hogy ha az újonc Swift elkap egy olyan labdát az utolsó másodpercben, ami egy gyakorlócsapatból felhozott noname játékosnak is kötelező, akkor ez egy tükörsima találkozó.

A felsoroltakban van igazság, sőt! Van, hogy semmi nem akar sikerülni, kellemetlen, például az Eagles is hasonlóan pocsék napot fogott ki. Ha ez most először fordulna elő, nem is lehetne mondani semmit, de az, hogy 33 meccsből már 11-edszerre, az minimum elgondolkodtató és kizárólag edzői felelősség. Ez rosszabb, mint a bátortalan, konzervatív játékhívás, pedig azzal is vannak bajok. Elképzelni nem tudom, milyen öltözői hangulat és morál lehet Detroitban, de az biztos, hogy borzasztóan káros és a mélybe taszít egy olyan csapatot, ami egy kicsit is középszerű edzői gárdával akár a csoporgyőzelemért küzdhetne, de minimum a playoffért. Most meg lehet számolgatni, hogy 1/3-as vagy 1/4-es lesz-e a csapat.

Nem mintha a Bearsnek bármi oka lehetne a büszkeségre, egyedül a W menti meg ezt a teljesítményt. A papíron elit védelem közel 300 passzolt yardot engedett a Kenny Golladayt nélkülöző Lionsnek, és csak Swift ordas nagy dropjának köszönhető, hogy Stafford nem nyerte meg 50 másodperc alatt a meccset. Emellett nem tudott mit kezdeni a liga egyik legrosszabb futásblokkoló falával és egy 35 éves futóval, szinte emberemlékezet óta nem volt a Lionsnek 120+ futott yardos meccse.

Az offense-t illetően a támadófal futáshoz jól blokkolt, de passznál egészen addig nem tudott mit kezdeni a Detroit egyszemélyes pass rushával, míg ki nem dőlt a csapat minden cornere (a negyedik negyedre hiányzott az első, a második és a harmadik számú CB is). Mitch Trubisky a papíron jó statisztikái ellenére egyáltalán nem játszott jól, alsó hangon három elejtett INT-je volt, rengeteg NFL-szinten könnyű passzt rontott el, egyedül a szertárosokkal felálló védelem ellen tudott elfogadhatót mutatni. Érthetetlen, hogy miért csinál ebből presztízskérdést a Bears, ennél Nick Foles egyszerűen fizikailag képtelen lenne rosszabb játékra.

Összegezve: a Lions nagyon hamar visszarántott mindenkit a földre, nem kell ettől a csapattól semmit sem várni, amíg Matt Patriciáék dirigálnak. A Bears ugyan nyert, de ezzel a játékkal abszolút esélytelen bármire és lassan itt is el lehet gondolkozni egy menedzsmentcserén, pláne ha továbbra is kitartanak Trubisky mellett.

(renningan)

Indianapolis Colts @ Jacksonville Jaguars 20-27

Rögtön az első héten egy AFC South csoportmérkőzést rendeztek Floridában, ahol a sokak által az 1/1 egyik esélyeseként tartott Jacksonville Jaguars fogadta a csoportgyőzelemre is esélyesnek tartott Indianapolis Coltsot. Philip Rivers bemutatkozása Colts mezben nem éppen úgy sikerült, ahogy azt tervezte, hiszen a Gardner Minshew által vezetett Jaguars az első kör egyik legnagyobb meglepetését okozta. A Colts nem túl kellemes statisztikája tovább folytatódik, hiszen zsinórban hetedszer veszíti el a szezonnyitót.

Philip Rivers első meccsét játszotta kék patkós mezben, de ez most nem hozott neki túl sok szerencsét. A Chargerstől érkezett irányító 46 alkalommal próbálkozhatott passzolni, amit 78%-ban el is juttatott valamelyik elkapójának. Ezzel még nem is lenne probléma, de a két eladott labdája nagyon nem nézett ki jól. Úgy tűnik még szoknia kell az új csapatot és sajnálatos módon egy sérülés miatt valószínűleg több is kell a veterán irányítótól, mint amit szezon előtt vártak tőle. Ugyanis Marlon Mack súlyos sérülést szenvedett az első negyedben, minden bizonnyal Achilles-szakadása miatt a szezon számára gyorsan véget ért.

