A Los Angeles Rams kivágta újonc rúgóját, Sam Slomant, miután a kicker idén 8/11-es mezőnygól mutatót és 18/21-es extra pont mutatót tudott felmutatni. A csapat múlt héten leigazolta a veterán Kai Forbathot, így tudni lehetett, hogy meg vannak számlálva a 22 éves játékos napjai. Forbath már 10 évet húzott le az NFL-ben és sok csapatnál megfordult, karrierjében 86,8 százalékkal értékesítette a mezőnygólokat.
Szintén Ramsszel kapcsolatos hír, hogy a csapat sérültlistára tette az újonc safety Terrell Burgesst, miután a harmadik körös játékosnak eltört a bokája a Bears elleni találkozón. Burgess eddig nem kapott sok szerepet a védelemben, csak 49 snapen volt fent a pályán a szezonban, de a speciális egység állandó tagja volt (134 snap). Nyolc szerelés és egy leütött passz került a statisztikai lapjára egyébként.
A 49ersnél tovább gyűlnek a sérülések, most épp a támadóoldalon. Az elkapó Deebo Samuelnek várhatóan két meccset kell kihagynia a combhajlítója miatt, a futó Jeff Wilson pedig IR-re került bokasérülés miatt, így legalább három fordulónyi pihenés vár rá. Wilson nagyot ment a Patriots ellen a hétvégén, 112 yardot és 3 TD-t szerzett, Samuel pedig 72 scrimmage yarddal vette ki a részét a győzelemből.
A Jaguars IR-re tette az elkapó Dede Westbrookot, akinek elszakadt a keresztszalagja egy visszahordás alkalmával, így ki kell hagynia a szezon hátralevő részét. Westbrook nem kapott idén sok szerepet, ez csak a második meccs volt, ahol nevezték, egy elkapása van 4 yardért, illetve visszahordásai voltak még ezen kívül. Az utóbbi két évben közel 1400 yardot kapott el egyébként.
A Dolphins hosszabbított a tight end Sdam Shaheennel, akit a Bearstől szerzett meg egy hetedik körös pickért cserébe a nyáron. Adam Schefter információi szerint két évre írt alá a játékos és $3,2 millió teljesen garantált tartalom van a szerződésében (egyelőre ennyit tudni). A korábbi második körös játékos a támadósnapek 32 százalékán volt fent a pályán idén, főleg blokkolni.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- sirarcheer on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Hurrá Torpedó on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként