Connect with us

Összefoglaló

Nagyot fordított a Buccaneers, a Browns átrohant a Cowboyson, ismeretlen játékosokkal nyert az Eagles

Nagy hátrányból állt fel és nyert a Buccaneers Tom Brady kiváló második félidei játékának (is) köszönhetően, a Cowboysnak viszont nem jött össze a fordítás a Browns ellen, amelyik átrohant a dallasi védelmen. A Colts@Bears találkozón a támadók csak szenvedtek, az Eaglesnek pedig noname játékosok szállították a győzelmet. 

Los Angeles Chargers @ Tampa Bay Buccaneers 31-38

A Chargers vendégjátékát Tampa Bayben két részre lehet bontani. Az első félidő utolsó percéig úgy tűnt magabiztos előnnyel vonulhat szünetre a vendég Chargers, de végül Joshua Kelley hibája visszahozta a meccsbe a hazaiakat és egy szinte tökéletes második 30 perccel megfordították saját javukra a mérkőzést.

Nem indult könnyen Bradyéknek ez a találkozó, hiszen se Chris Godwin, se Leonard Fournette nem tudta vállalni a játékot. Mérkőzés közben pedig kisebb/nagyobb sérüléseket szedett össze O.J. Howard, LeSean McCoy, Mike Evans és Scotty Miller is. Ehhez még hozzájön, hogy a mérkőzés elején Brady eladott labdáját Michael Davis visszavitte hat pontért. Nagyon úgy tűnt, hogy az égiek is összeesküdtek a Bucs ellen, nem sok olyan jel volt, hogy vasárnap este sikerül harmadik győzelmüket begyűjteni.

Közben a másik oldalon az első körös újonc Justin Herbert megint parádés játékkal rukkolt elő. Hosszú passzokba is bátran beleállt és jó százalékban sikerültek is neki ezek az átadások. Pedig neki sem könnyitette a dolgát, hogy a mérkőzés elején első számú futóját, Austin Ekelert elvesztette sérülés miatt. Kedvenc célpontja egyértelműen a csapat legjobb elkapója Keenan Allen volt, aki végül 8 elkapásból 62 yardot szedett össze. Mellette még Jalen Guyton és Donald Parham Jr. is kapott egy-egy passzt hat pontért.

Az első félidő utolsó percéig, amikor 24-7-es előnyben indulhatott el egy utolsó drive-ra a Chargers, Joshua Kelley egy végzetes hibát vétett. A saját 10 yardosán belül elvesztette a labdát, így egy remek pozíciót adott az ellenfélnek, amit ők kegyetlenül ki is használtak. Brady megtalálta az end zone-ban Mike Evanst, ezzel már csak két labdabirtoklásra csökkent a hátrány, amit egy szinte tökéletes második játékrésszel le is dolgoztak.

Mintha nem ugyanaz a Brady és Bucs tért volna vissza a pályára. A második játékrészben a 43 éves irányító űrszámokat hozott. 17 átadásából 15 sikeres volt 263 yardért, három TD mellett egy alkalommal sem adta el már a játékszert. Ez a játékrész egy tökéletes 158,3-as passer ratinget eredményezett volna neki, ha nincs az első 30 perc.

Futással is segítették a rutinos irányítót, 27 próbálkozásból 115 yardot szereztek Ronald Jones vezetésével. Elkapói közül kiemelhető a sérülése és eddigi szezonja miatt az első félidőben kicsit frusztráltan játszó Mike Evans, aki végül 122 yarddal és egy TD-vel zárt. Mellette még a tight endek is hozzátettek a játékhoz fontos pillanatokban, O.J. Howard és Rob Gronkowski is jó pillanatokban szólt hozzá a játékhoz.

Összegezve a Chargers előtt is fényes jövő állhat, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy megtalálták Philip Rivers távozása után a franchise irányítót Justin Herbert személyében, aki az elmúlt három mérkőzésen messze jobban teljesített, mint amit a szaksajtó és a szurkolók vártak tőle. Győzelmével a Bucs 3-1-es mérleggel vezeti csoportját, míg a Chargers 1-3-ról próbál majd javítani a következő hetekben.

