Connect with us

Hír

A 49erst még az ág is húzza, most a koronavírus miatt hagyja ki több sztárja is a meccset

A San Francisco 49ers csapatát még az ág is húzza. Nem elég a milliónyi sérülés (több, mint 20-an kerültek már IR-re), most a koronavírus is felütötte a fejét a csapatnál. Tegnap kiderült, hogy az elkapó Kendrick Bourne pozitív tesztet produkált, ezért bezárták a csapat létesítményeit egy nappal a Packers elleni csütörtök esti rangadó előtt. Mostanra pedig az is kiderült a kontaktkutatásból, hogy a bal oldali tackle Trent Williamsnek, illetve a két legjobb elkapónak, Deebo Samuelnek és Brandon Aiyuknak is ki kell hagynia a mérkőzést, mert közeli kontaktok voltak, így mindannyian COVID-IR-re kerültek (Samuel sérülés miatt egyébként sem játszott volna).

Ennek ellenére az NFL továbbra is tervezi megtartani a találkozót. Láthatóan az az NFL prioritása, hogy lejátsszák a mérkőzéseket a megadott időpontban, attól függetlenül, hogy ki mekkora hátrányt szenved a koronavírus miatt, ezt igazából úgy kezelik, mintha sérülések lennének a játékosok részéről. Ez azt is jelenti, hogy magabiztosak abban, hogy kordában tudják tartani a csapaton belüli kitöréseket a kontaktkutatással – ami egyelőre egyébként igaznak is tűnik.

A 49ersnél így szinte a teljes skill player állomány maródi, egyetlen olyan játékos sem lesz a pályán, aki labdához ért az offense-ben a januári NFC-döntőn a Packers ellen. A Green Bay-ieknél is vannak kimaradók a koronavírus miatt, náluk szinte a teljes RB-egység kiüli a találkozót.

11 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
11 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ducksfan
ducksfan
2020-11-05 09:27

Jó fej az NFL. Az első esetekben még menetrend variálás, bye week eltolás, meccsek eltolása; most meg: oldd meg ahogy tudod. Bad luck.
Szerintem gusztustalan ez a hozzáállás.

katonadani
Reply to  ducksfan
2020-11-05 09:28

azóta változtattak a protokollokon, jobban megy a kontaktkutatás rész, jobban kordában tudják tartani a dolgokat.

ducksfan
ducksfan
Reply to  katonadani
2020-11-05 10:13

Hááát, amikor a egy teljes csapatrész megy a Covid IR-re, ahhoz azért nem kell nagy kontaktkutatási teljesítmény. Lehet rosszul emlékszem, de se a Pats, se a Titans esetén nem volt több Covid-os játékos, amikor halasztottak.

Illetve nekem az a gyanúm, hogy most inkább egy embert mondanak Covid-osnak, a többi csak listás, hogy ne tűnjön soknak és súlyosnak a dolog, aztán pár nap múlva lehessen meccset tartani.

katonadani
Reply to  ducksfan
2020-11-05 10:40

a titansnél 12 játékosnál és 9 stábtagnál volt pozitív, itt meg 1-1 emberről beszélünk csak. A Patsnél nem volt ennyi, de ott még a Titans-féle parától tartottak leginkább, hogy nehogy megismétlődjön. Azóta eltelt egy hónap, egyre több az infó, az adat, egyre okosabbak vagyunk a dolog kapcsán, az NFL is egyre jobban tudja kezelni. A kontaktkutatásnál sem a teljes csapatrész megy IR-re, mert pl elkapók is maradtak a 49ersnél, meg Humphrey után egy CB sem ment IR-re, van ez a nyomkövető bizbaszuk, azzal tudják ezt elég jól kontrollálni és lekövetni.

A “többi listások” meg nem pozitívak, csak elővigyázatosságból mennek COVID-IR-re, hogy ha mégis elkapták volna, ne fertőzzenek tovább. Nem lehetnek pozitívok, mert visszaengedik őket pár nap után, míg a valódi pozitívokat nem. Ezt azért ma már nem lehet eltitkolni.

Zoard
Zoard
Reply to  katonadani
2020-11-05 11:25

Ha elkapták / ha nem nem fertőznek tovább – 5 napig amíg tart a karantén.
Negatív tesztek produkálnak. Aztán lejátsszák a meccset. Nincs itt semmi látnivaló.
Vagy elkapták de ennek ellenére még negatív mintát produkálnak 5 nap múlva,de lehet hogy már fertőzőképesek. Utóbbi kizárt scenario? Ennyire a világ előtt jár az NFL orvosi protokollja és tudása vagy csak a pénz szaga vezeti az orruknál fogva a döntéshozókat?

katonadani
Reply to  Zoard
2020-11-05 11:40

a kutatások szerint ez az 5 nap az, amíg valaki fertőzhet, de még negatív tesztet produkál

wide open
wide open
Reply to  katonadani
2020-11-05 15:37

Illett volna akkor is kicsit megvariálni. Ha nem is halasztani, ezt is átrakni Keddre, ahogy más csapat is megkapta az esely.

ducksfan
ducksfan
Reply to  katonadani
2020-11-05 19:04

Nekem továbbra sem tűnik ez hihetőnek: egyre erősebb a járvány mindenhol és egyedül az NFL az, ahol fura módon pont akkor javultak a protokollok, eszközök, orvosi stáb, amikor már muszáj játszani, mert nem tudnak halasztani. Egy olyan ligáról beszélünk, ahol a játékosok nagy része IQ negatív, az orvosok össze-vissza döfködik a játékosokat, folyamatosan büntetni kell az edzőket a maszkviselés elmaradása miatt.

“Ezt azért ma már nem lehet eltitkolni.” – még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a játékosoknak az lenne az érdekük, hogy ha susmus van jelentsék. Ld. agyrázkódás. Pláne nem a vezetők. Leveszik a mintákat, aztán valamit lejentenek belőle.

Ásraya Das Páll László
Ásraya Das Páll László
2020-11-05 18:14

49ersnél már hetek óta sérült a teljes RB állomány, múlt héten a PS tag 5. számú rookie futó Hasty volt a kezdő.

Zoard
Zoard
2020-11-06 22:58

Most írtátok meg:
“Újabb pozitív Covid-teszt a csapatnál, ezúttal az éjszakai meccsen is játszó Krys Barnes érintett”
No erre a gondoltam a korábbi hozzászólásomnál is Dani
5 nap várakozás után és teszt után…
tudományos kutakodás ide vagy oda, a kontaktkeresésbe most bevonják a karkötő mellett a meccsfelvételeket is?
5 napos karantén lehet h kevés

atis123Juve
atis123Juve
2020-11-07 08:01

Ennek a Ninersnek már mindegy.

11
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x