A Bears a hétvégén a Saints ellen egyetlen játékra felküldte a pályára Mitch Trubiskyt, hogy egy option játékot futtasson vele. Így utólag talán nem volt a legjobb ötlet, ugyanis három yardot szerzett csak vele és az Alex Anzalone által kiosztott tackle révén meg is sérült a válla, írja Mike Garafolo.
Matt Nagy azt mondta a tegnapi sajtótájékoztatón, hogy rosszul esett Trubisky, aki nem is érezte igazából a sérülését egy ideig, de aztán még késő este is fájt a válla, így a héten egyelőre nem edzett. Az irányítónak nem ez az első vállsérülése egyébként, 2018-ban két meccset kihagyott már ilyen okból és aztán a holtszezonban műteni is kellett.
Trubiskyt a harmadik héten ültette le a padra Matt Nagy főedző, a helyére Nick Foles állt be, de nem feltétlen nyújtott eddig jobb teljesítményt vetélytársánál. Másik QB egyébként nincs az aktív keretben, így a gyakorlócsapatos Tyler Brayt lehet felhozni Foles cseréjének.

Legfrissebb cikkeink
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Cseh Tibor on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Kopi3.14 on Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Jani_Kovacs on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Na most már tényleg nagy a baj a medvéknél…
Ugyanmár, nincs itt semmi gond, szimpla figyelemelterelés, illetve egy kis nyomásgyakorlás Foles-ra, hogy most már nincs itt a tuti Trub, most már csak magadra számíthacc, lássuk, mire vagy képes így. Ugyanis Foles azért volt ilyen rettentő pocsék, mert mindig abban bízott, hogy majd Matt visszahozza Trubot és minden rendben lesz. De tesztelni akarjuk Folest, ennyi.
🤣