Mack sérülése után rögtön megkapta az esélyt a második körös Jonathan Taylor, gyorsan első számú futóvá lépett elő. Taylor végül 22 futott- és 67 elkapott yarddal zárt, de futásban az első héten mutatottnál mindenképpen többet várnak majd tőle. Offense oldalon Parris Campbell dicsérhető, a tavalyi második körös választott az első szezonja sérülések miatt nem sikerült túl jól, de 2020 jól indult neki, hiszen 71 elkapott yardja a legtöbb volt a WR-ek között.

A másik oldalt viszont csak dicsérni lehet. Kezdjük is a tavaly hatalmas erővel berobbant Gardner Misnhew-val. Szinte hibátlan játékot láthattunk a másodéves irányítótól: 20 passzából mindössze egy nem találta meg valamelyik csapattársát. Három TD passza mellett pedig nem adta el a labdát egy alkalommal sem, pedig a fal előtte nem nevezhető életbiztosításnak, négy alkalommal is sackelték a fiatal QB-t.

Minshew mellett még dicsérhető James Robinson is, aki Fournette távozásával előlépett első számú futónak, és pár alkalommal borsot is tört az ellenfél védői orra alá. Passzait is szépen elosztotta Mishew, hiszen tíz társa felé is volt sikeres átadása. Kiemelkedő elkapója számokban nem volt, de DJ Chark és az újonc Laviska Shenault TD elkapása is szép volt az irányító pontos passza után.

A védelemben az első körös újonc CJ Henderson szerezte meg első interceptionjét, és az előre kicsit lesajnált védőfalat is lehet méltatni, hiszen sokan várták, hogy az ellenfél szétfutja őket, de ezt szépen megakadályozták, mindössze 88 yardot engedtek földön.

Ha a statisztikára rá nézzünk, azt láthatjuk, hogy a Colts 445 yardot haladt, míg a Jaguars mindössze 241-et, és ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy a Colts egyetlen egy alkalommal sem puntolt, mégis elvesztette a mérkőzést. Az Indianapolisi franchise-nak sokat kell javulnia, míg a Jaguarsnak nagy lökést adhat, hogy rögtön első meccsét megnyerte.

(kronikk)

Seattle Seahawks @ Atlanta Falcons 38-25

Russell Wilson szinte tökéletes játéka pont elég volt ahhoz, hogy Atlantában viszonylag könnyen szerezze meg a győzelmet a Seahawks. A Falcons azért bizakodhat benne, hogy nem ismétli meg tavalyi pocsék rajtját.

Wilsonra lassan elfogynak a jelzők. Amit egy ilyen fal mögött játszik már évek óta szerencsére komolyabb sérülés nélkül, az egyszerűen elképesztő. Vasárnap este pontosan annyi elrontott passza volt, mint amennyi passzolt TD-je, négy. 88%-os pontossága mellett 322 yardot passzolt, és mint előbb említettük négy alkalommal is volt TD átadása. Wilson mellett még Chris Carsonnak is jó meccse volt, hiszen két alkalommal is beért a célterületre, amivel megduplázta eddigi elkapott hatpontosainak számát.

Kiemelhető a touchdownok közül DK Metcalfé, hiszen negyedik és ötnél találta meg fiatal elkapóját Wilson egy 38 yardos átadással. A másik oldalon már nem annyira sikerült a negyedikre hívott trükkös játék, hiszen a Falcons ebben az esetben hiába haladt előre, a labdát elvesztette.

A védőkről is szót ejtve Jamal Adams bemutatkozása is parádésra sikeredett, szinte mindenhol ott volt, ahol éppen a labda járt a Falcons támadásainál.

A Falcons szurkolók emlékeiben még valószínűleg erősen él a tavalyi 1-7-es kezdés, és biztosak abban is, hogy ezt még egyszer nem szeretnék átélni. Első vereségüket elszenvedték, és javulniuk kell ahhoz, hogy ne ugyanazt a szezon rajtot mutassák be.

Matt Ryan statisztikai lapját nézve azt látjuk, hogy 68%-as pontosság mellett 450 passzolt yard, két TD és egy eladott labda került fel a neve mellé. Ezzel még nem is lenne probléma, de a védelem nem tette hozzá a saját részét, a Seahawks mindkét félidőben egy 5-6 perces szakasszal eldöntötte a meccset, amikor Wilsonék azt csináltak, amit akartak és ezek után a Falcons már csak kapaszkodhatott. A védelem oldalán még van hova fejlődnie a Falconsnak.

Kiemelhető a hazaiak elkapó szekciója is, hiszen a Julio Jones, Calvin Ridley, Russell Gage trió mindegyik tagja 100 yard fölött termelt és Todd Gurley-nek is voltak jobb megmozdulásai.

