Connect with us

Összefoglaló

Ezt a mészárlást rossz volt nézni

A szezon előtt óriási rangadónak tűnt a Green Bay Packers vendégjátéka San Franciscóban, azonban a 49erst sújtó sérüléshullám miatt kvázi csak az volt a kérdés, hogy mekkora verés lesz a vége. Mint kiderült, óriási. Két negyedig tartott a találkozó, csak a garbage time-nak köszönhető, hogy 20 pont alatt maradt a különbség.

A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy előzetesen várni lehetett: a Packers támadósor magabiztosan haladt, majd egy 6 játékos, 75 yardos drive végén megszerezte a vezetést egy Adams TD-vel, amit azonnal egy 49ers punt követett. Kisebb meglepetésre a következő két drive-ban a Packers is puntolt, míg a San Francisco fel tudott tenni három pontot a táblára, de 7-3-as állásnál, már amikor egy kicsit reménykedni lehetett abban, hogy izgalmas meccset látunk, arcul csapott a valóság.

Rossz passzoknak és egy büntetésnek köszönhetően a 49ers támadás megakadt, 3&16-nál pedig Nick Mullens megingott és eladta a labdát. A turnoverből a Packers pontot csinált, majd szerzett még egy TD-t a negyed előtt, miközben a 49ers offense teljesen tehetetlen volt: 21-3 a félidőben, eldőlt a mérkőzés.

Idén persze láttunk már nem egy fordítást, de az első félidő alapján még véletlenül sem volt benne ez a pakliban, és a Packers sem tette meg azt a szívességet az ellenfélnek, hogy ellazázza a végét. A második félidő első két vendég drive-jából 10 pontot tettek fel Rodgersék a táblára, miközben a 49ers támadóinak egy punt, egy fumble és egy turnover on downs jött össze.

31-3-nál, hat perccel a meccs vége előtt kapta meg a 49ers a labdát, ami a következő két drive-jában TD-t szerzett, ezzel sikerült a nagyon csúfos végeredményt némileg kozmetikázni, de ezzel legfeljebb néhány fantasy tulajdonosnak okoztak csak örömet. A Packers hibátlan játékkal, a mérkőzést végig uralva, magabiztosan nyert, a 49ers pedig effektíve készülhet a következő szezonra, mert ennyi sérülés mellett nincs értelme a rájátszásról álmodni. Tanulságok.

  • Nem nagyon van jobb duó az Aaron Rogers-Davante Adams párosnál

A Packers továbbra is elég vékonyan áll elkapóposzton, ha Adams megsérül, akkor lehetnek problémák a támadóoldalon, de egészségesen kvázi megállíthatatlan. Idén hat meccsen lépett pályára, háromszor volt 10+ elkapásos, 150+ yardos mérkőzése, most is 10 elkapással, 173 yarddal és egy TD-vel fejezte be a mérkőzést. Elképesztően domináns játékot nyújt, jelenleg talán a liga legjobb teljesítményét szállítja a posztján, ami a bombaformában lévő Rodgersszel (25/31, 305 yard, 4 TD) együtt szinte garancia a győzelemre.

  • Irányító nélkül nem megy

Kyle Shanahan rendszere parádés. Hiába esett ki George Kittle, Brandon Aiyuk, Deebo Samuel, Tevin Coleman, Jordan Reed, Jeff Wilson és Raheem Mostert is, így is rendre volt szabadon lévő, megjátszható ember a támadóoldalon, csak hát kellene egy irányító, aki oda is tudja dobni a labdát. Nick Mullens ismét pocsék volt: nem talált meg üresen álló elkapókat, nem mobilis és megköszönheti a Packers védőinek, hogy megúszta egy INT-tel, illetve volt egy elveszített fumble-je is. Az utolsó hat percben ugyan szerzett két TD-t vele a csapat, de 31-3-as eredménynél már a Packers is ment volna haza. Egyedül a fantasy tulajdonosok örülhetnek, már aki kezdette az elkapó Richie Jmest, aki úgy szerzett kilenc elkapásból 184 yardot és egy TD-t, hogy idén még nem volt elkapása, ezt megelőzően pedig 15 elkapásból összesen 295 yardja és két TD-je volt két év alatt.

  • Ez a Packers még jobb is lehet

Jó hír volt a mérkőzés előtt, hogy Aaron Jones visszatért és ha csak limitáltan is, de szerepet kaphat a támadósorban. Ehhez képest 15 futása volt 58 yardért a 49ers amúgy elég jó futás elleni védelme ellen, illetve öt elkapásból 21 yardot szerzett. Nem óriási számok, de vele egyértelműen gördülékenyebb a támadósor, még így is volt pár nagy játéka, félelmetes a Rodgers-Jones-Adams trió. Emellett lassan David Bakhtiari, a liga egyik legjobb LT-je is visszatér, a hajrára állhat össze a legerősebb formájában a Packers támadósora. Már csak a védelemnek kellene javulnia, a Trent Williams nélkül felálló 49ers támadófala ellen például illett volna egynél több sacket szerezni, a tavaly 25,5 zsákolást szerző Smith-duó idén még csak 7,5-nél jár.

