Három játékosnak is véget ért a szezonja tegnap.
A Cardinalsnál a sima győzelem mellé jött egy vezéráldozat, ugyanis a védelem legjobb játékosának, a pass rusher Chandler Jonesnak az első vizsgálatok alapján elszakadt a bicepsze, így ki kell hagynia a szezon hátralévő részét – mondta el a mérkőzés után Kliff Kingsbury. Idén Jones olyan sokat nem tudott hozzátenni csapata játékához, 7 nyomásgyakorlása és 1 sackje volt négy forduló alatt.
A Bengals ugyan a héten visszakapta Geno Atkinst a védőfalba, most el is vesztett onnan valakit, méghozzá az idén igazolt DJ Readert. Tom Pelissero információi szerint a quadricepse sérült meg, így az egész évet ki kell hagynia. Readernek négy nyomásgyakorlása és 18 tackle-je volt az első négy meccsen, ebből 12 úgynevezett stop volt a PFF adatai alapján, ami a támadók számára sikertelen játékot eredményezett.
A Chiefsnél a nyáron igazolt guard, Kelechi Osemele esett ki hosszabb időre (jó eséllyel a szezon hátralévő részére), miután mindkét térdében elszakadt valamilyen ín a Raiders elleni meccsen. Osemele négy nyomást engedett négy meccsen, a futást jól segítette. A helyére Mike Remmers állt be tegnap.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén