A Jaguars a pihenő hetét tölti ebben a fordulóban, így lehetőség nyílt kivizsgálni a kisebb sérüléseket a csapatnál. Ennek okán röntgenezték meg az irányító Minshew kezét is, aki a Chargers elleni mérkőzés után jelezte, több hete fájdalmat érez. A röntgen és egyéb vizsgálatok pedig ki is mutatták, hogy Minshew hüvelykujjában törések találhatóak és megnyúltak a szalagok.
Minshew október 11, a Texans elleni idegenbeli találkozó óta érzett fájdalmat, a csapatnak azonban csak most, a bye week előtt szólt. A semmiből jövő sérülés okán kérdésessé vált, hogy a másodéves irányító felépül-e a november 8-ai hazai Texans elleni csoportmeccsre.
Minshew eddig idén az összes Jacksonville támadó snapet a pályán töltötte. Azonban az elmúlt hetek vereségszériája miatt is felröppentek már pletykák azzal kapcsolatban, hogy a csapat esetleg lecserélheti. Minshew idén 1855 yardot passzolt 13 TD és 5 INT kíséretében. A játéka bár nem volt rossz, a tavalyi varázslatos szintet nem éri el. A padon az eddigi mérkőzéseken a veterán Mike Glennon volt a csereirányító, így vagy ő, vagy az eddig rendszerint inaktív Jake Luton veheti át a helyét, akit idén draftoltak a 6. körben az Oregon State-ről.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Elképesztő ez a 2020. A tavalyi tömeges irányító sérülések után gyakorlatilag alig van kezdő aki ne hagyott volna ki meccset az utóbbi 2 évben. És ez a srác kalapáccsal próbálta eltörni a kezét pár éve…
mostanra érett be a munkája