(kronikk)

Cleveland Browns @ Dallas Cowboys 49-38

Szorosnak tűnhet a végeredmény, pedig a mérkőzés nagy részét dominálta a Browns. A félidőben 31-14 volt az állás, addig a pontig 333 yardot és 24 first downt tett fel a táblára a Browns, futásonként 9,1 (!!!) yardot haladtak. A harmadik negyed végén 41-14 volt az eredményjelzőn, igazából eldőlt a mérkőzés – azért a Cowboys az utolsó negyedben ráijesztett a Barnákra, de fordítani végül nem sikerült.

A Browns 307 yardot tett meg a földön, ráadásul Nick Chubb elég hamar kidőlt, és még csak nem is Kareem Hunt volt a legeredményesebb futó, hanem a harmadik számú D’Ernest Johnson. Azt csinált a földön a Cleveland, amit csak akart, a Cowboys képtelen volt megállítani. Persze igaz volt ez a levegőben is: szépen osztogatott Baker Mayfield, négy célpontja is legalább négy elkapást mutatott be. Odell Beckhamnek különösen nagy napja volt, ugyanis elkapott 2 TD-t és futott is mellé egy hatpontost, összesen 154 scrimmage yardot szerzett. Első TD-jét ráadásul nem Mayfieldtől, hanem Jarvis Landryről kapta az alábbi trükkös játéknál, a mérkőzést pedig a legvégén ő zárta le a futásával.

A Cowboysnál azt a tanulságot lehet levonni, hogy ilyen pocsék védelemmel semmire sem lehet menni. A franchise első szezonja óta nem fordult elő, hogy három egymást követő meccsen 38+ pontot kapjon a gárda, átjáróház ez a defense jelenleg. Pass rush nincs, futás ellen nem tudnak ellenállást kifejteni, Jaylon Smith hosszabbítása nagy fiaskónak tűnik, a secondary pedig nem tud levédekezni senkit. Pedig ilyen támadósorral és egy közepes védelemmel a jobb playoff-csapatok közt lehetnének.

Dak Prescott két egymást követő meccsen is 450+ yardot passzolt (most 502-t), ami NFL-rekord, ráadásul ilyen ütemben haladva 6760 yardot passzolna év végéig, amivel közel 1300 yarddal döntené meg Peyton Manning rekordját. Az 1-3-as kezdést mindenképp edzői hibának is elkönyvelhetjük, Mike Nolan védőkoordinátor kirúgása simán inokolható lenne (McCarthy nem fogja megtenni, mert régi cimborája), de az sem megengedhető, hogy Terence Steele-t magára hagyják Myles Garrettel – nem meglepő módon Garrett kiváló volt, két sacket szerzett, egyikből fumble-t harcolt ki.

Érdekesség, hogy Jason Garrettel sosem kezdett 1-3-mal a Cowboys…

(katonadani)

Indianapolis Colts @ Chicago Bears 19-11

A vasárnapi 10 órás sávban túl sok emlékezetes mérkőzést nem láthattak a szurkolók, ebbe a kategóriába tartozott a Colts vendégjátéka is Chicagóban. A két csapat támadójátéka szinte a nullával egyenértékű volt, így az a csapat tudott nyerni, aki egy-két drive-ra mégis össze tudta magát kapni.

A Colts offense-t eddig a mérkőzésig nem sikerült egyszer sem három játék után leküldeni a pályáról, a Bears ellen viszont alig volt olyan drive, ami nem 3 and outtal végződött. Offense terén gyakorlatilag semmi sem működött vendég oldalon. Futásból nem igazán sikerült előre haladni, de azért végül 38 játékból csak összekapartak 103 yardot Jonathan Taylor vezetésével.

Rivers eddig a mérkőzésig vezette a passzpontosságot a ligában, hiszen szinte minden meccsen legalább labdái 75%-a célba ért, de volt, hogy efelett teljesített. A Bears ellen ez sem működött. 55%-kal passzolt 190 yardot, kiosztott egy TD-t és szerencséjére nem adta el a labdát, mert egy interceptionnél Roquan Simth egyik lába a pályán kivül volt, így visszakapták a labdát.