(kronikk)

Los Angeles Chargers @ Cincinnati Bengals 16 – 13

Nem lehet éppenséggel közönségcsalogatónak nevezni a Chergers és a Bengals idei első fellépését. Az bizonyára sok mindent elárul a találkozóról, hogy egyetlen passzolt TD-t sem láthatott az üres stadion. Az újonc Joe Burrow és Tyrod Taylor hasonló produktumot tudott felmutatni, mindketten körülbelül 200 yard körül passzoltak. Míg Taylor nem is adott túl sokat hozzá a pontszerzésekhez, legalább vigyázott a labdára és menedzselte a támadósort. Burrow ugyanakkor megdobta karrierje első interceptionjét, amit Melvin Ingram lopot le a levegőből. Burrownak futva azért összejött NFL pályafutása első TD-je, ami csapata egyetlen 6 pontot eredményező akciója volt.

A Bengals támadósorát Mixon próbálta a hátán vinni, akinek összesen 20 labdaérintése volt, de ma nem volt túl eredményes, hiszen csak 3.6-os átlaggal futott. Tovább rontotta a nemrég hosszabbított futó estéjét, hogy elszenvedte az elmúlt 3 szezonjának első fumble-jét is. Azért ha egy futó ilyen gyakorisággal veszti el a labdát, azért az megbocsátható. Az elkapósorból a visszatérő AJ Green emelendő ki, aki első volt csapatában elkapásokat és yardokat tekintve, ugyanakkor nem túl fényes nap az, amikor ezeket a statisztikákat 5 elkapással és 50 yarddal lehet vezetni.

A védelemmel ugyanakkor nagy gond nem volt, nem vesztették el a csapatnak a meccset és jól tartották az egyébként szintén nem túl jó napot kifogó Chargerst. A védelem egyik legjobbja az idén érkező Josh Bynes volt, aki 1 sacket és 1 negatív yardos szerelést mutatott fel.

A Los Angeles egyértelműen a földön tervezte megnyerni a meccset. Ezt jól mutatja, hogy Taylornak 30 passzkísérlete volt a meccsen (amiből egyébként csak 16 lett sikeres), míg a két futó együtt 31 labdacipelést kapott. Többet futott a veterán Ekeler, de TD-t a csapat 4. körös újonca, Joshua Kelley tudott elérni. Az RB-k teljesítményére egyébként nem lehet panasz, mindketten 4 yardos átlag felett futottak (Ekeler 4.4, Kelley 5) és nagyjából tudták mozgatni az offense-t.

A csapat erőssége úgy néz ki a várakozásoknak megfelelően a védelem lesz 2020-ban. A Bosa, Ingram duó továbbra is domináns és ezúttal a mögöttük lévő csereember, Nwosu is hozzá tudott tenni egy sacket. De az egész Chargers védelem nyomás alatt tudta tartani Burrow-t és kevés tiszta passzt engedett a coverage is.

Bár elég alacsony szinvonalú meccset játszottak a csapatok, ahol 11 puntot is láthattunk, amihez ha hozzáveszem a 2 turnover on downst, a 2 labdavesztést, a két kihagyott field goalt valamint a meccs végi támadást, akkor összesen 18 olyan drive-ot láthattunk a 25-ből, aminek végén nem született pont. Ennek ellenére a mérkőzés az utolsó pillanatig szoros volt. Burrow megkapta az esélyt, hogy első NFL meccsén megszerezze az első game winning drive-ját. A feladatot ugyan nem tudta teljesíteni, hisz az AJ Greennek dobott TD-jét visszafújták (jogosan) offensive pass interference miatt, de a csapatát elvitte a red zone-ba, ahol Ryan Bullock lábában volt a döntés, hogy hosszabbításba torkollik-e a mérkőzés. Bullock azonban megkegyelmezett azon nézőkön, akik a TV előtt szenvedték végig ezt a találkozót és 7 másodperccel a vége előtt 31 yardról kihagyta a field goalt.

(alatriste)

16 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
16 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
acsdav2
acsdav2
2020-09-14 09:41

Ez az NFC West nagyon erősnek ígérkezik idén. Az első forduló alapján mind a 4 csapatra rá lehet mondani, hogy pozitív mérlegre esélyes.

