Miután George Kittle és Travis Kelce hosszabbított, illetve korábban Austin Hooper is 10,5 millió dolláros szerződést kapott, mindenki arra várt, hogy mikor jelenti be az Eagles Zach Ertz új szerződését. A felek meg is kezdték a tárgyalásokat egy új kontraktusról, azonban Ian Rapoport infói szerint nagyon távol állnak egymástól az álláspontok.
A hírek szerint az Eagles most alacsonyabb garantált tartalmat ajánlott Ertznek, mint egy tavaly novemberi tárgyalás során, ráadásul alacsonyabb éves átlagot, mint amennyiért Austin Hooper írt alá. Előbbiről nehéz nyilatkozni, nem tudjuk, mekkora garantált tartalomról volt szó novemberben, de az nonszensz, hogy az új szerződés éves átlaga alacsonyabb legyen Hooperénél.
Ertz jelenleg évi 8,5 millió dollárt keres, ez mindössze 2 millióval kevesebb, mint Hooper éves bére, miközben osztályokkal jobb játékos nála. Ráadásul Kelce és Kittle papíron 14-15 milliós fizetést kapnak, tehát egy ~10 milliós ajánlat, pláne a 8,5 milliós jelenlegi fizetéséhez képest minimum furcsa.
A tight end jelenlegi szerződése még két évig érvényes, idén 6,6 millió dollárt, jövőre pedig 8,25 milliót kereshet.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető
Én idén nem adnék új szerződést. Jövőre jobban átlehetne látni a helyzetet.
Sőt! Lehet már nem is kéne vele hosszabbítani. Már elmúlt 30 éves és nagyon sokat használjátok. Igaz eddig bírta…
Adom, amúgy is csehül állunk anyagilag. Még van két éve, akkor most nyomjuk, aztán majd Goedert átveszi a stafétát.
Gazdaságilag valóban, de klub közkedvelt játékosa, szóval nyitva marad a kérdés.