  • 100 millió dollár a kórházban

A tavaly Super Bowlba jutó 49ers az egyik legszerencsétlenebb csapat idén, nincs az az edzői zsenialitás, ami ennyi sérülést képes lenne kezelni. A 2020-as cap hitek alapján csak az IR-en lévő játékosok 80 millió dollárba kerültek, ha pedig a kisebb sérüléssel és Coviddal bajlódó játékosokat is számoljuk, akkor a Packers ellen több mint 100 millió dollár, azaz az idei fizetési plafon fele a kórházban volt. Csütörtök este nem játszott többek között a kezdő irányító Jimmy Garoppolo, a liga legjobb tight endje, George Kittle, Brandon Aiyuk (WR), Deebo Samuel (WR), Tevin Coleman (RB), Jeff Wilson (WR), Raheem Mostert (RB), Ben Garland (C), Trent Williams (LT), Nick Bosa, Ziggy Ansah és Dee Ford (Edge), Richard Sherman (CB) és Solomon Thomas (DL) sem, így pedig azért elég nehéz. Majd jövőre.

Green Bay Packers – San Francisco 49ers 34-17

22 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
22 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Nagir
Nagir
2020-11-06 08:46

Bele akartam kötni a GB remek meccsébe, sikerült: Csak a game highlights-ot néztem, de az első TD-t vissza kellett volna fújni, Adamsnél OPI volt, végig tolta el magától a DB-et.

Jakab Ádám
Jakab Ádám
Reply to  Nagir
2020-11-06 11:28

Én megnéztem még pár vidiben hogy mit lehet látni. Ha ezt 10x visszanézik lassítva se OPI. Rajta volt a keze a hátán. Szabály szerint azt nézik vissza, hogy van e “arm extention” , vagyis kinyújtja e a védőn lévő kezét ezzel ellökve őt. Ennek nyoma sem volt, jó volt a “no call”. Ilyen jó coveregben lehetetlen, hogy ne érjenek egymáshoz a labda érkezése előtt, de ez önmagában kevés DPI hez meg OPI hez is.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Jakab Ádám
2020-11-06 12:41

Csak annyit, hogy az OPI-vel kapcsolatban már semmit sem néznek vissza. Ha élőbe nem dobják be a zászlót a bírók, akkor azt visszajátszás alapján nem tehetik meg.
Elsőre nekem is OPI-nek tűnt tévén keresztül, de a lassítás alapján egyértelmű, hogy a sporik látták jól. Semmiféle szabálytalanság nem törtánt. Egyszerűen nagyon jól bevarázsolta ARood Adams külső vállára a labdát.

wide open
wide open
2020-11-06 09:06

Sima Packers W lett volna valószínűleg de amit a bírók az első félidőben műveltek szánalmas volt.

Annyit még megjegyeznék ha Mahomeska vagy Wilsonka, esetleg Bradyke csapatánál van Covidos akkor eltolják legalább Hétfőre vagy Keddre a meccset.(nem mintha akkor ne nyert volna a Packers, de szánalmas hogy megvannak a Liga kedvencek és ez nem magyarázat hogy változtattak a protokolon, nem a fordulót kellett eltolni vagy a meccset elhalasztani, hanem adni pár nap esélyt a csapatnak hogy valami sansza is legyen)

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  wide open
2020-11-06 09:39

Mondjuk itt a covid mindkét csapatot sújtotta.

wide open
wide open
Reply to  Krisztian Fekete
2020-11-06 11:28

Ezt a halasztást már hét elején leírtam amikor még csak a Packers játékosok voltak Covid listások. Törekedni arra mindenki a legjobb csapatával tudjon kiállni. Nem hal bele senki ha eltolják Keddig.

Fetyke
Fetyke
Reply to  wide open
2020-11-06 12:42

Gondolom benne van a tévés szerződésekben, hogy mennyi TNF maradhat el, különben nincs pénz. Márpedig itt az a legnagyobb úr! Ezért játszani kell.
A többi mérkőzéseken van némi mozgástér, hiszen ott van csere lehetőség. Sajnos a csütörtök esti rangadókon ilyen opció nincs. Játszani kell!

ewzywv
ewzywv
Reply to  wide open
2020-11-06 10:02

azért az látható h a meccs eltolás a szezon elején volt divat, amikor az nfl azt hitte h kordában tudja tartani a covid-t. Most inkább abba az irányba mennek, hogy mivel kb már minden csapatban van x db covidos, ezért “natúr” sérülésként kezelik a covid eseteket és marad a menetrend. ‘Wilsonka’ meccsével pl 2 hete annyit csináltak h lecsúsztatták asszem a 22 órás sávból sunday night-ba és azt se a hawks miatt, hanem mert félő volt h az eredetileg akkora tervezett Bucs-Raiders meccs nagyon egyoldalú lesz a Raiders O line covid protokollba kerülése miatt. Csütörtöki rangadót eddig 1x variáltak, de azt is csak azért mert a Bills-nek kedden és csütörtökön kellett volna egymás után játszania.
Én sajnálom a 49ers-t mert ez így nem volt egy igazi bosszú a tavalyi playoff-ért, de nem a ‘liga kedvenceinek’ a meccseit variálják. Megkérdeznék egy Brady vagy egy pats fant mennyire érzik magukat Goodell kedvenceinek :D

wide open
wide open
Reply to  ewzywv
2020-11-06 11:28

Ezt a halasztásos témát már hét elején leírtam amikor a Packers futókról olvastuk hogy Covid listán vannak.