Ennek ellenére azért 19 pontot sikerült feltennie a táblára a Coltsnak, ami pont elég volt a győzelemhez. Ez nagyban két dolognak köszönhető. Az egyik az újonc Rodrigo Blankenship, aki négyből négy mezőnygólt a póznák közé vágott, a másik pedig a védelem, amely eddig rendkívül jól teljesít, és a liga első felébe tartozik. A futást remekül megfogták, így Nick Folesnak kellett volna megnyernie a mérkőzést.

Ha már Nick Foles, az ő remek játékával könnyen meglehetett volna ez a mérkőzés. Ő egy kicsit pontosabb volt, mint a másik oldalon Rivers, 62%-a a labdáinak elkapóhoz jutott, amiből 249 yard, egy TD és egy interception lett a végére. Foles játékában viszont most nem látszott azaz áttörés, amit múlt héten a Falcons ellen produkált a fordítás alkalmával.

A passzjáték mellett a futás sem ment nekik. Montgomery vezérletével 16 játékból 28 yardot sikerült összekaparni, ami a Colts front 7  elismerése. Elkapói közül ki lehet emelni Allen Robinsont, aki 101 yardot szedett össze, és a végén megszerezte csapatának egyetlen touchdownját is.

Ahogy a másik oldalon, itt is a védelem dicsérhető, hiszen ők mindent megtettek, hogy meglegyen a negyedik győzelem is. A futást viszonylag jól megfogták, ezért Rivers belekényszerítették abba, hogy passzolnia kelljen többet, ami nem nagyon ment neki ezen az estén. Nyomást próbáltak helyezni rá, de a Colts elit támadófala ellen ez nem olyan könnyű. Hibaként felróható a sárga zászlók magas száma, amivel a Colts többször is előre tudott haladni.

Győzelmével a Colts első heti veresége után már zsinórban három győzelemnél tart, míg a Bears elvesztette idei első mérkőzését. Ezt a 60 percet azért egyik csapat sem teszi kirakatba, és minél előbb elszeretnék felejteni, esetleg tanulni belőle, hogy legközelebb jobban teljesítsenek a támadók.

(kronikk)

Philadelphia Eagles @ San Francisco 49ers 25-20

Rengeteg a sérülés mindkét oldalon, így adott volt, hogy két teljesen noname játékos döntse el a találkozót. A negyedik negyedben az Eagles három pontos hátrányban volt, majd 10 másodperc alatt 14 pontot szerzett és ezzel kvázi meg is nyerte a mérkőzést. Az első TD-t egy bizonyos Travis Fulgham kapta el, aki a Lions tavalyi hatodik körös pickje, összesen 63 támadósnapje volt eddig karrierje során, idén a Lions, a Packers és az Eagles is kivágta (a Sasok a gyakorlócsapatból hozták fel a mérkőzésre). Ezt követően Nick Mullens dobott egy érthetetlen interceptiont a linebacker Alex Singleton kezei közé, aki a kanadai ligában játszott korábban és összesen 11 védősnapje volt a mérkőzés előtt az NFL-ben (a special teamben azért bőven játszott tavaly).

A mérkőzés jelentős részében a 49ers egyébként jobb volt az Eaglesnél, 417-267 volt a megszerzett yardok aránya, az Eagles mindössze 18 first downt ért el és 4,5 yardot haladt játékonként. Az előző hetekkel ellentétben viszont most nem jöttek a nagy hibák a Sasoktól, nem vágták maguk alatt a fát (azért egy megpattanó interception benne volt). Wentz most sem volt jó, de legalább nem volt pocsék, a TD-passza Fulghamnek pedig kifejezetten szép volt, illetve a lábával is hozzá tudott tenni a mérkőzéshez. Nem volt egyszerű dolga, a támadósorból ugyanis hiányzott a top 3 WR, az egyik kezdő TE, a támadófalból pedig 4 kezdő, és még Lane Johnson is megsérült a meccsen (visszaállt azért, de nem volt 100 százalékos). A különbséget az eddigi hetekhez képest a védelme jelentette az Eaglesnek, amelyik három turnovert harcolt ki azután, hogy az első három körben egyet sem tudott kierőszakolni. A védőfal terrorizálta Mullenst és Beathardot, öt sacket és 15 QB hitet jegyeztek.

