Von Miller után újabb top védőt veszített el az egész szezonra a Broncos, ezúttal a belső védőfalember Jurrell Casey-t. A Titanstől idén megszerzett játékosnak elszakadt a bicepsze, emiatt idén már nem léphet pályára, jelentette be a főedző Vic Fangio.
Casey mindössze egy hetedik körös pickért cserébe váltott csapatot az idei holtszezonban. A még mindig csak 30 éves védő 2011-ben lett a Titans játékosa, a 3. körben választotta ki őt a csapat. Azóta ötször választották Pro Bowlernek, egyszeres All-Pro, karrierje során 493 tackle-t és 51 sacket szerzett.
A Broncosban három meccsen 14 tackle-t és három leütött passzt jegyzett, és bár a sackek egyelőre elmaradtak, a játékára összességében nem lehetett panasz. A szerződése még két évig érvényes, jövőre 12,2 millió dollárt, 2022-ben pedig 13,85 milliót kereshet, de mindezt garantált tartalom nélkül.
Nem Casey volt az egyetlen védőfalember, akinek elszakadt a bicepsze a hévégén, ugyanis a Washington Football Team játékosa, Matt Ioannidis is ugyanígy járt, írja Mike Garafolo. A 2016-os ötödik körös falember a nagyon jó, első körösökkel teletűzdelt DL oszlopos tagja. Karrierje során 57 meccsen 121 tackle-t és 22 sacket jegyzett eddig – idén 7 tackle és 1,5 sack került a neve mellé az első három körben.

Legfrissebb cikkeink
- Final Mock ’25 – Greg
- FK! Draft Big Board 2025
- A 2025-ös tight end class – A jövő kezdői az NFL-ben
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Idén is lesz élő, stúdiós DRAFT SHOW!
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on Final Mock ’25 – Greg
- Fetyke on FINAL Mock ’25 – Chester
- Kopi3.14 on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt