Connect with us

Összefoglaló

Könnyedén nyert a 49ers, a Buccaneers, a Packers és a Chiefs is

A 49ers kiütötte a Patriotsot, a Chiefs visszafogott támadójátékkal is elintézte a Broncost a havas időben, Davante Adams parádézásával simán nyert a Packers, és így tett Brady kiváló játékával a Buccaneers is. 

San Francisco 49ers @ New England Patriots 33 – 6

A 49ers két hete értékelhetetlen játékot mutatott a Dolphins ellen, de azóta kisebb meglepetésre legyőzte a Ramst, most meg gyakorlatilag lenullázta a Patriotsot. Ezen a meccsen, amit Kyle Shannahan elképzelt, az mind probléma nélkül megvalósult. A 49ers támadósor azt csinált a Patriots védelemmel, amit csak akart. A futások gond nélkül mentek, Jeff Wilson egymaga 112 yardot és 3 TD-t szerzett, míg JaMycal Hasty és Kyle Juszczyk közösen további 75 yardot és 1 TD-t tettek be a közösbe. Jimmy Garoppolo ugyan eladta kétszer a labdát, de mindössze 5 rossz passza volt, a meccs nagy részében megbízhatóan játszott.

A túloldalon a támadójáték nem létezett. Newton az eddigi legrosszabb teljesítményét hozta 98 yarddal, és 3 INT-tel. Az elkapók nem tudtak elszakadni, a futások gyorsan elhaltak, a támadófalat rengetegszer megverték, gyakorlatilag minden ponton elbukott a Patriots offense a 49ers védelemmel szemben.

A meccs győztesének kiléte egy félidő alatt eldőlt. 30 perc után 23-6-ra vezetett a 49ers, viszont sokkal nagyobb volt a különbség a mutatott játékban. A legbeszédesebb statisztika, hogy félidőben a 49ers 301 yardon állt, míg a Patriots csak 59-en. Ez a későbbiek során sem lett sokkal jobb, és gyakorlatilag az egész második félidő garbage time volt. Az utolsó negyedre már Stidham is beált, de ő sem tudott semmit hozzátenni a meccshez, csupán egy újabb eladott labda jött össze neki.

A 49ers végigdominálta az egész meccset, és megérdemelten nyert. A Patriots ellenben képes volt alulmúlni a múlt heti értékelhetetlen teljesítményt is. A Broncos ellen legalább annyi pozitívumot el lehetett mondani, hogy a védelem csak mezőnygólokat engedett. Ezúttal azonban nemcsak a támadók, de a védők is teljesen el voltak veszve a meccsen. Még sok van hátra a szezonból, de ezzel a játékkal túl sokáig nem fog eljutni a csapat.

(jarred)

Green Bay Packers @ Houston Texans 35 – 20

A múlt heti óriási verés után nem számíthatott könnyű meccsre a wisconsini gárda. Különesen annak fényében, hogy a bal oldali tackle Bakhtiari vagy a két éve top formát nyújtó Aaron Jones játékára nem számíthatott a csapat. Jones hiányában elég lett volna a Texans védelemének Davante Adamsre figyelni, hiszen nincs tele a Packers skill sora rajta kívül igazán veszélyes játékosokkal. A műtét nem sikerült és a beteg is meghalt. Adams karrierrekordot ért el 195 elkapott yarddal és 2 TD-vel. Egészen egyszerűen azt verte meg, akit szembe állítottak vele, mindegy, ki volt az. Aaron Rodgers végül 4 TD-t osztott ki, 283 yard kíséretében – ez ugye azt is jelenti, hogy Adamsen kívül a Packers többi játékosa 88 elkapott yardot hozott össze. Adamsen kívöl csak egy másik WR-nek volt elkapása, az is csupán 6 yardért. A második legjobb fegyver 4 elkapással és 19 futással, összesen 104 scrimmage yarddal Jamaal Williams volt, aki remekül helyettesítette a hiányzó Jonest. A múlt héten a Buccaneers több jó blitz-cel és azzal, hogy keményen védekeztek Adamsen, meg tudta zavarni Rodgerst. A Texans a hiányzó LT ellenére sem tudott igazán nyomást helyezni az irányítóra, aki egész meccsen nyugodtan tudta megjátszani kedvenc célpontját.

A szünetre már 21-0-s vezetéssel vonultak a csapatok, miután a Texans 3 punt mellett egy kihagyott field goalt tudott csak felmutatni. A második félidőben már sikerült végre pontokat is tenni a táblára, de olajozottan akkor sem működött a gépezet. A Packers teljesen lekapcsolta David Johnson futásait, míg a levegőben Will Fuller volt észrevétlen. Hiányában elsősorban az ex-packer Randall Cobb volt megjátszható, aki 95 yardig jutott. Watson végül 300 yard fölé ment 2 TD-vel, a labdára vigyázott, de a pontversenyben nem tudta felvenni a versenyt Rodgersszel. A kihagyott field goal mellett a Texans meccse ott ment el, amikor 28-13-nál a pálya közepén nem sikerült végrehajtani egy 4&1-et, ami után a Packers végig tudott menni és lezárni a találkozót.

