Connect with us

Összefoglaló

A sánta legyőzte a félszeműt

NFC Least “rangadót” rendeztek ma hajnalban, a Philadelphia Kórházcsapat meccselt a New York Világtalanokkal. Az izgalmi faktorra nem lehetett panasz, bármelyik játékból lehetett bármi, ami pont úgy meglepte a pályán lévőket, mint a nézőket, na de a színvonal… Bármi nemű rosszindulat nélkül, Lions-meccseken edződve állítom, hogy ez a csoport idén lassan felér egy emberiség elleni bűntettel. 

Eleinte még úgy tűnt, hogy megemberelték magukat a csapatok. Az első negyedet rengeteg hiba tarkította, de ez várható volt. Az Eaglesben nem játszott az első és második számú tight end, az első, a második és a harmadik számú elkapó, a kezdő futó, a fél támadófal (és meccs közben Lane Johnson is megsérült), illetve Carson Wentz is úgy játszik, mint egy középső körös újonc, míg a Giantsben Jason Garrett tesz meg mindent az offense szabotálása érdekében. Mindezek ellenére csak sikerült feltenni egy-egy TD-t, volt pár szebb játék az első 15 percben, majd arcul csapott az NFC Least.

Íme a második negyed termése kronológiai sorrendben: Daniel Jones INT, Carson Wentz INT, Punt, Punt, Giants Fumble, kihagyott 29 yardos mezőnygól az Eaglestől. Egyszerűen hihetetlen, hogy mi mindent sikerült összeszerencsétlenkedni. Ezek után már meg sem sikerült közelíteni az első negyedben látott színvonalat: a harmadik negyed négy punttal indult, az Eagles összhozott egy turnover on downst, még véletlenül sem volt képes megcsinálni egy negyedik kísérletet, Daniel Jonest már a saját csapattársai is kiröhögték (tényleg), a meccset pedig stílszerűen egy Jones-fumble zárta le. Értékelés.

  • Ha passzjáték következik, hagyj fel minden reménnyel

Rég nem láttunk két ennyire reménytelen QB-játékot. Jones 30 passzából 20 volt jó 187 yardért, két TD-ért és két turnoverért (INT, fumble), míg Wentz ugyan összehozott 359 yardot, de 43 passzából csak 25 volt jó, illetve a két TD-je mellett effektíve ő is két turnoverért (INT, turnover on downs a red zone-ban) felelős.

Jones az interceptionről nem tehet, egy felpattanó labdából lett a turnover, de ezen felül is volt pár INT-et érő, teljesen homály dobása, illetve többször is a sárga zászló mentette meg. Nincs könnyű dolga, mert hiába lenne meg a személyzet, ha a playbook ennyire siralmas, de a nyomást már igazán megtanulhatná érezni, vagy ha az nem megy, akkor arra a szerencsétlen labdára vigyázhatna jobban, ennyit egyszerűen nem lehet fumble-özni.

Nem mintha Wentz akár egy hajszállal is jobb lett volna. Neki sem volt egyszerű dolga, a támadófal előtte olyan kuka volt, hogy még a Giants védelme is a backfieden élt, a kisegítőszemélyzetét pedig még az Eagles-szurkolók sem tudták volna felsorolni, de minden jó dobására (a meccsnyerő dobása például elég szépre sikerült) jutott két teljes homály, teljesen üresen álló elkapókat dobott brutálisan túl, de az interceptionje is amatőr megoldás volt.

Ugyanakkor mindkét irányító javára legyen mondva, hogy menekülni és futni azt tudnak, gyakorlatilag minden pozitív megmozdulásuk ennyiből állt. Wentz megfutott egy nagyon fontos 4&1-et, illetve szerzett egy TD-t, Jonesnak pedig volt egy 80 yardos nyargalása, amivel megalapozott egy TD-t. Igaz, ő maga is megszerezhette volna a TD-t, de senkitől sem zavartatva elhasalt a célterület előtt, amin még a csapattársai is csak nevetni tudtak.

  • Ilyen edzői gárdával nem megy

Azt már eddig is tudtuk, hogy a Giants edzői nem jók, ezt ezúttal is bemutatták, de most már Doug Pedersonékat sem lehet a Super Bowl győzelem mögé bújtatni. Különösen a főedzőt érheti sok kritika, aki egyrészt elfelejtett megchallengelni egy teljesen egyértelműen hibás bírói ítéletet, másrészt negyedik kísérletekre/kétpontosokra olyan esetlen, értelmetlen, homály (szabadon lehet választani) játékokat hívott, hogy fennakadt tőle az ember szeme (feldobni egy Hakeem Butlerre egy fade-et, amikor szerencsétlennek még elkapása sincs az NFL-ben?). Szép volt, jó volt az együtt eltöltött idő, de lassan már a főedzőből is több lesz a kár, mint a haszon.