A meccs legjobbja viszont a visszatérő George Kittle volt, aki elkapásból 183 yardot és egy TD-t szerzett (15 targetből), egyszerűen megállíthatatlan volt. A skill playerek közül Brandon Aiyukot lehet kiemelni és Jerrick McKinnont, előbbi 56 yardot és egy gyönyörű TD-t, utóbbi 97 yardot tett be a közösbe. Hét közben felvetődött az újságíróknál, hogy esetleg Nick Mullens átveheti-e Garoppolo helyét. Nos, erre elég egyértelmű választ kaptunk: NEM. Nagyon gyengén játszott az irányító, két interception mellett volt egy fumble-je is és négy sackbe szaladt bele (részben az ő hibája is). Shanahan le is cserélte gyorsan, egyértelműsítve a helyzetet.

 

Az Eagles így elég nevetséges módon egyedül ül az NFC East trónján 1-2-1-es mérlegével. Az NFC East együttes mérlege egyébként 3-12-1 jelenleg, pont mint amit a Lions fel tudott mutatni tavaly. A pontkülönbsége pedig -125, magasan a legrosszabb a ligában. Vakok közt tehát félszemű a király.

(katonadani) 

28 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
28 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
2020-10-05 10:50

A Cowboys első TD-jénél (Landry to Beckham) Griffen mit akar a blokkoló Mayfielddel? Táncolni? Mert átmenni nem akart rajta… Én ezt nem is értem. :D

ThySoul
ThySoul
Reply to  Krisztian Fekete
2020-10-05 10:50

Most néztem, brilliáns :D
Tegnap a Bills meccsen Allen is akart egyet blokkolni, o szimplán simán melléugrott az embernek :D

acsdav2
acsdav2
Reply to  ThySoul
2020-10-05 10:50

Azért ahogy Abram érkezik szerelni az elől sokan félre ugranának :D

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  ThySoul
2020-10-05 10:50

Mondjuk ott jobban járt, mert ahogy ott Abram érkezett, az fájt. De úgy hiszem, valahogy úgy is kell érkeznie a védőnek, nem ilyen Griffen módra…

ThySoul
ThySoul
Reply to  Krisztian Fekete
2020-10-05 11:17

Persze láttam hogy miért ugrott mellé, de attól még elég szórakoztatóan oldotta meg :D

katonadani
Reply to  Krisztian Fekete
2020-10-05 10:50

feltételezem, hogy nem akarta Mayfieldet elengedni, mert neki is mehetett volna a passz

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  katonadani
2020-10-05 10:51

Ok, ebben lehet ráció. Bár így utólag… Az is kisebb rossz lett volna.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  katonadani
2020-10-05 11:18

De mondjuk megpróbálhatta volna a blokkoló Mayfieldet rátolni Jarvisre.

ahanem
ahanem
2020-10-05 10:50

A cowboys nem 0-4gyel kezdett? Vagy lemaradtam valamiről? :DdDDD

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  ahanem
2020-10-05 10:50

Nem, az Atlantát megverte. (Vagy az Atlanta visszaadta nekik a meccset.)

ahanem
ahanem
Reply to  Krisztian Fekete
2020-10-05 10:51

Az melyik csapat?

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  ahanem
2020-10-05 11:17

Ok, ezt most nem értem.

ahanem
ahanem
Reply to  Krisztian Fekete
2020-10-05 11:18

Amíg Dan Quinn ott van, mint HC, addig az a csapat nem létezik

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  ahanem
2020-10-05 12:00

De a Dallas egyetlen győzelme nekik köszönhető. Ezért nem 0-4.

ahanem
ahanem
Reply to  Krisztian Fekete
2020-10-05 20:10

“nekik”
aztat bárki mondhassa

bjeela
bjeela
Reply to  ahanem
2020-10-05 12:00

Azt hazudják, hogy football team, de olyan csak Washingtonban van.

ThySoul
ThySoul
2020-10-05 10:50

comment image
Ez a kép brilliáns :D

Ball or nothing
Ball or nothing
2020-10-05 11:17

Javítás: Keenan Allennek nem volt TD-je, Guyton mellett 2 practice squadból most felhozott játékosnak osztott ki TD-t Herbert.

katonadani
Reply to  Ball or nothing
2020-10-05 12:00

javítva

Fanyul23
Fanyul23
2020-10-05 12:18

Lynn is elmehet megint a sunyiba 4. Negyed 4es1 punt. Meg is erdemlik ok is.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  Fanyul23
2020-10-05 12:44

Ott fel is írtam a kibeszélőn konkrétan, hogy én nekimentem volna. Ehelyett átadta, Brady-ék meg pontot csináltak. De az első félidő végén is, ha a saját 10 yardoson nem futnak, hanem kitérdelik a szünetre, + 7 pont, és hiába volt jó Brady, teljesen más meccs lett volna.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  Krisztian Fekete
2020-10-05 12:52

Igy van. Hihetetlenul sok kokler van ebben a ligaban. Evek ota nem megy a fejembe hogy lehet ez a versenyszferaban…dobbenet

ahanem
ahanem
Reply to  Fanyul23
2020-10-05 20:10

a tulajok vagyona nem függ a csapat szereplésétől, legalábbis nem szignifikánsan

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  ahanem
2020-10-05 20:37

Szerintem se.
Ettol meg akar csinalhatna kompetens ember is az operativ munkat.

vabu
vabu
2020-10-05 12:42

Ma reggel végre volt minek örülni, a kórházcsapat megverte a másik kórházcsapatot, lefordítva Eagles B verte a 49ers B-t. A játék minősége messze van a remélttől, az Offense továbbra sem éri el a közepest, de Wentz éledezik (legalább kapar, küzd ahogy a többiek is) és tényleg ismeretlen figurákkal de behúztuk és vezetjük a csoportot :D :D (igen lehet jönni bekóstolni az NFC Eastet :)) )
A Defense már zsinórban másodszor tesz ki magáért, a védőfal kezd régi önmagára emlékeztetni, az LB sor továbbra is tragikus, Slay pedig hozza azt amiért leigazoltuk.
Remélem Dani is úgy kiabált reggel ötkor mint én Fulgham és Singleton 7 pontosánál :))

d zoli
d zoli
2020-10-05 12:44

Ez a Tibi biztosan jobb, mint a 2019-es. És szemre jobb, mint a 2018-as. Playcalling néha döcc döcc. Tibi is dajkálja a labdát. Harap az injury bug. És fúr a drop féreg. De ebben a csapatban van potenciál. Összeszokó vagy túlteljesítő? Fuck tudja. A Bears D és a GB O elleni versenyfutás érdekes lesz.

István_Szamos
István_Szamos
2020-10-05 13:10

A Colts fölénye sokkal egyértelműbb volt, mint azt az eredmény mutatja. Amikor 4 perc volt hátra a meccsből még 19:3 volt az állás. A Colts D nagyon domináns, és megbízhatóan jól teljesítenek, Rivers sokat szenvedett tegnap este.

Most pedig mindenki csukja be a szemét és próbálja meg elképzelni, Hogy Andrew Luck mire lenne képes egy ilyen O-line mögött, egy ennyire jó D támogatásával, amelyik rendszeresen a kezébe adja a labdát.

RvBalazs
RvBalazs
Reply to  István_Szamos
2020-10-05 13:43

Azt azért tegyük hozzá, hogy csupa reménytelen Offense volt eddig az ellenfél.
Érdekel engem is nagyon, hogy mire mennek, amikor egy támadósorral is találkoznak majd.

28
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x