ewzywv
ewzywv
Reply to  wide open
2020-11-06 11:45

azon vitatkozhatunk h jol kezeli e az nfl a covidot, csak azt mondom h sztem nem kivetelezes amit csinalnak

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  wide open
2020-11-06 15:49

“Mahomeska vagy Wilsonka, esetleg Bradyke …”comment image

d zoli
d zoli
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-11-06 22:09

Hatecske

Fetyke
Fetyke
2020-11-06 12:58

A Vikings múlt héten megmutatta, hogy némi szerencsével hogyan lehet megverni a Packerst, a 49ers pedig ma éjjel megmutatta azt, hogy hogyan nem. Érthetetlen playbook, felfoghatatlan játékhívások. A mérkőzést szinte biztos, hogy a Green Bay nyerte volna meg egyébként is. De Shanahan mindent meg is tett azért, hogy ez izgalmak nélkül így legyen.
Ott is hagytam az egészet a szünethez közeledve…

pritek
pritek
2020-11-06 14:16

Azt tudjuk, hogy Shanny mit akar ettol a Mullens gyerektol? A forma teljesen remenytelen. Mondjuk CJ szinten. Egyiket kivagni, masikat leultetni es tuti van az utcan par lehetoseg. Ha mas nem akkor valami draftolatlan fiatal, vagy masik csapat PSbol valaki. El nem hiszem, hogy ne tudna barmilyen iranyitoval egy-ket het utan hasonlo eredmenyt elerni.
Nem ertem neha miert ragaszkodnak ennyire nyilvanvaloan zsakutca megoldasokhoz.

Raist
Raist
Reply to  pritek
2020-11-06 14:42

Én mondjuk megnéznék a keze alatt egy közepesen passzoló, de rövid szituációkra azért pontos, ugyanakkor lábon nagyon mobilis irányítót. Eddig ilyenekkel nem nagyon dolgozott együtt, szinte mindig lassabb zsebirányítókat kapott. Nagyon érdekelne az Ő rendszere mit tudna, ha még az irányító is plusz veszélyt jelentene a földön.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Raist
2020-11-06 15:47

“Én mondjuk megnéznék a keze alatt egy közepesen passzoló, de rövid szituációkra azért pontos, ugyanakkor lábon nagyon mobilis irányítót. ”
Kaepernick? ;)

Raist
Raist
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-11-06 16:22

Nekem tetszene, de gyanítom Godell az XFL-ig üldözné a csapatot :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  Raist
2020-11-06 18:48

A 49ers szurkolói előbb fojtanák az óceánba. :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  Raist
2020-11-06 18:58

“Én mondjuk megnéznék a keze alatt egy közepesen passzoló, de rövid szituációkra azért pontos, ugyanakkor lábon nagyon mobilis irányítót.”
Amíg nálatok főedző én nem kívánnék ilyet a helyedben. Az ilyen irányítókkal a biztos középszerűségnél nem lehet többet megcélozni.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
2020-11-06 15:47

“…nincs az az edzői zsenialitás, ami ennyi sérülést képes lenne kezelni. ”
Talán jobb is így, mint a nagy edzői zsenialitáson felbuzdulva 25 pontos előnyből pofára esni a Super Bowlon ;)

Zoard
Zoard
2020-11-07 22:56

Többet vártam Ninerstől, valahol attól tartottam hogy megismétlik a Vikings taktikáját és szűken, de behúzzák a mérkőzést. Tévedtem.. de nem bámom ;-)
Egy más vagy közben megváltoztatott taktikával talán ment is volna a bányászoknaka tengernyi hiányzó ellenére is. A Packers D meg nem tom mire lesz elég a rájátszás körül ha ilyen marad… a Rodgers-Adams-Jones háromszög termelte eredményhez képest ha ők meg benyelnek több pontot.

Zoard
Zoard
2020-11-07 22:56

Többet vártam Ninerstől, valahol attól tartottam hogy megismétlik a Vikings taktikáját és szűken, de behúzzák a mérkőzést. Tévedtem.. de nem bámom ;-)
Egy más vagy közben megváltoztatott taktikával talán ment is volna a bányászoknaka tengernyi hiányzó ellenére is. A Packers D meg nem tom mire lesz elég a rájátszás körül ha ilyen marad… a Rodgers-Adams-Jones háromszög termelte eredményhez képest ha ők meg benyelnek több pontot.

22
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x