A Bengals 21-0-s előnyt adott le a hétvégén, ami minimum elszomorító, de ezen kívül is bőven akad gond Cincinnatiben: a csapat legjobb védői, Geno Atkins és Carlos Dunlap is elégedetlenek a helyzetükkel. Utóbbi még a hónap elején kürtölte világgá, hogy nem tetszik az, ahogy használják, most pedig Atkins panaszkodott a Cincinnati Enquirernek a helyzetéről.
Atkins sérülésekkel bajlódott az első hetekben, így relatíve komolyabb snapszámot (19) a Ravens elleni 5. heti találkozón kapott először. Ekkor még úgy tűnt, hogy ez csak a bemelegítés, de a Colts ellen is csak 18 snapen volt a pályán, a frissen igazolt Xavier Williams és korábbi gyakorlócsapatos Amani Bledsoe került a kezdőbe.
A hírek szerint ez nem nagyon fog változni, ugyanis Atkinsszel és Dunlappel is közölte a menedzsment, hogy az ő limitálásuk a csapat érdeke (amit speciel nem csak az érintettek, de a csapattársak se nagyon értenek a Cincinnati Enquirer szerint). Mindezek fényében nem lenne meglepő, ha a november 3-i határidő előtt elcserélné őket a Bengals.
A 31 éves Dunlap idén mindössze egy sacket jegyzett a limitált szerepkörének is köszönhetően, de az elmúlt két évben 30 meccsen 17 zsákolást gyűjtött. Egy csere esetén nagyjából 4-5 millió dollárba kerülne az új csapatának, a szerződése pedig a 2021-es szezon végéig érvényes. A 32 éves Atkins már drágább mulatság lenne, a szezon hátralévő részében 7 millió körül keresne, a szerződése pedig még az idein kívül további két évig él.

Legfrissebb cikkeink
- Döntött a Saints a két 2022-es első köröséről
- Chargers-Lions meccsel indul a 2025-ös futballszezon
- Támadót akar draftolni a Jaguars?
- Kétszer annyi embert várnak a draftra Green Baybe, mint ahányan laknak a városban
- Ne feledjétek, FK! Draft Show csütörtök és péntek éjjel!
- Final Mock ’25 – alatriste
- Matthew Stafford: Soha nem akartam igazán távozni a Ramstől
- Jól haladnak a tárgyalások a 49ers és Brock Purdy között
- Nehezen tud dönteni két 2022-es első köröséről a Packers
- Final Mock ’25 – Maetthy
- Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- A 49ers két elit sztárja is új szerződést akar
- A 2025-ös linebacker és safety class
- Lehívja első körös falemberének az opcióját a Cowboys
- A centerét is alaposan megfizette az Eagles
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Cseh Tibor on A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Cseh Tibor on Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- vicgeordie on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját
Egy Seattle hawksnak érhetnének 2-3.kört egyenként is, csak nincs rá zsetta.
Dunlap jöhetne a Broncosba, őt szeretem nagyon.