A tavalyi évben történelmet írtak az Edmunds testvérek, amikor Tremaine, Terrell és Trey is szerepelt a Bills-Steelers mérkőzésen – 1927 óta nem volt példa arra, hogy három testvér egyszerre legyen nevezve egy NFL-meccsre. Az újabb ilyen eseményhez nem kellett sokat várni, ugyanis most hétvégén a Watt tesók is megismétlik ezt: JJ, TJ és Derek is ott lesz a Steelers-Houston találkozón vasárnap.
“Nagyon szerencsések vagyunk a génjeinkkel és a tehetségünkkel. Ezzel viszont csak egy bizonyos szintig lehet eljutni, utána azon múlik, hogy milyen keményen dolgozol. A szüleink nagyon keményen dolgoztak és megtanítottak minket is arra, hogy ha el akarjuk érni a céljainkat és álmainkat, akkor azért áldozatokat kell hoznunk és extrém keményen kell dolgoznunk.”
– mondta JJ Watt a Houston Chronicle-nek.
A 31 éves JJ háromszor volt már az Év Védője, de jelenleg talán a 25 éves TJ a legjobb Watt a ligában, aki tavaly is jó eséllyel pályázott az említett címre és az első két kör alapján idén is bejelentkezett érte. A 27 éves Derek a legkevésbé ismert közülük, ő fullback poszton játszik, az utóbbi négy évben a Chargersben volt, idén igazolt Pittsburghbe.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
“1927 óta nem volt példa arra, hogy három testvér egyszerre legyen nevezve egy NFL-meccsre”. “Az újabb ilyen eseményhez nem kellett sokat várni” Inkább már nem kell sokat várni. Mert a 93 év azért nem kevés :)
93 év, ami sok, annyit kellett várni tavalyig az Edmundsok miatt. tavalytól nem kell újabb 93 évet várni, mert idén ismét lesz ilyen, a wattok. 1 év meg kevés, azaz nem kellett sokat várni hogy ami 93 év után megörtént, az újra megtörténjen tavaly után.
szóval szerintem teljesen oké a szöveg
Jogos. Ma nem vagyok formában.
Én értem, hogy miről beszélsz, de ha látod jönni a vonatot, akkor azt mondod, hogy “sokat kellett rá várni”, nem pedig azt, hogy “sokat kell rá várni”. Ilyen értelemben a fenti mondat helyes, de az is, amit írtál.
3 wattnál még a zseblámpám is erősebb
🤣🤣🤣
A kocsmában így kell beléjük kötni:
Na gyertek, azt hiszitek, hogy olyan erősek Wattok?
😃
JJ, TJ Derek, meg a Watt Szvetozár.