A Packers védelmét meg kell dicsérni, mert egydimenzióssá tették a Texanst és a passzjátékban is javarészt le tudták venni a legveszélyesebb játékost (Will Fuller). A támadóktól most nem kellett extra. Ha egy csapat csak nézi, ahogy Rodgers tömi labdával Adamst, akkor annak nem lesz jó vége. Ma nem kellettek a kiegészítő emberek, de egy komplettebb védelem ellen nem lesz mindig elég csak egy embert játékba hozni. A Texans jó úton van egy top pick irányába a drafton, pech azonban, hogy ebből mind az első, mind a második kör a Miami bírtokában van.

(alatriste)

Tampa Bay Buccaneers @ Las Vegas Raiders 45 – 20 

Lassan indult be a Buccaneers ponthenger, de végül elgázolták a pihenőhétről érkező vendéglátókat. 45 pont és még maradt is benne. Belegondolni is kemény, mi lesz itt, ha már Antonio Brown is játékra alkalmas lesz. A Tampa Bay fő fegyvere az volt, hogy nem lehetett tudni Brady épp kit fog játékba hozni. Godwin kapta ezúttal is a legtöbb célbavételt, de összesen 4 játékos zárt 5 elkapás felett és ebben Mike Evans benne sem volt. Rob Gronkowski ki lehet jelenteni, hogy végérvényesen visszatért a ligába. Az álmoskás kezdés után már múlt héten is régi fényét csillogtatta, ami most folytatódott. 62 yard 1 TD került a neve mellé, de több egyéni remek teljesítménynek köszönhető, hogy ezek a számok itt megálltak. Trayvon Mullen két leütött labdával is észrevétette magát, amiből az egyikkel egy újabb 6 pontostól fosztotta meg az ex Patriots TE-t. Sok szép játék mellett azonban az este dobása és elkapása Scotty Miller nevéhez fűződik. Brady passza pedig méltán pályázik a forduló legszebb dobása díjra.

A Raiders jól kezdte a mérkőzést. Első két labdabirtoklásukból 10 pontot tettek a táblára és úgy nézett ki, komoly kihívás elé fogják állítani a Tampa Bayt. A következő 3 támadósorozat azonban egyaránt punttal ért véget és mire újra TD-t szereztek a 3. negyedben, már 24-et szerzett az ellenfél. Ezek után még 24-20-ra is felkapaszkodtak, azonban a 4. negyedben a Bucs 3 TD-t szerzett, miközben a Raiders 2 ízben is eladta a labdát (Carr interception, melyet az újonc Winfield jegyzett, illetve egy sikertelen 4. kísérlet révén). A Raidersben úgy néz ki tényleg otthonra talált Nelson Agholor, aki ezen az estén is a csapata legveszélyesebb játékosa volt 107 yarddal és 1 TD-vel, melyben ismét voltak elképesztő elkapások.

A Buccaneers védelmében ezúttal is a LB-k emelkedtek ki. David és White uralták a pályát és minden box környéki játékra odaértek. Az igazán kiemelkedőt azonban a másodéves Devin White hozta, aki off ball linebackerként is 3 sacket tudott jegyezni. Ez ugyanannyi, mint White teljes újonc évében. Összességében pedig idén már 4-nél jár.

A mérkőzés embere azonban még így sem White lett, hanem egyértelműen a 43 éves Tom Brady, aki 369 yardot és 4 TD-t jegyzett. A túloldalon Carr sem yardban, sem eredményességben nem tudta ezeket a számokat hozni és Bradyvel ellentétben a labdát is eladta egyszer. Ráadásul egy fumble-t is majdnem a számlájára írtak, azonban ott végül úgy ítélték meg, hogy megindította már a dobómozdulatot. Az esetért csak azért kár, mert a több mint 140 kilós Ndamukong Suh-t ritkán látni majd 80 yardon keresztül “nyargalni” a labdával. A Tampa így a divízió élén, míg a Raidersnél így sincs veszve semmi. A csapat továbbra is az esélyesek között van, hogy elérjen egy wild card helyet év végén.

(alatriste)

Kansas City Chiefs @ Denver Broncos 43-16

Már október végén megkaptuk az igazi futball időt, hiszen Denverben hóesésben játszhatott egymás ellen a Broncos és a Chiefs. 2015 óta tartó rossz sorozatát nem tudta lezárni hazai környezetben a Broncos az aktuális bajnok ellen, így a két csapat utolsó 10 összecsapását a Chiefs nyerte. A sikerért olyan sokat nem kellett tenniük, jó házigazdához méltóan minden segítséget megadott a Broncos az ellenfél sima győzelméhez.

