A Bengals tegnap elcserélte Carlos Dunlapet Seattle-be, érte pedig egy 7. körös pick mellett a center BJ Finney-t kapta. De nem ez az egyetlen szerzeménye a Bengalsnak a támadófalába, ugyanis Ian Rapoport információi szerint a csapat várhatóan leigazolja a Billstől múlt héten kivágott guardot, Quinton Spaint, aki most épp a COVID protokollon esik át Cincinnatiben.
Spain nem egy szupersztár, de azért elég sok kezdő tapasztalattal bír és egy korrekt teljesítményt le tud hozni – várhatóan jobbat, mint a Bengals jelenlegi lehetőségei a poszton. A Billsnél kicsit átalakították a támadófalat szezon közben, a jobb szélen Daryl Williams lett kezdő, ezáltal Cody Ford bemozgott középre guard posztra, így Spainnek nem maradt hely a kezdőben, egy cseréhez képest pedig sokat keresett.
A Bengals legfőbb feladatának kell lennie, hogy vállalható falat tegyen az 1/1-es Joe Burrow elé, és a jelek szerint el is kezdtek próbálkozni. Persze szezon közben nagy csodákra nem lehet számítani, így ez inkább a holtszezon feladata lesz, de azért megpróblják elérni, hogy idén se tegyék tönkre az ellenfelek a fiatal irányítót. Ráadásul többen is sérüléssel bajlódnak a Bengals falában jelenleg, így az egyébként is pocsék OL még borzasztóbban nézhet ki most vasárnap a Titans ellen (Spain és Finney még nem léphet pályára ezen a héten a COVID protokollok miatt).
Burrow-t már 28-szor sackelték idén, ami a legtöbb az NFL-ben.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Nem jó ez a támadófal finoman szólva sem, de az sem segít rajtuk, hogy Burrow egy sackmágnes és rengeteg sack a saját hibájából születik. A legutóbbi Browns elleni meccs három sackjéből pl kettő (legalábbis ha jól emlékszem arra, amit Buday Zoliék mondták)
Jelenleg 1,5 yardal többet veszít átlagban zsákolásonként mint Luck 2012-ben.
mondjuk a Browns ellen 3 sacket benyelni már önmagában csoda, gyengébb pass rush ellen volt 6-8 sack is
Hello Dani!
Nem ide tartozik és stresszelni se akarok, de meg tudnàd nézni, hogy tippjátékügyben miért nem történik semmi? Dobtam egy mailt 3 napja, de semmi korrigálàs vagy valami rövid válasz.
Kösz!
tippjátékot Józsi kezeli, de szólok neki :)
Helló. Nem találom semmilyen emailt :( mi a gond?
Szia!
6. hét survivor
Miami jò , de nincs beleszámolva. Se kipipàlva , se kiikszelve mint rossz. Ezért nem vagyok hibàtlan.
Végre nem basztam el rögtön az első héten mint minden évben.
Ennyi röviden
Furcsa, nekem beszámította. írok egy tippjáték közleményt, légyszi ott jelezz kommentben.
Hello Dani!
Nem ide tartozik és stresszelni se akarok, de meg tudnàd nézni, hogy tippjátékügyben miért nem történik semmi? Dobtam egy mailt 3 napja, de semmi korrigálàs vagy valami rövid válasz.
Kösz!
Mondjuk Burrowt úgy is lehetne védeni, hogy ha nem nyelné úgy a Bengals védelme a pontokat, mint kacsa a nokedlit, és ezért nem kéne az 1/1-nek mindig az eredmény után szaladni a támadósorral. Futójátékból ritkán következik be QB sack vagy sérülés…