Fetyke
Fetyke
Reply to  acsdav2
2020-09-14 11:07

És talán pont ez lehet a vesztük is, ha körbeverik egymást…

acsdav2
acsdav2
Reply to  Fetyke
2020-09-14 12:34

Az 1.kiemelés valóban emiatt nem valószínű, hogy tőlük lesz majd. Viszont azt nézd, hogy az AFC és NFC East csapataival játszanak. Egy 6 győzelmet abból a 8 meccsből szerintem mindegyik képes lesz összeszedni. Simán lehet, hogy senki se zár negatív mérleggel. És ugye érdemes hajtani akkor is ha a csoport elúszott, mert idén 3 WC hely van.

RA7
RA7
Reply to  acsdav2
2020-09-14 11:47

Jobban harapott a Cardinals, megérdemelten nyertek. Rengeteg a sérült a 9ersnél,de azért a buzifoci mocskosul idegesítő. Murray gyerek össze vissza csúszkál, a földön megsimogatják(volt ami jogosan repült!) és megy a zászló, hányni tudnék.

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  acsdav2
2020-09-14 11:56

Most fut mindenhol a preseason annak minden következményével.

falucs84
falucs84
2020-09-14 09:41

Sziasztok!
Szerencsétlen Cincy rugó, de tényleg. Tegye fel a kezét aki nem játszotta el testnevelés órán, hogy amikor kihagyta a kihagyhatatlant, akkor eljátszotta hogy megsérült és elkezdett bicegni. Na ugye, mindannyian – a vérünkben van.

bjeela
bjeela
2020-09-14 17:42

Szegény Burrow. Nem találok szavakat, mennyire sajnálom. A srác zseni. Pocsék lehet neki a mennyből lezuhanva a pokolban is bizonyítani mindezt. Nem lehet mindenkinek olyan szerencséje, mint Mahomesnek, hogy belehullik Rozmárapó karjaiba.

Ami a Bears meccset illeti én értem, hogy savanyú a szőlő Józsinak és rosszul esik, hogy most neki kell elszenvednie azt, hogy az utolsó pillanatban veszít el egy meccset a csapata, ami eddig inkább fordítva volt jellemző, de azért kétségbe vonni, hogy megérkezett MVP Trub, aki egy negyed alatt lejátszotta a Lionst egy cseppet szánalmas. Józsikám, veszíccs tisztességgel és fogadd el a megmásíthatatlan tényt, hogy MVP Trub a liga legjobb QB-ja. Itt az ideje, hogy lehulljon a hályog a szemedről és láss!

Kornel Kiss
Kornel Kiss
Reply to  bjeela
2020-09-14 18:39

Nyilván van ebben nem kevés irónia pl. MVP Trub, de rennigen amit a Bears topiccal művel évről évre az botrány. Három TD-t nem szoktak csak úgy trashből felrakni egy negyed alatt. Ha tetszik, ha nem, Truby három negyed alatt elvesztette volna a meccset de egy negyed alatt megnyerte. Ő. Amíg ez megy neki addig csak a megfelelő mértékben ekèzd már légyszíves mert szar szubjektív mocskolódást olvasni egy comeback Win után. Köszi. Láv.

Viktor Gál
Viktor Gál
Reply to  Kornel Kiss
2020-09-14 18:58

Biztos azt hiszi, hogy Trub kárpátaljai, azért rühelli és gyalázza!!!

bjeela
bjeela
Reply to  Kornel Kiss
2020-09-14 19:09

Miféle irónia? Tények, kedves kolléga, tények!!!

Viktor Gál
Viktor Gál
2020-09-14 17:42

löfli, mutasd már azokat a remek Kinlaw-megmozdulásokat, mert mi itt a Ninersnél lemaradtunk vagy nem ugyanazt a meccset néztük (1 tackle)

katonadani
Reply to  Viktor Gál
2020-09-15 15:32

comment image

azóta amúgy kijöttek a PFF adatok is, két nyomás, 1 defensive stop és a harmadik legjobbra értékelt újonc játékos az első körben

Viktor Gál
Viktor Gál
Reply to  katonadani
2020-09-17 02:30

Három újonc játszott volna csak az 1. forduloban? El lehet viccelni, de az igazság, hogy a statisztika és a mutatott játék nem mindig vannak köszönő viszonyban egymással, sajnos Kinlaw nem egy Buckner-szintű játékos, és azt a technikai hátrányt nem is fogja soha ledolgozni.

katonadani
Reply to  Viktor Gál
2020-09-17 09:10

pontosan, az 1 tackle-je köszönőviszonyban sincs ahhoz, hogy milyen jól játszott :)

16
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x