Nehéz pozitívumot mondani a Broncos offense teljesítményére, hiszen kis túlzással ha volt is egymás után két jó megmozdulásuk, akkor a következő playben szinte biztosan eladták a labdát. A 60 perc alatt négy alkalommal is eladták a labdát, amiből Daniel Sorensen révén a Chiefs egy védő TD-t is szerzett. Ha mégis keresnénk valami pozitívumot játékukban, akkor azt a futóknál kell keresni. Az egy jó jel lehet, hogy a Phillip Lindsay, Melvin Gordon futóduó összesen 147 yardot termelt, de az már kevésbé fest jól, hogy a Chargerstől érkező Gordon két alkalommal is elvesztette a labdát fumble formájában.

A védelemről már azért eszünkbe juthat jó pár pozitívum, hiszen Mahomest 200 yardon tartották, míg az újonc Clyde Edwards-Helaire mindössze 46 yardig jutott – mondjuk az már kevésbé hízelgő, hogy így is sikerült 43 pontot kapniuk. Mahomesra a nyomást is jól helyezték, hiszen három alkalommal is sikerült földre vinniük a fiatal irányítót.

A Chiefs oldaláról nézve az offense-nek nem nagyon kellett megszakadnia, hogy ilyen sima győzelmet szerezzen, hiszen a védelem is hozzátett hét pontot Daniel Sorensen pick-sixe után, valamint a special team is hozott egy touchdownt, miután Byron Pringle 101 yardon keresztül vitt vissza egy kezdőrúgást. Ezek mellett elég volt a már fent említett 200 passzolt yard Mahomestól, valamint a 101 futott yard. Támadók oldaláról még megemlíthető, hogy a Jetstől érkező Le’Veon Bell bemutatkozott és hat futásból 39 yardot ért el.

A védelem részéről pedig csak dicséretet lehet mondani, hiszen négy alkalommal is labdát szereztek, amiből egyet TD-re is visszavittek, valamint Lockra is jól helyezték a nyomást, hiszen Mahomeshoz hasonlóan a hazaiak irányítója is háromszor feküdt a hóba a védők jóvoltából. Az egységből Sorensen mellett még kiemelhető Tyrann Mathieu is, a safety egy szerzett fumble mellett még egy interceptiont is lehúzott, így a labdaszerzések felét neki köszönhetik.

Ezt a meccset hazai oldalról szerintem mindenképpen el szeretnék felejteni, amilyen gyorsan csak lehet, és az elmúlt heteket nézve gyökeres változásnak kell lennie a játékukban, ha ettől a szezontól még szeretnének valamit. A Chiefs oldalán a Raiders elleni botlást sikerült javítani már zsinórban két győzelemmel.

(kronikk)

63 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
63 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vicgeordie
Vicgeordie
2020-10-26 09:01

Le kell játszani a jövő heti Bills elleni meccset, és ha az is bukta (márpedig az lesz ilyen játékkal, akármilyen világtalan a Bills is az elmúlt 3 hétben), akkor rámenni a draftpickre majd húzni egy irányítót és legalább 2 WR-t.

Alapvetően ezzel nincs is semmi bajom, szezon előtt pont egy ilyen boom or bust szezonra számítottam, szóval ez simán benne volt a pakliban. Az első négy meccset nem értem csak (még ha Newton válla tényleg nem is jó most, ahogy sokan gondolják. Erre azért lehetett számítani)

ThySoul
ThySoul
Reply to  Vicgeordie
2020-10-26 09:21

Szerintem már tavaly is a Billsnek állt a zászló, csak ott inkább lélektani előnye volt a Patsnek, ami még most is megvan. (mikor nyertünk mi utoljára csoportot? :D )
Ha úgy játszunk mint az első négy héten sima is lehet, ha úgy mint az utóbbi háromban akkor nem.

Fetyke
Fetyke
Reply to  ThySoul
2020-10-26 11:22

Nagy szerencsétek, hogy Fitzmagicet a padra ültetik Miamiban. :D Vagy mégsem? :DDD Pár héten belül kiderül…

ThySoul
ThySoul
Reply to  Fetyke
2020-10-26 11:46

Hát tőlük mondjuk nem sajnálnám a csoportgyőzelmet :D

Csabesz20
Csabesz20
Reply to  Vicgeordie
2020-10-26 10:01

Szerintem annyira elöl nem végez a csapat, hogy potens irányítóra esélyes legyen a drafton, így azt én csere útján oldanám meg, amire a jelöltem Matt Ryan lenne. Simán van benne, még 3-5 jó év, ha mozdítható, le kell rá csapni. Abban egyetértek, hogy WR-ből is kell kettő, mert a jelenlegi gárda WR3 és csere szint.

