Az első hírek arról szóltak, hogy Von Miller minden bizonnyal olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy az egész szezont ki kell hagynia. Most viszont kicsit lehet bizakodni, hogy még láthatjuk idén a pályán a Broncos pass rusherét.
Ian Rapoport arról számol be, hogy olyan ínsérülése van Millernek a bokájában, ami miatt várhatóan műteni kell, és ugyan ez általában 5-6 hónapos rehabilitációval jár, a legjobb forgatókönyv szerint 3 hónap alatt vissza lehet térni belőle. Ezt Dr. Chao (@ProFootballDoc) is megerősítette, több játékossal is volt már dolga, aki ennyi idő alatt visszatért és volt olyan, aki csak 7 meccset hagyott ki ugyanilyen sérülést követően.
Ez tehát azt jelenti, hogy van remény, a legjobb forgatókönyv szerint láthatjuk még idén a liga egyik legjobb pass rusherét a pályán irányítókat terrorizálni. A visszatérése persze azon is múlhat, hogy hogyan szerepel a Broncos a hiányában, hiszen ha nincs reális esély a rájátszásra december elején, akkor nincs értelme erőltetni Miller aktiválást. Ha viszont van esély, akkor Von akár át is lendítheti a csapatot a küszöbön.
Az ő kiesésével a harmadéves Bradley Chubbnak kell felvennie a fonalat és bombaformában visszatérnie térdszalagszakadásából. Egyelőre azonban kérdéses, hogy pályára tud-e lépni a hétfő éjjeli Titans elleni szezonnyitón. Mögötte Malik Reed és Jeremiah Attaochu van a keretben pass rusher poszton, ez már nem épp egy világverő páros.

Legfrissebb cikkeink
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk