Connect with us

Összefoglaló

A Ravens brusztolósan, a Saints simán, a Browns őrülten jutott tovább

Őrült mérkőzéssel ért véget a Super Wild Card hétvége, ahol a Cleveland Browns 26 év után először tudott nyerni a rájátszásban. Előtte a Saints bántóan simán verte meg a Bearst, a Ravens pedig revansot vett a Titansen. 

Baltimore Ravens @ Tennessee Titans 20-13

Szoros mérkőzésre volt kilátás a Nissan Stadiumban, a liga két legjobban futó csapata találkozott egymással, ahol két teljesen eltérő stílus mérkőzött meg. Az egyik azonban könnyű falatnak találtatott. A liga legjobb futóját ugyanis a Ravens egész meccsen kivette a játékból. Derrick Henry 18-szor próbálkozott, de mindössze 40 futott yardot ért el. Ez a 40 yard és a 2.2-es átlag az egész szezonban messze a legrosszabb a kiváló running backtől. Ezeken túl megszakadt Henry 29 meccs óta tartó sorozata, amely szerint legalább egyszer összejött neki egy 10+ yardos futás.

A Ravens az egész offseasonban arra készült, hogy ne történhessen meg újra a tavalyi eset, és ne tudja őket egy csapat futójátékkal kiejteni a playoffból. Ennek keretében szerződtették Calais Campbellt és Derek Wolfe-ot is az egyébként előtte sem túl gyenge védőfalba. A dolog pedig teljes mértékben kifizetődött. A Ravens folyamatosan meg tudta állítani a Titans kísérleteit a line of scrimmage környékén. Henry rendszerint egy, de akár több védőfalemberrel is találkozott azelőtt, hogy igazán felgyorsulhatott volna. A terv tökéletesen működött. A Titans a mérkőzés vége előtt 2 és fél perccel szerezte meg az első futott first downját, amikor Ryan Tannehill 4&1-re hajtott végre egy sikeres QB sneaket.

A Titans egyik legnagyobb gyengesége pedig teljes mértékben kiütközött. Képtelenek voltak elengedni a futójátékot. A mérkőzés korai szakaszában látni lehetett már, hogy nem fogják tudni feltörni ezt a Baltimore-i frontot. Ennek ellenére erőltették a futást. Hozzá kell tenni, passzolni sem volt egyszerű, mégis több fantázia volt ebben az aspektusban. Bár AJ Brown 6 elkapással, 83 yarddal és 1 touchdownnal fejezte be a meccset, sokkal többször is be lehetett volna vonni a játékba. Több elképesztő elkapást is produkált a mezőnyben és a célterületen egyaránt.

Érdemes megnézni, a meccset eldöntő Peters interception közben is, hogy a pálya tetején AJ Brown megveri az emberét, Tannehill mégsem őt választotta, pedig ha ott be tudja tenni a labdát az elkapó elé, senki nem állította volna meg az end zone-ig.

A kevés passzjáték mellett pedig a meccs közbeni döntéseket is elő lehet venni a Titanstől. A 4. negyedben, 10 perccel a mérkőzés vége előtt a Ravens 40 yardosán 4&2-re puntolta el a labdát 4 pontos hátrányban a csapat. A visszahordást követően a Ravens a saját 15 yardosáról indíthatta a támadását, tehát nettó 25 yardért nem vállalta fel Vrabel a 4. kísérletet. Az eredmény, egy több mint 5 perces Ravens drive field goallal a végén. A stathead.com oldal alapján 1994-óta ez volt az első alkalom, hogy egy csapat egy labdabirtoklásos hátrányban a rájátszásban hasonló field pozíció esetén nem ment rá a 4. és rövid szituációra. Idén pedig az alapszakaszban sem volt erre példa, az év egyik, ha nem a legrosszabb negyedik kísérletes döntése volt ez Vrabeltől.

A sokat szidott Titans védelemre azonban egy rossz szava sem lehet a drukkereknek. 20 ponton tartották a Ravenst, amivel megadták az esélyt a támadósor számára. Ők azonban ezzel nem tudtak élni. Az egész szezonban a liga egyik legkevesebb sackjét jegyző Titans 5 alkalommal is földre tudta vinni Lamar Jacksont, amiből Harold Landry vállalt kettőt a 8 tackle-je és egy negatív yardos szerelése mellé.

Bár a Titans a meccs elején 10 ponttal is vezetett, a vendég Ravens nem adta fel a startégiáját és továbbra is futottak a labdával. A végeredmény pedig magáért beszél. 20-3-ra nyerték a meccs hátralévő részét a futójátékra támaszkodva. A Ravens támadósor majdnem 200-zal több yardot szerzett a meccsen, de ami még elképesztőbb, hogy a Titans 51 futott yardjára ők 236-tal válaszoltak. Természetesen a leghatékonyabb futó Lamar Jackson volt, akire egészen egyszerűen nem volt válasz. Jackson 8.5-ös átlaggal futott 136 yardot és a meccs legszebb TD-jét is ő szerezte.