Danika
Danika
Reply to  Csabesz20
2020-10-26 10:01

Brock Purdy szinte biztosan elérhető lesz, ahol a Patriots draftolni fog, vagy Sam Ehrlinger :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  Csabesz20
2020-10-26 11:22

Dak Prescott? Lehet egyszerűbb mozdítani, mint Ryant. Arról már nem is beszélve, hogy fiatalabb is.

Csabesz20
Csabesz20
Reply to  Fetyke
2020-10-26 11:32

Ő se lenne rossz, bár szinte zéró esélyt látok rá, hogy a Dallas kiengedje a piacra, látszik, hogy nélküle még az addigi pontgyár is megáll.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Csabesz20
2020-10-26 11:41

Azért itt már lassan kicsúsznak a dolgok a Cowboys irányítása alól. Ha Prescott nem ír alá hosszú távú szerződést (a Pats minden szempontból jobb ajánlatot tud tenni), akkor a Dallasnak majdnem minden pénze rámegy a tagre. És következő évben a 3. tag már nem fér bele, mert akkor Dak lenne a legjobban fizetett irányító. :)
Legfeljebb egy évet elkaristoltok még Cammel.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  Fetyke
2020-10-26 12:06

Vagy Fitzmagic-kel. :) A Pats még hiányzik neki, egy évet megérne. :D

acsdav2
acsdav2
Reply to  Fetyke
2020-10-26 12:21

Fetyke, te érted ezt a sportot. :) Én a szezon kezdete előtt is mondtam, hogy a Dallasnak semmi ütőkártyája nincs Dak-kel szemben. Amikor pedig megtörtént a bokasérülés, akkor is jeleztem, hogy semmivel nem kerültek jobb helyzetbe Jonesék. Persze készültek a mémek, hogy “na a mohó gyereknek bejött a sérülés és mennyit bukik ezzel” és csak kevesen értjük, hogy valójában mi történik. Annyiban most még javítanék, hogy a Dallas jó helyzetbe kerülhet, ha cserélnek Darnoldért. A Dallasi támadósor elég erős és ha nem sokkal marad el Prescott-tól, akkor mondhatják, hogy meg van az irányító és elengedik a piacra. Ezzel egyébként a Pats is jól járna.

Fetyke
Fetyke
Reply to  acsdav2
2020-10-26 12:57

Hááát a szezon előtt még csak lett volna ütőkártyája a Dallasnak. Brady! Mai napig nem értem, hogy miért nem szálltak versenybe érte. Annyit, mint a Tampa ők is tudtak volna ajánlani. Sőt! Hullakönnyű csoport, sima elsőség, kiemelés és több pénz (és Texasban ugye minden nagyobb, még AB bránere is :D)… Ha az nem jön össze, akkor hozhatták volna akár Riverst, Teddyt esetleg Camet is. Szóval kivételesen volt választék elég szépen irányítóból FA piacon. De pont Daltont? :)
Vagy ha Dak a franchise QB, akkor nem kell garasoskodni, nem kell törődni a károgókkal (pl.: velem), hogy Prescott nem ér annyit. Meg kell neki adni, amit kér, hogy érezze tényleg fontos.
Én a helyükben lehet, hogy inkább a szezont áldoznám be. Szerintem hiába cserélnek Darnoldért, mert bár a csoport meg lehet elsősorban az ellenfelek miatt, de PO menetelés ebből nem lesz. Aztán jövőre megint ott vannak, hogy hosszabbítani kellene az irányítóval. Ha elengedik a meccseket, akkor jó eséllyel húzhatnak egy irányítót. Azzal el lehetnek megint 5 évig. :)

acsdav2
acsdav2
Reply to  Fetyke
2020-10-26 13:32

1. A Dallas abból a szempontból volt nehéz helyzetben, hogy a taget előbb kellett kiosztani, mint hogy Bradyvel tárgyalhattak volna hivatalosan. Persze az NFL nem hülye és aligha lett volna a saját ellensége, hogy egy ilyen dealt megkössenek a háttérben, mindenesetre már a pletykákkal lehetett volna nyomást helyezni Dak-re.
2. Szerintem Dallasban nem McC nem teheti meg, hogy nem a győzelmet hajszolja. Nem fognak tudni QB-t húzni. Ami engem jobban érdekel a jövő évi draftot tekintve, hogy a WFT a végén még kicsúszik az irányítóhúzás lehetőségéből, ha a védőfal így hasít és Kyle Allen se világ borzalma. Aztán akkor mihez kezd Rivera?

