Patrick Mahomes gyenge- és Aaron Rodgers parádés játéka az előző fordulóban azt eredményezte, hogy a Packers irányítója átvette a vezetést az MVP-címért folyó versenyfutásban, legalábbis a fogadóirodák szerint. Jelenleg 295 dollárt kellene Rodgersre tenni 100 dollárnyi nyereményért, míg Mahomes esetében 100 dollárral már 250 dollárt nyerhetnénk (effektíve Rodgersre 1,33-as a szorzó, míg Mahomes esetében 3,5-ös).
Bár a 14-1-es Chiefs továbbra is a liga legjobb mérlegével rendelkező csapata, Rodgersnek már annyival jobbak a számai, hogy még ezt is felülírja. 44 TD-je a legtöbb a ligában, mindössze öt INT-t dobott, a 119,4-es passer ratingje pedig minden idők harmadik legmagasabbja. Mahomes ezzel szemben csak a passzolt yardokban előzi meg Rodgerst (4740 vs. 4059), hattal kevesebb TD-t és eggyel több INT-t dobott (ha nem lenne ennyire szerencsés idén, akkor dupla ennyi pickje is lehetne), a passer ratingje pedig 108,2-es. Ráadásul az sem segít neki, hogy a Chiefs pihentetni fogja a fontosabb játékosait, így minden valószínűség szerint már nem tud javítani a statisztikáin.
1999 óta nem nyerte meg az aktuális MVP a Super Bowlt – idén a két legjobb csapat két legjobb játékosa közül lesz valaki a legértékesebb, vajon megtörik az átok?

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
Az MVP cím Rodgersé lesz, a SB pedig a Chiefsé.
lehetne inkább, hogy a számlák megverik a séfeket?
Meglepő lenne. Különben is fizették az adót…
decemberi teljesítmény alapján az lenne a meglepő, ha a séfek nyernének ebben az elméleti gyufafelben
Az alapján stimmel, de nem az alapján fognak játszani a PO-ban. Az egy egészen más liga. Viszont abban egyezünk, hogy bitang nehéz dolguk lesz.
És a döntőt ki nyeri? :)
“vajon megtörik az árok?”
Érdekes felvetés
és az áron?
Szegény ARod…