  • Mi van veled Evan Engram?

Engram egy nagyon tehetséges tight end, néha egészen zseniális tud lenni, de nem véletlenül merül fel a neve állandóan a trade deadline előtt. Volt most hat elkapása 46 yardért, de összehozott egy INT-et, mert nem tudott megfogni, csak felütni a levegőbe egy 5 yardos passzt, majd a negyedik negyed végén volt egy szörnyű dropja, ami first downt és győzelmet ért volna a Giantsnek.

  • Ismét elbukott a Gettleman-filozófia

Az Eagles védelme többé kevésbé jól tartotta magát, a futást és a passzjátékot is sikerült limitálni, csak sok volt a sárga zászló. A Giants védelme viszont egyáltalán nem volt jó, és ismét bebizonyosodott, hogy a fogd meg a futást idejétmúlt filozófia. A szedett-vedett Eagles támadófal ellen tudott dominálni a Giants védőfala, emiatt csak mértékkel próbálkozott futással az Eagles, de nem is kellett, amikor a Giants védelme nem tudott mit kezdeni olyan szupersztárokkal, mint Richard Rodgers, Travis Fulgham, John Hightower vagy Greg Ward. Senki nem játszott jól az Eaglesben, de Giants passz elleni védekezése még ezt is alul tudta múlni.

New York Giants@Philadelphia Eagles 21-22

27 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
27 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
DrBaji Mihály
DrBaji Mihály
3 years ago

Rangadóóóó…izé…óóóóóóóóóóóóóó

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  DrBaji Mihály
3 years ago

Idén már többször megfogadtam, hogy csak felvételről nézek meg bizonyos meccseket, miután elolvastam az értékeléseket. Komolyan félteni kezdtem az egészségemet bizonyos csapatoktól :(

ducksfan
ducksfan
3 years ago

A Giants nem akar nevet változtatni? Smurfs.

Adja magát és még a mez színéhez sem kell hozzányúlni.

camillo 7777
3 years ago

Szerintem nekünk nem kell magyarázkodni.

acsdav2
acsdav2
Reply to  camillo 7777
3 years ago

Azt azért megkérdezném, hogy a 31-es CB-vel mit kezd a csapat? Mert, hogy ezt a hozzáállást, hogy valaki egy pocket QB ellen a versenyfutást az ellenfél 40 yardosán abba hagyja, mondván 60 yardon ő 5 yard hátrányt nem tud ledolgozni egy Jones-féle sprinter ellen, azt szerintem nem sok csapat tolerálja. De ha nálatok ez rendben van, akkor komoly gondok vannak.

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
3 years ago

ha valaki fehér, akkor ő már pocket qb?

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
3 years ago

Azért pocket QB Jones, mert csak áltag 4-szer fut meccsenként. De minden bizonnyal ez igaz, minden fehér QB-ra. :)

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
3 years ago

Watson is pocket qb eszerint, mert ő ezalatt van jelenleg a szezonban.

renningan
renningan
Reply to  ahanem
3 years ago

Watson szvsz az is, csak melle tud futni is. Neha Stofford es Rodgers is megiramodik, de ok nem Jacksonok, Allenek vagy Newtonok.

ahanem
ahanem
Reply to  renningan
3 years ago

attól még, hogy néha megiramodnak, nem futnak össze 300 yardot 7 meccs alatt, mint ahogy az Allenek és Newtonok sem egy meccsel kevesebb alatt ebben a szezonban

ennyiből ilyen állításokkal arra is juthatunk, hogy igazából csak lámárzsekszon az egyetlen nem pocket qb a ligában, de ő valójában egy rb, nem is qb, szóval 31 csapat használ qbt, azok meg mind pocket qbk.

abba mondjuk nem megyek bele, hogy nem dobja meg az üres elkapót és inkább elkezd futni helyette, de hát a pocket qbk amúgy se állnak 5-6 másodpercig a falemberek mögött, meg ilyesmik

camillo 7777
Reply to  acsdav2
3 years ago

🤣🤣🤣 … nálunk minden rendbe van?
Bocs, de nem birtam nevetés nélkül.
Komolyan azt gondolod, hogy egy percig is úgy éreztem.
Zseniális 😄
Nálunk minden összeomlott.
Jelenleg a mi csapatunk 0-16 os csapat. Képzelj el a csapatodat draftolatlan és gyakorló csapatos játékosokkal feltöltve.
Én minden meccsen simán 10 ponttal jobbnak gondolok mindenkit.
Annyira reménytelen ez a helyzet, hogy minden győzelem meglepetés és ajándék.
És ha egy Eagles C csapat megver egy Giants A keretet szerintem a meccs végén nem nekünk kell magyarázkodnunk. 😃

Fanyul23
Fanyul23
3 years ago

Errol a mocsokrol nem is lehet osszefoglalot irni. Mar nagyon reg nem huzom fel magam giants meccsen de ami ez volt arra mar muvesznek kell lenni hogy mondani tudj valamit.
Jones bottom 3 qb egyike, hosszut tuldobja a screen rovid, elesik a csikozasban majd a szokasos fumbli es L. Papperst megegeti a vegen egy hajnaltamas meretu wr, hernandez a szokasos holding a vegen amit a marsrol is latsz es ezek csak a leglatvanyosabb szarsagok. Botrany.

bjeela
bjeela
Reply to  Fanyul23
3 years ago

Gyere át hozzánk, itt legalább a végén lehet röhögni, de a többi pont ugyanaz a szar.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  bjeela
3 years ago

Rohogni vot min itt is. Azt hittem mark sanchez visszatert bohockodni mikor elesett a..ize…nemtommiben.

camillo 7777
Reply to  Fanyul23
3 years ago

Szar a helyzet nálunk is, de nálatok. Én a GM nákatok nem kirugnám, hanem ….. 😃

bjeela
bjeela
Reply to  Fanyul23
3 years ago

Az idiótája kilazult, miközben a teste meg tovább dőlt előre és nem értette, miért nem tudja a teste aláküzdeni a lábait és miért esik hasra. Igazi lúzer. De legalább vidámságot csempészett a csapatba és az is valami.

LG
LG
Reply to  Fanyul23
3 years ago

Itt a képi bizonyíték, hogy szegény Jones miért esett el :D
https://www.facebook.com/332968243416537/posts/3818620598184600/

Bálint Unger
Bálint Unger
3 years ago

én csak renningant sajnálom, hogy ezt végig kellett néznie…

Fetyke
Fetyke
Reply to  Bálint Unger
3 years ago

Neki “fizetünk” érte, úgyhogy nézze csak végig ezeket.😂 Valami öröm nekünk is jár! Mi félidőben lefekhetünk aludni…

ThySoul
ThySoul
3 years ago

Bowlon azt írták fórumon hogy Garrett nem hív szar játékokat, egyszerűen Jones baszik bármit megdobni normálisan. Üresen állókat nem vesz észre, túldobja vagy aluldobja az embert, ha véletlen sikerül meg elejtik

bjeela
bjeela
3 years ago

Ezeken már a csoda sem segít. Ez olyan, mint a sánta és a pösze a csodatevőnél, aminek a végén a pösze annyit mond, hogy a fánta elefett.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
3 years ago

Jones sikeresen feliratkozott Mark Sanchez mellé (buttfumble) a “legkirályabb NFL mém” kategóriában. Hálásak lehetünk neki, ebben a nehéz, stresszes időszakban az egész világnak szerzett pár perc felhőtlen nevetést.
Viszont:
Mahomes azt írta, hogy “I mean i can’t even say anything cause i would never be able to run that far either 😂😂😂😂”, amiből két dolgot szűrhetünk le:
1. Breki egy nagyon jólelkű ember, habár a sírva röhögős szmájlikat ő sem bírta elhagyni :)
2. Andy Reid az istent kísérti azzal, hogy Mahomest engedi ilyen meccseket nézni. Mi van, ha Jones és Wentz baja ragályos??? :(

d zoli
d zoli
Reply to  Megawatt Szvetozár
3 years ago

Egyfajta FK átok. Dani engedte szabadjára tavaly.

ahanem
ahanem
3 years ago

football team
hospital team
homeless team
qbless team

the great nfc east

pritek
pritek
3 years ago

Csak nekem tunt ugy, hogy Kelce a hata kozepere sem kivanja mar ezt az egeszet? Sajnaltam mar az embert a felido elott is, ugy jarkalt a jatekok kozott. Lehet, hogy o jobban keres vele, de en meg siman kikapcsolhatom barmikor ezeket a meccseket.

ahanem
ahanem
Reply to  pritek
3 years ago

nem ezekkel a játszötársakkal képzelte el a szezon elején
Wentz van, a többinek meg kis túlzással a nevét se tudja

katonadani
Reply to  pritek
3 years ago

ha láttad például a múlt heti blokkját a Sanders-futásnál, akkor egyértelmű, hogy is küzd még folyamatosan. meg egyébként az egész csapat is. Szarok, de legalább küzdenek :D

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

27
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x