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  acsdav2
2020-10-26 17:13

Nem igazán értem a Darnold iránti nagy bizalmadat. Miből gondolod, hogy ő egy csiszolt gyémánt, aki csak azért nem ragyog, mert a vitrin helyett a pöcegödörben tartják?

acsdav2
acsdav2
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-10-26 20:06

Nem mondom, hogy biztosan jó lesz, de én azt gondolom, hogy egy alapvetően jó csapatnak, mint a Colts/Cowboys érdemes kipróbálni. Az első 2 évében nekem elegendő volt amit bizonyított. Átlagos csapattársak és edzői gárda hiányában is bátran játszott, ami természetesen jó és nagyon rossz meccseket is hozott nála. Ez az a 3.év most nagyon gyászos el kell ismernem, de reménykedem, hogy inkább próbál edzőt buktatni, mintsem ez a valódi teljesítménye.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  acsdav2
2020-10-26 20:11

OK, csak kíváncsi voltam, mert több kommentednél is feltűnt, hogy nagyon bízol benne.

aranytöküJimmy
aranytöküJimmy
Reply to  Fetyke
2020-10-28 01:07

Jövőre drafton 2. vagy 3.körben Trask vagy Zach Wilson tökéletes lenne. Első körben meg jöhet akár Penei vagy Chase

Jarred
Jarred
Reply to  Vicgeordie
2020-10-26 10:22

Draftról nehogy WR-t hozzunk! Ha van egyetlen dolog, amiben Belichick mindig mellényúl, akkor az a WR draft. Kb mint a második körös bust DB, olyan a WR draft nálunk. Nem, nekünk pár mindenki által lenézett FA WR kell.

Danika
Danika
Reply to  Jarred
2020-10-26 10:37

Laquon Treadwell, Brandon Marshall és Jordan Taylor esetleg megteszi?

Jarred
Jarred
Reply to  Danika
2020-10-26 10:41

Viccen kívül még náluk is nagyobb az esély,hogy beválnak, mint egy draftolt WR-nél.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Jarred
2020-10-26 11:41

Se WR, se DB? Nem lehet mindig csak LB-et draftolni. :)

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Jarred
2020-10-26 11:41

Adjunk egy első kört a Steelers WR scout-jáért és minden gondunk megoldódik :)

Fetyke
Fetyke
Reply to  Vicgeordie
2020-10-26 11:51

Kell nektek még egy AB? :D

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Fetyke
2020-10-26 12:31

Ha mielőtt megkattanna, lehúz 7-8 olyan szezont, mint AB Pittsburghben, akkor igen, kell :)

Everlast77
Everlast77
2020-10-26 09:01

Szóval Tom Brady egy béna vénember aki sörhasat eresztett és nem lát 10 yardnál messzebb :D

d zoli
d zoli
Reply to  Everlast77
2020-10-26 11:32

Meg szórja a pickeket. Egy öregebb Jameis Winston aki lábon is szar. És azt sem tudja melyik down van. És csak Bill miatt nézett ki jól. És a védelmi cipelték mindig. És a karja helyén főtt tészta van. És csak checkdownt mer dobni.

Tuzi
Tuzi
Reply to  d zoli
2020-10-26 12:17

Néha illik is kiemelkedően játszania, ha már mindent köre építettek. De minden iranyítónak vannak jobb meccsei.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Everlast77
2020-10-26 17:13

Sok minden mondtak a vénemberről, de hogy elhízott volna, olyanra nem emlékszem.

Everlast77
Everlast77
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-10-26 17:41

Hát ez ilyen félig idézet, Jamon Serranos volt :)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Everlast77
2020-10-26 20:07

Bocs, ma valahogy lassan kapcsolok. :)

Danika
Danika
2020-10-26 10:26

Nem tudom mit írjak, mert adva volt a lehetőség. Mahomesékat a védelem limitálta, a Chiefs futás elleni védelme, főleg Lindsay kivágásaival gyenge volt, 79/7-et hozott össze úgy, hogy volt benne negatív yardos játék is. DE nem. Passzoljunk hosszút a hóban, akarjunk jobban kreativkodni, nyugodtan pattanjon fel a labda, adjuk a visszahordó kezébe a labdát. Ha a csapat marad a játékánál, és nem akarna semmi extrát, simán kijöhetne egy 2005-ös év. Ja és Gordonnak mostantól csak handoff, semmi más, mert arra alkalmatlan.
Kíváncsi leszek, mi lesz jövő héten a Szopóroller Bowlon a Chargers ellen.

bjeela
bjeela
2020-10-26 13:51

Na, itt az ideje ismét mea culpázni. Még akkor is, ha Tibinek mindent a keze alá toltak, meg se kellett moccannia és olyan elkapósort, futókat, falat kapott, amilyet pár éve álmodni sem mert a Peccben. Amilyen rohadt nagy mázlija van, fillérekért jöttek a neve hallatán a Bucsba a legjobb playerek, még a védelem is olyan, hogy néddamármicsinálnak. Az egész olyan, mint a merevnyakú Sheriff sztorija Denverben. Simán benne van legalább egy SB és vélhetően Tibi nem fog nadrágot sárgítani a meccs teljes időtartamára egy esetleges széfti miatt, mint a Sheriff. Szóval ebből a Bucsból simán kinéz egy-két gyűrű.

