Kenny Golladay sérülése miatt a Lionsnek kellett egy beugró elkapó, a kiválasztott pedig az idén már a Patriotsból és a 49ersből is kivágott Mo Sanura esett. Az elkapó a gyakorlócsapatba írt alá a csapat hivatalos bejelentése szerint, ami az idei Covid-szabályok miatt gyakorlatilag egyenértékű az aktív kerettel.
Sanu egy meglehetősen túlértékelt elkapó volt karrierje legnagyobb részében. A Bengals 2012-ben harmadik körös játékosa soha nem volt több egy jobb WR2-nél, ennek ellenére a Falcons 2016-ban 5 évre 32,5 millió dolláros szerződést adott neki, ami annak idején közel top fizetésnek számított.
Atlantában nem sikerült egyszer sem 1000+ yard fölé jutni, leginkább csak trükkös játékoknál tudott igazán hasznos, a Patriots mégis adott egy második körös picket érte tavaly. Nem jött be az üzlet, New Englandben összesen 26 elkapásból 207 yardot és egy TD-t gyűjtött, mielőtt kivágta volna a csapat.
Ezek után a 49ershez írt alá, ahol ismét együtt dolgozhatott Kyle Shanahannel. San Franciscóban sem váltotta meg a világot: bár a sok sérülés miatt akár első számú is lehetett volna, mindössze 40 támadósnapje volt három mérkőzésen és összesen egyetlen elkapást jegyzett kilenc yardért. Most a Lionsben próbálhatja meg feltámasztani a karrierjét.

Legfrissebb cikkeink
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- atis123juve on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
Az megvan, hogy BBC-nek ez a második kör is mellé ment? Neki egyszerűen nem éri meg abban a körben húzni, úgysem jön be 🤷♂️
ha Golladay játszana, akkor jó lenne ez a lépés