A Bears nem áll jól. Aktuális formát tekintve sem és irányítófronton sem. Mitch Trubisky és Nick Foles is sérüléssel bajlódik, előbbi az előző pár meccsen inaktív is volt, utóbbi pedig legutóbb szedett össze egy csípősérülést a Vikings ellen. A csapat most bye weeken volt, így az irányítóknak volt ideje regenerálódni, az edzőknek pedig kitalálni, ki legyen a kezdő most vasárnap a Packers ellen.
Nem egyértelmű ugyanis a helyzet, hiszen a Trubisky helyére beálló Foles sem nyújtott jobb teljesítményt. Matt Nagy tegnap azt mondta, hogy egyelőre nem tudja, ki fog kezdeni, még meg kell látniuk, melyikük hogy áll az egészségével. Nyilván, ha egyikük egészséges, másik nem, akkor nincs semmiféle kérdés, azonban Nagy nem zárta ki, hogy újra Trubisky lesz a kezdője, ha egyikük sem sérült. Az már aggasztó lehet Foles számára, hogy a főedző nem köteleződött el mellette, ugyanis ha egy HC nem nevezi ki az irányítóját, akkor az általában azt jelenti, hogy cserére készül.
A Bears támadósorát nagyon rossz nézni idén, jelenleg a második legrosszabbak szerzett yardokban és szerzett pontokban is.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Én: Nincs elszomorítóbb a 49ers QB helyzeténél.
bjeela: Fogd a söröm!
Vicces, de Trub és Foles jobb formában mint a Mullens-Beathard-Garoppolo trió….
https://projects.fivethirtyeight.com/2020-nfl-predictions/quarterbacks/
Mindig lehet rosszabb.
Nem a forma a tragédia itt, hanem hogy hányszor váltunk egy szezon alatt kezdô irányítot.Szegény bjeela nyerésre áll.
Ő Medve, már megszokta, hogy irányítóproblémái vannak.
Drága bjeelát orrában egy karikával (nem SB gyuru) vezetik évek ota.
Na ezt viszont nem tudja megszokni. :D
Na, ez biztos nem igaz. Engem nem lehet megvezetni, de van az az összeg, amiért képes vagyok hülyeségeket beszélni.
Esetenként már 0 forinttól. :D
Kedves Krisztián, az általános egészségi állapotom és közérzetem nem 0 forintot ér. Tehát ha hülyeségek közlésével adom ki a gőzt, mielőtt megüt a guta ezektől a felháborító idiótáktól – lásd Bears vezetés -, akkor az igen jelentős kiadástól óvja meg a családi büdzsét.
Én is így működök, szóval teljesen megértelek. :D
Szerintem nem is ismeri a fogalmat, hogy franchise irányító. Es ezt a tudatalatti tiltást meg is értem, ha arra gondolok, hogy a kecske medve nem más, mint a felejthetetlen Jay Szarokénbele Cutler
Bolondozol? Pontosan ismerem, hiszen rengeteg franchise QB-t láttam már Csikágóban. Más kérdés, hogy mind az ellenfélnél jácccott.
Ez része az ellenfél teljes összezavarásának. Az ellenfél D-je azt sem tudja, hogy milyen szám szerepel a QB mezén. Nem lennék a helyükben :)
Szörnyű lehet. Egész héten MVP Foles levédekezésére készülnek, és hirtelen megjelenik előttük MVP Trub.
A gyakorlat és az évek…
“A szél, az áramlatok meg az ösztön.”
Mi a frászt nyavajogtok itt össze-vissza? Az egész sima ügy. Matt rájött, hogy kicsit sok volt a nohaborból, az ópiumpipából meg a hernyó szúrásból és rákarmol a realitásra a túlvilági víziók helyett. Vagyis visszahozza MVP Trubot. Oszoljunk kérem, nincs itt semmi látnivaló! Megnyerjük a csoportot és a gyűrűt és kész.
Csak adtunk pár meccs előnyt a csoportriválisoknak, hogy olyan izgalmas legyen az NFC North, mint az NFC East :D
Szerintem igazoljatok at a least-be. Oriasi moka es qb se kell hozza!!
(Elnezest Smithtol, neki respect ofkorz)
Sose szerettem a szappanoperákat, ezért is különösen fájó, hogy a kedvenc csapatom csinálja most…
MVP TRUB
Bjeela, majd szólj hogy melyik univerzumban kezd Trub és melyikben pedig Foles.
Odakapcsolok mindkét meccsre! Érdekes lesz….