És akkor íme a mea culpám: ez a Tibi télleg kibbaszottjó. 43 évesen hatodik legtöbb yard, második legtöbb TD és úgy hajigál mélyeket, hogy namég, a fizikai állapota pedig olyan, hogy semmi nem utal arra, hogy ne lenne benne még legalább 2-3 év. Még akkor is, ha a szar meccsein voltak ezzel erősen ellentétes jelek.

Mindeközben BB ég, mint a napalm, holott én(is) simán rátettem a családi ezüstöt, hogy az öreg megmutatja, ki az igazi góré. Hát egy nagy szart. Legalábbis eddig. Mondjuk az öregnek sokkal nehezebb a helyzete, de akkor is. Eddig az a helyzet, hogy ezt a ki ért többet szájkaratét Tibi nyeri.

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  bjeela
2020-10-26 14:13

Akkor is ezt mondanád, ha Bill bácsi megy Tampába és Brady marad a Patriotsnál?

Evregreen
Evregreen
Reply to  Gáspár Bollók
2020-10-26 15:47

Ugye azért az megvan, hogy Bill bácsi a GM is? Ezt a rakás hulladékot ő rakta össze. Tavaly azzal volt mentegetve, hogy Tom már öreg és béna. Miután ennek ellenkezője kiderült, idén már a keret gyengeségével mosdatják. Oké, Billt a HC-t felmentheted ezzel, de akkor meg Bill a GM volt a fax :))

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  Evregreen
2020-10-26 17:38

Ez a megközelítés is sántít. Ők egy házasságban voltak, amiből a lehető legtovább a legtöbbet szerették volna kivenni. Ez oda vezetett, hogy a háztartás kiürült. Ebből a háztartásból kilépett Brady és összefeküdt a gazdag csávóval és az elszegényedett hátteret hárahagyta. És ez azért is történt így, mert igyekeztek mindent kifacsarni a franchise-ból, sikeresen. Az, hogy a Patriots az elmúlt évrkben dominálta az NFL-t mindkettejük érdeme, de ennek hozadéka, hogy kiürült a kamra. Brady az utolsó években még lehúzta kicsit a csapatát, majd kitáncolt a kapcsolatból. Azt akarod mondani, hogy a Patriotsból mostanra Suzuki lett és az BB lelkén szárad, de amíg a csapat egy sportkocsi volt az nem neki volt köszönhető? Ez elég egyoldalú megközelítés.
Nyilván Brady egy kitűnő játékos, ahogy BB egy kitűnő edző, de nem lehet őket összehasonlítani jelen helyzetben, mert nagyon mások a lehetőségeik. Egy dolog derült ki, hogy Brady még tud játszani, de egy csapat újáépítése időben nem ugyanaz, mint beülni a készbe és ott teljesíteni.

bjeela
bjeela
Reply to  Gáspár Bollók
2020-10-26 19:21

Stimt, ezért is mondtam, hogy eddig. De abban is van igazság, hogy a sportkocsiból Suzukit csinált BB. Tibi meg nem várhatott még 2-3 évet, mire új csapatot épít az öreg, mert annyi ideje már nincs. Érthető, hogy beleült a készbe, ha már felkínálták neki.

wolandrule
wolandrule
Reply to  bjeela
2020-10-26 19:51

Ott kezdődött a sztori, hogy nem tartott rá igényt BB, nem ő akart menni.

d zoli
d zoli
Reply to  Gáspár Bollók
2020-10-26 21:31

Apró hozzávaló, hogy a házasságban Böbi volt az úr és ha úgy tetszik ez egy toxikus kapcsolat lett a vége felé amikoris már évekkel ezelőtt megpróbálta Tibit lapátra tenni. Én adok Böbinek egy passt a skill playerekre. Draftolt 1. körben O falembert, futót és elkapót. Szerzett 2. körért elkapót is. Szerintem ez jó volt. Oké. Sérülések, bustok lettek de ez benne van. Azt viszont felrovom, hogy konkrétan ki akarta fúrni Tibit plusz eldobott egy Superbowlt. Az is bele kell férjen, hogy tavaly leolvadt a picsába. De a csúnya véget az ő nyakába varrnám. Ettől még sose volt, sose lesz olyan amit itt összekovácsolt. Ettől még igaz a mondás, nincs az a finom leves amit egy csipetnyi szarral el ne lehetne rontani. Ő pedig két marékkal szórta mostanában. Ettől még Goat coach és GM. De ezt elbaszta.

bjeela
bjeela
Reply to  Gáspár Bollók
2020-10-26 16:33

Nyilván nem mindegy a körítés sem, de ahogy azt Evergreen oly bölcsen megjegyezte a körítés is – leglább részben – BB “érdeme”. BB rendszere/módszere és morálja vitathatatlanul zseniális hatású, mégis amint kivettük a legértékesebb elemet máris katasztrofális működési zavarokat kezd mutatni.

