Két győzelemmel kezdő csapat fog összecsapni az NFL második fordulójának zárómérkőzésén magyar idő szerint kedd hajnalban. A mérkőzést Las Vegasban rendezik meg, ami azt is jelenti, hogy debütál az NFL legújabb stadionja, az Allegiant Stadium, becenevén a Halálcsillag.
New Orleans Saints @ Las Vegas Raiders 02:15
Először látogat a football Las Vegas városába. A kaszinókról és vad éjszakáiról híres nevadai város új csapata első alkalommal az NFL egyik legjobb csapata ellen kell helyt álljon. A Saints és a Raiders mivel különböző főcsoportban helyezkednek el, csak 4 évente találkoznak, a két csapat örökmérlege 6-6-1, azaz tökéletes egál. Utolájra 2016-ban találkoztak egymással, akkor a Raiders nagyon szoros meccsen múlta felül 35-34-re a Saintst.
A mérkőzésen, mint minden NFL találkozón, sok múlik majd az irányítókon, azonban most elsőre inkább mégiscsak a futójátékokra helyezném a hangsúlyt. Mindkét támadósor esetében sok múlik a futójáték vagy talán átfogóbban a futók teljesítményén. Az első fordulóban Josh Jacobs 3 TD-t ért el és nagy részt vállalt csapata sikerében. A Raiders támadófala is erőteljes a futójáték támogatásában, azonban Trent Brown valószínűleg nem tud pályára lépni a mérkőésen. A Saints ráadásul az liga egyik legjobb futás elleni védelmével rendelkezik: 2019-ben top 5-ös volt a csapat a mérkőzésenkénti engedett futott yardokat tekintve. Igaz, ehhez hozzátartozik az is, hogy sokat játszott a csapat előnyben, így keveset futottak ellenük. Ha a Raiders futójátéka nem működik, akkor kérdés, hogy Derek Carr egyedül képes-e felvenni a harcot egy elit támadósorral szembeni pontháborúban.
A túloldalon is kérdés, tud-e hatékonyabb lenni a Kamara-Murray duó, mint a Buccaneers ellen. Talán kevésbé jellemző Brees csapatára, de a csoportmeccsen több futásuk volt, mint passzkísérletük. Érdekes volt, hogy míg Kamarának nem igazán jött ki a lépés (1.3 yard per attempt), addig Murray 3.2-es átlaggal futott. Persze Alvin Kamara esetében mindig meg kell említeni, hogy ő elkapások után talán még veszélyesebb játékos, mint direkt futásoknál. Az 5 elkapásból szerzett 51 yard és 1 TD is erről árulkodik. Ugyanakkor a túloldalon a Raiders védelmét sem kell lebecsülni, főleg futás ellen. Tavaly nekik is az élmezőnyhöz tartozott a védelmük a futóstatisztikákat figyelembe véve, azóta jött egy sokkal tehetségesebb LB sor, és az első héten is tudták a körülményekhez képest megfelelően limitálni McCaffrey-t.
A futójáték már csak abból a szempontból is fontos faktor lehet, mert a Saints nélkülözni lesz kénytelen Michael Thomast. Azt pedig mondani sem kell, mekkora veszteség, ha a liga talán legjobb elkapója nem tud pályára lépni. Visszatérőkről egyelőre kevesebb a hír, az viszont biztos, hogy P.J. Williams újra játszani fog a Saints secondaryben, miután kihagyta a szezonnyitót.
Persze veszítsen majd bármelyik csapat, nem kell egyből temetni a szezont, de a győztesnek sem tanácsos egyből túlbíznia magát. 2007-óta a csapatok csak 54%-a jutott playofba 2-0-s kezdés után. A Raiders egyébként 3 éve nem tudott 2 győzelemmel kezdeni.
Az NFL-ben sok edzőnek találni közös pontot a múltjában, így nem meglepő, hogy a mostani két vezetőedző is dolgozott már együtt a múltban. 1997-ben Payton és Gruden is az Eagles edzői karában dolgozott, mint támadó koordinátor és QB edző. További kötődés a két csapat között, hogy a Raiders jelenlegi támadókoordinátora Greg Olson volt Drew Brees egyetemi QB edzője a Purdue-n.
A Raiders koránt sem összeszokott és jó nevekből álló secondaryjének szempontjából természetesen óriási előny, hogy nem kell Michael Thomasra különös figyelmet fordítani, de óva intek mindenkit, hogy csupán ebből messzemenő következtetéseket vonjon le. Az első héten a Saints legtöbb targetet kapó játékosa ugyanis ott lesz a pályán – Alvin Kamara. De a 2. helyre sem a klasszis elkapó futott be, hanem a tight end Jared Cook. A Kamara – Cook – Sanders trió pedig még mindig elég félelmetes tud lenni, Thomas ide vagy oda. Különösen érdekes lesz majd figyelni, hogy a Raiders védelmi koordinátora, Paul Guenther hogyan fogja majd megpróbálni elvenni Brees kedvenc célpontját, Kamarat. A Raiders a holtszezonban igencsak betankolt a linebacker posztra és többek között érkezett az a Cory Littleton, aki a 2019-es szezon egyik legjobb coverage linebackere volt. Az első héten azonban sem ő, sem Morrow nem volt igazán kiemelkedő McCaffrey ellen.
A Saints 5.5 pontos favorit, ami fogadás szempontjából azért lehet érdekes, mert tavay a Saints 11-5-ös mutatót hozott össze a spread ellen, ami a legjobb volt a ligában.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!