Idén áprilisban a Houston Texans alaposan felkavarta az állóvizet a támadófalember piacon, amikor adott egy 3 éves, 66 millió dolláros hosszabbítást a korábban két első körös pickért megszerzett Laremy Tunsilnek. Ennek Tunsilon kívül a kortársa, Ronnie Stanley örülhetett a leginkább, ugyanis ez 4-6 millió dolláros ugrást jelentett a korábbiakhoz képest – papíron. Ekkora emelésről nem beszélhetünk, legalábbis nem Tunsil esetében, és bár kettőjük között megvan a 2 millió dolláros különbség éves szinten, de Stanley javára.
Egy korábbi cikkemben írtam, hogy az NFL-ben új trend ütötte fel a fejét, és a jobb játékosok már nem elégszenek meg azzal, hogy az új pénzben rekordot döntenek. Utóbbi alatt az új szerződésben rögzített pénzeket értjük, tehát ha egy falember kötne egy 2 éves, 38 milliós hosszabbítást, akkor az új pénz 38 millió dollár és papíron évi 19 milliót vihet haza, ami Tunsil előtt rekordot jelentett volna. Ez így szép és jó, csak ha az adott játékosnak volt még három év hátra a korábbi szerződéséből évi 10 millióért, akkor valójában egy 5 éves, 68 milliós szerződése van, vagyis nem 19 milliót keres évente, hanem csak 13,6 milliót.
A top játékosoknál egyre nagyobb szerepet kap az, hogy a teljes szerződésük alatt jól keressenek, hisz effektíve csak így vannak ténylegesen értéküknek megfelelően megfizetve. Ezért, ha valakinek van még hátra 1-2 év az újonc- vagy a korábbi szerződéséből, akkor annyi új pénzt szeretne, hogy a teljes szerződésének átlagát feltornássza. Így tett például DeAndre Hopkins, aki kapott a Cardinalstól egy két éves, 54,5 millió dolláros szerződést, amivel minden idők legjobban kereső nem-irányítója lett. De mivel volt még három év a szerződéséből, amivel 40 milliót keresett volna, így a valóságban 27,25 millió helyett 19 milliót keres átlagban – és ez így reális, ma egy top elkapó ennyit kapna a piacon.
Amikor Laremy Tunsil, vagy épp Ronnie Stanley új szerződést kapott, akkor a top RT/LT fizetés 16-16,5 millió dollár körül mozgott: ennyit keres Anthony Castonzo és Trent Brown (az új pénz alapján évi 18 milliót kereső Lane Johnson bére praktikusan évi 15,9 millió dollár). Ehhez képest az évi 22 millió dollár nagyon sok, de nem szabad elfelejteni, hogy Tunsilnak volt még egy éve az újonc szerződéséből, ami nagyon sokat árnyal az összképen – olyannyira, hogy valójában Stanley sokkal többet keres nála.
Szidtuk Bill O’Brient, de a Ravenshez képest ő még visszafogott volt
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Tunsil két első körébe került a Texansnak, így várható volt, hogy a világ minden pénzét elkérheti. Gyakorlatilag meg is tette, nem érte be egy 17-18 milliós emeléssel, ami a 10,35 millió dolláros ötödik opciója miatt átlagban bőven az élmezőny alatt lett volna. Olyan szerződést kért tehát, amivel tényleg a legjobban fizetett játékos lesz.
Tunsil kapott egy 3 éves, 66 millió dolláros hosszabbítást, ami éves átlagban ugyan 22 millió dollárt ért, de az ötödik éves opciója miatt teljes szerződésének átlaga csak 19 millió dollár. Ebből 13 millió dollár aláírási bónusz, ami szépen le is van osztva négy évre, illetve a 2020-as és a 2021-es alapfizetése teljesen garantált – mindez összesen 40 millió dollárt jelent. Ezen kívül a 2022-es fizetéséből 10 millió dollár sérülés esetére garantált, de ez már 2021 tavaszán teljesen garantálttá válik, tehát 99 százalék, hogy ezt is hazaviszi. Elküldeni legkorábban a második szezonja után lehet, akkor 4,6 millió dollárt spórolva. Nem rossz szerződés, de meg sem közelíti Stanley-ét.
Stanley ötödik éves opciója 12,86 millió dollár volt idén: a különbség abból adódik, hogy míg őt az 1/6-os pickkel vitte el a Ravens 2016-ban, addig Tunsil 1/13-as volt. Ehhez jött hozzá egy 5 éves, 98,75 millió dolláros hosszabbítás, ami az 5. éves opcióval kiegészítve egy 6 éves, 111 milliós szerződést eredményez.
Ebből 64 millió dollár teljesen garantált: a 22,5 millió dolláros aláírási bónusz, a 2020-2021-2022-es alapfizetések, illetve a 16,25 millió dolláros opciós bónusz, amit 2021-ben lehet lehívni, majd 5 évre egyenlően elosztani. Ehhez jön még ~6,5 millió dollárnyi sérülés esetén garantált tétel az OverTheCap adatai alapján, feltehetően a 2023-as alapfizetésből, de ez nem igazán releváns. Kivágni pedig három év után lehet legkorábban, de reálisan nézve van az négy is.
Ezek alapján tehát Stanley egy új pénzt tekintve évi 19,75 millió dolláros hosszabbítást kapott, ami 2+ millióval kevesebb Tunsilénál, illetve a teljes szerződést tekintve is 400 ezer dolláros lemaradásban van ($19,087 millió/év vs. $18,602 millió/év). És mégis – Stanley vitán felül sokkal többet keres.
A két játékos szerződésének összehasonlításából látszik, hogy Stanley minden téren kenterbe veri Tunsilt. Majdnem kétszer akkora aláírási bónuszt kapott és a teljesen garantált tartalma is nagyobb – persze hosszabb szerződést is kapott, így ez valahol elvárható. Ugyanakkor ami igazán beszédes, az az első három év után bezsebelt fizetés.
Tunsil évi 19,2 milliójánál Stanley több mint kétmillióval keres többet átlagban: a Ravens klasszisa évi 21,3 millióval lesz gazdagabb.
A szerződés végére ez persze mérséklődik Stanley esetében, ami azt jelenti, hogy elképesztően orrnehéz szerződést kapott. Olyannyira, hogy még az első négy éve alatt is többet keresne, mint Tunsil a szerződése teljes időtartalma alatt. Ráadásul jó eséllyel a szerződése utolsó két szezonjában már könnyedén elkezdhet kampányolni egy új kontraktusért, és amennyiben úgy játszik, ahogy eddig, minden bizonnyal meg is fogja kapni. Ha pedig romlana a teljesítménye, akkor sem kell aggódnia: a szerződésébe foglalt pénzmennyiség jelentős részét már rég megkeresete addigra, mire akár csak felmerülhetne a kivágásának lehetősége.
[/ppp_patron_only]
Mondjuk Stanley pont az T akitől egy centet sem sajnálok.. viszont Tunsil nem ér ennyit :)
Idén kifejezetten jó. Mondjuk két elsőt így sem ért, pláne, hogy az egyik top 10-es lesz jó eséllyel.