Nem tagadom, hogy amit Vicgeordie is felsorol, miszerint elképesztő sorozatban érkeztek a negatív események BB csapatának életébe Tibi távozását követően, az nagy vonalakban mindenkit a földhöz vertek volna, mégis BB-t ez eddig nem nagyon ingatta meg. Most viszont alaposan. És ennek van jelzésértéke.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  bjeela
2020-10-26 15:13

Én tavaly is azt mondtam, hogy TB még simán top10, egyszerűen a kiszolgáló személyzet nem olyan körülötte. Pár éve még ezt is megoldotta volna valahogy, de már kijött az egyetlen “öregkori” gyengesége: az, hogy nem minden meccsen hoz majdnem tökéletest, néha-néha már becsúszik 1-2 gyengébb meccs (ami másnak még simán átlagos vagy a fölötti).

Ettől függetlenül sztem ez az értelmetlen (és méltatlan) Brady vagy Belichick a góré összehasonlítás több sebből vérzik. TB beült a zsírúj, csillogó Ferrariba, visszakapta szeretett mitfahrerét (Gronk), a legjobb technikát (skill playerek) és a csapatfőnöke sem teljesen kütyaütő (még ha nem is az a szint, mint az előző). Ezzel szemben BB egy ütött-kopott 20 éves Suzukit próbál az úton tartani, ami elvesztette első számú pilótáját (TB), minden kereke defektes (reménytelen WR+TE), az újonnan igazolt pilótája (Cam) lesántult, a szerelő gárda fele táppénzen (opt out), másik fele lelépett nagyobb pénzért (FA), új szerelőkre nem nagyon volt pénze (cap), ráadásul valami törmelék miatt még az olaj is szivárog (COVID), így tesztelni sem tudja az autót rendesen (rengeteg törölt edzés). Szóval ilyen körülmények közt 6-7 futam után ítéletet mondani bárki felett botorság lenne :)

bjeela
bjeela
Reply to  Vicgeordie
2020-10-26 16:53

Nyilván provokatív voltam a kommentek érdekében(mert a hiúság nagy erényem), hiszen tőlem a “ki a góré” felvetés legalább olyan távol áll, mint a GOAT téma. Mindkettő úgy hülyeség, ahogy van, bár ha már választanom kell – bár nem – akkor már inkább az előbbit hinném el, hogy releváns. Ennek ellenére a téma mindenkit foglalkoztatott Tibi távozásának felvetődése ideje óta és még mindig nem csengett le, ezért gondoltam belefingom a nulláslisztbe a saját véleményemet is. Már csak azért is, mert anno én ökör állást foglaltam a kérdésben, amiért több okból is restellem magam.

Amúgy korábban is becsúszott Tibinek néha nem egy-két, hanem akár több meccs is, amin szar volt, ahogy BB is követett el ökörségeket, nem is egyet.

Ami a ki mibe ült bele kérdést illeti Evergreen érvelése rendesen üti a tiédet és sajnos kénytelen vagyok azt az érvelést támogatni, hiszen BB-nek nem kevés köze volt ahhoz, hogy mit csinál a csapattal. Ő nevelgette, ő volt a GM is, ergo döntő befolyása volt arra, hogy néz ki a csapata. Ilyenformán azt mondani, hogy neki szegények csak egy Suzukija van legalábbis mókás. Ő tináta, ő akaata.

Arról nem beszélve, hogy a sofőrjének rohadtul nem akart megfelelő technikát (skill playerek) biztosítani és szeretett mitfahrerét sem kapacitálta túlzottan, hogy még maradjon, viszont beszerzett egy filléres defektes sofőrt, aki majdcsak jó lesz valamire, holott volt a piacon(vagy akár alkalmazásban is) pár jobb sofőr is, akiket ha ez a csapat hívja, akkor rohantak volna boldogan. De hát a zsugoriság győzött.

Ami a záró mondatot illeti szeretném hangsúlyozni ismét, hogy azt írtam: eddig. Ez még változhat, de a jelen állás erre idén nem sok esélyt ad. Talán 1-2 év múlva már tisztább lesz a kép. Addig azonban Tibi érezheti magát nyeregben ebben a kérdésben és a szakértők, a média is ezt fogja felkapni nagy valószínűséggel. Vagynem…

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  bjeela
2020-10-26 17:28

Nagyrészt egyetértünk egyébként. Talán csak annyiban nem, hogy a keret a BB-n kívül álló okokon túl pont azért ilyen, mert 20 éven keresztül tartott fenn egy olyan, NFL-szinten abnormális dominanciát (win now 20 évig folyamatosan), amit csak – hogy klasszikust idézzek – “trükkök százaival” tudott megtenni. Az hogy ez egyszer visszaüt, egyértelmű volt. Most minden nyomor a nyakába szakadt egyszerre és valószínű hogy a 19-re lapot húzok húzásaiból is kevesebb jött be az elmúlt 1-2 évben. Van ilyen, de most megkapta a lehetőséget az új kezdettel, jövőre meglátjuk mire megy (én személy szerint ezt egy átmeneti évnek gondoltam amúgy is, ezt írtam is már többször).

