Jadeveon Clowney még mindig szabadügynök, pedig egy hét múlva már kezdődik a szezon. Az eddig sem túl rózsás helyzetén pedig tovább rontott a Minnesota Vikings és Yannick Ngakoue.
A korábbi 1/1-es úgy vágott neki élete első piacának, hogy 20+ millió dolláros szerződést akar kapni. Ennek senki még csak a közelében sem volt: a Seahawksnak lehetősége lett volna akár franchise-, akár UFA-tendert tenni rá 16-18 millió dollárért, de egyikkel sem élt a csapat, és állítólag más sem akar ennyit adni a pass rusherért (tegyük hozzá, hogy Clowney és a Seahawks a szerződése megkötésekor szóban megállapodott, hogy nem fogják franchise tagelni).
Az értéke most tovább csökkent, hála a Ngakoue-cserének. A Jaguars játékosáért egy második és egy ötödik körös picket adott a Vikings, a védő pedig belement abba, hogy mindössze 12 millió dollárért játsszon idén. Tehát egy pass rusher után kutató csapat inkább adott ki egy magas picket és 12 milliót, minthogy Clowney-val egyezkedjen.
Jelen állás szerint Clowney 10-12 millió dollár körül kaphat maximum. Emiatt több szakértőben felmerült, hogy egyszerűen kiüli az évet, ha nem kap megfelelő ajánlatot. Akárhogy is dönt, közel sem lesz olyan gazdag a szezon végén, mint ahogy szerette volna.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Nagyon helyes , h nem kap nagy pènzt , mert közel sem olyan jó játèkos , mint azt hiszi ! Futás ellen jó ès vège , a mai NFL be meg nem a futást kell megállítani ( kivève , ha a RAVENS ellen játszol)
Gyanítom, hogy ezért is cseréltünk inkább Ngakoue-ért, mert Zimmernek viszont az a fontos elsődlegsen egy edge esetében, hogy pass rushban legyen jó. A futást valahogy majd csak megállítják a safetyk. :)