bjeela
bjeela
Reply to  Vicgeordie
2020-10-26 17:48

Konkrétan nem volt még ilyen a modern kori NFL-ben, amit a Pecc csinált. Nem hogy abnormális, de teljesen életidegen a fizetési sapka időszakában.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Vicgeordie
2020-10-26 18:16

“…de már kijött az egyetlen “öregkori” gyengesége…”
Már nem mindig tud négyig elszámolni.

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-10-26 19:16

Senilitate necesse est!

Passzinter Ferenc
Passzinter Ferenc
Reply to  Vicgeordie
2020-10-27 13:13

Tökéletes hasonlat! Köszönet!

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2020-10-26 17:17

Egyelőre mennek a dolgok, de várjuk meg a végét, a libákat is este számolják. Ebben a korban már bármikor felmondhatja a szolgálatot valamelyik elmeszesedett érfal, aztán Winstonnak, hopp, rájöttem, hogy fogalmam sincs, ki a backup QB, de szóval neki kell behúzni a SB-t :)

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-10-26 17:18

Nocsak, akkor te a Saints gyűrűjére voksolsz? Merhogy JW már ott van…

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2020-10-26 17:31

Köszi, javítanám, de a jelek szerint annyira érdekelt a Tampa, hogy gőzöm sincs, hogy ki ott a backup :( (Gabbert?)

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-10-26 17:42

Amúgy csodálnám, ha összerogyna még idén. Semmi jele, hogy ne bírná, ami legalábbis elképesztő az ő korában.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2020-10-26 20:06

Ha használt autó lenne, joggal írhatnák, hogy “alig futott” :D

d zoli
d zoli
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-10-26 21:12

Alig? Ez kérem becsületes, kerek 1000 yard.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2020-10-26 17:38

A szezon végén kíváncsi is leszek, hogy a Pats hűséges szurkolói közül – akik között köztudomásúan soha egyetlen bandwagoner sem volt – hányan feszítenek majd Tampa mezben :D

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-10-26 17:42

Egyse! Klubhűseg ever. Vagymiaszar.

wolandrule
wolandrule
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-10-26 17:43

Egy Brady mezt tuti veszek.

DrBaji Mihály
DrBaji Mihály
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-10-26 18:02

Azért nagy számra ne számítsál……a csapatnak meg el kellene döntenie, hogy rebuild, vagy tényleg PO-t akar, mert ez most egyik sem…

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  DrBaji Mihály
2020-10-26 20:06

Nem tudom, mire számítsak, csak kíváncsi vagyok. Az viszont biztos, hogy rögtön az első idei Pats vereség után már írta is itt valaki, hogy “hát akkor marad a Tampa”…

d zoli
d zoli
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-10-26 21:12

Ez a bandwagon vs sírig kitartok a valamikor választott amerikai csapatok közt történet vicces. KB mintha egy fő K pop vezérrajongó lenézne amiért nem hallgatok One direction vagy mit. Az ő szubkultúrájában ő a májer mert mindent belead. De azért ugye kiröhögjük? Mint a pannonbajort, hungarokatalánt, vagy csakafradi huhu szétbaszlak ha szerinted nem izéket?

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  d zoli
2020-10-27 09:18

Nem kell sírig kitartani, nekem pl. igazából csapatom sincs. Csak kíváncsi leszek, hogy az eddigi militáns Pats rajongók, akik a legkisebb, akár jóindulatú kritikát is durva támadásnak vették, hogyan fognak reagálni erre a helyzetre.

d zoli
d zoli
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-10-27 10:23

Igen. A militáns rajongó az ami vicces. Most te arra vagy kíváncsi, hogy továbbra is vicces lesz? Hát persze! Ezek mindig viccesek. Szerencsére itt nem toxikus a fórum.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  d zoli
2020-10-27 16:46

Azért is szeretek ide járni, mert itt a legelkötelezettebb szurkerek is normálisak.

wolandrule
wolandrule
Reply to  bjeela
2020-10-26 17:48

Brady>Belichick, évek óta ezt mondom.

bjeela
bjeela
Reply to  wolandrule
2020-10-26 19:06

Nem vagyok meggyőzve, de az tény, hogy BB az utóbbi egy évben kegyetlenül rombolja a pedigréjét. Ilyenformán pedig most a látszat és az eredmények Tibi mellett vannak. Aztán az is lehet, hogy BB két év múlva összerak egy olyan csapatot, hogy megint tátjuk a szánkat…

63
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x