Bár a nettó távolság 48 yard volt, a célterületig Jackson 71 yardot cikázott a pályán a védők között, ezzel pedig ez lett karrierje legtöbb yardját felölelő futása az NFL-ben. Jackson a futójátékon kívül 179 yardot szerzett a levegőben, TD-t nem osztott ki és dobott egy interceptiont. A Malcolm Butler által leszedett labdára nem igen lehet magyarázatot találni, de azon a dobásán kívül jól tudott a levegőben is haladni a Ravens. Marquise Brownnak több kulcsfontosságú elkapása is volt és végül úgy teljesített, ahogy egy első körös elkapótól kulcsszituációban azt elvárná az ember, és 109 elkapott yarddal fejezte be a meccset, amihez még 19 futottat is összehozott. Az pedig látszódik, hogy a kémia megvan közte és Jackson között.

A Ravens támadósor persze nem csak Jacksonnak köszönhetően tudott remekül haladni. Mind JK Dobbins, mind Gus Edwards 4.8-as átlaggal futott. A sikerhez, és a Titans 3 negyeden át való szinte nullázásához azonban kellett, hogy a front seven mellett a defensive back sor is remek teljesítményt tegyen le az asztalra. A három sztár cornerüket lehet kiemelni:

  • Marcus Peters – 6 target, 3 elkapás, 29 yard, INT
  • Marlon Humphrey – 8 target, 4 elkapás, 64 yard, TD
  • Jimmy Smith – 0 target 16 coverage snap alatt

Egyikük sem engedett 50%-nál jobb elkapási arányt, a célbavételenkénti 6.6 yardos átlag pedig egészen parádés. Talán többet is passzolhatott volna a Titans, miután a futójáték reménytelen volt, de a Ravens védelmének hátsó része sem végzett rossz munkát.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a Ravens a meccs végén Peters interceptionje után jól összetaposta a Titans logóját, visszaadva a kölcsönt az alapszakaszból, majd az utolsó térdelés után a játékosok nagy része nem ment oda kezet fogni az ellenféllel. Nagy a rivalizálás a felek közt, jövőre viszont az alapszakaszban nem futnak össze, legfeljebb ismét a rájátszásban.

(alatriste)

Chicago Bears @ New Orleans Saints 9-21

Nem jelentett igazi kihívást a hetedik kiemelt Bears a második kiemelt Saintsnek, a Wild Card kör legegyoldalúbb és legunalmasabb meccsét játszották a felek. Chicagóban ezek után érdemes lenne újragondolni a Matt Nagy projektet (ha már az Eagles is ezt teszi Doug Pedersonnal), a Saints pedig készülhet a Buccaneers elleni idei harmadik csörtére.

A Saintsnek hatalmas szerencséje a vasárnapi kezdéssel, ugyanis Michael Thomas mellett Alvin Kamara is visszatérhetett a pályára, ami egyértelműen döntőnek bizonyult. A klasszis futó 99 yardot és egy TD-t szerzett a földön még rozsdásan is, illetve volt két elkapása 17 yardért, míg Thomas több mint egy év után szerzett újra TD-t, ráadásul rögtön a második drive-ból.

Rajtuk kívül is jól nézett ki az egység a Bears top védelme ellen, a másodéves Deonte Harris lubickolt (7/7 elkapás, 83 yard), Jared Cook is jól használta ki a Roquan Smith hiányában keletkező réseket a pálya közepén, illetve Drew Brees is a jobbik arcát vette elő. Ugyanakkor ezzel együtt is túlzás lenne azt állítani, hogy a veterán irányító viszi a hátán a csapatot, annál többet nem nagyon lehet várni tőle, mint hogy ne rontson el semmit.

Nem úgy, mint Taysom Hill, akibe továbbra is indokolatlanul szerelmes Sean Payton és most már még passzoltatni is próbál vele. Tény, hogy remek játékot rajzolt fel, amiből egy átlagos irányító TD-t passzol volna, de Hill szokásához híven megint meg akarta várni, míg 10 yardra elszeparálódik a célpontja, aminek az lett a vége, hogy kiverték a kezéből a labdát. A fumble-ből egyébként mezőnygólt szerzett a Bears 7-3-ra módosítva az állást a második negyed közepén, tehát elég súlyos hiba volt. Pontosabban csak súlyos hibának tűnt, ugyanis ennél többre effektíve nem volt képes a Bears, pedig lehetett volna ez sokkal jobb is.

A csapat első támadása punttal ért véget, a második viszont jól indult, Mitch Trubiskynek volt egy 28 yardos passza, majd egy trükkös játék után megdobta élete egyik legjobb labdáját a Saints 40 yardosáról, amit Javon Wims elejtett. TD helyett pár játékkal később turnover on downs lett a drive vége, majd az egész első félidőben csak a már említett fumble után sikerült pontokat feltenni a táblára.

Itt tegyük hozzá, hogy kifejezetten antipatikus volt Matt Nagytől, hogy közel két perccel és két időkéréssel a félidő vége előtt nem próbált meg pontokat feltenni a pályára. Védhető persze azzal, hogy csak 7-3-as hátrányban volt, a Bears kezdte a második félidőt és Mitch Trubiskyval nem kell kísérteni a sorsot, de ilyen mentalitással kár volt rájátszásba jutni. A Washington rosszabb személyzettel és egy abszolút tapasztalatlan irányítóval sokkal bátrabb és kreatívabb játékkal állt elő, és a Bears is játszhatott volna egy jót. Sajnos Nagy kiegyezett egy vállalható, unalmas vereséggel, nehogy úgy járjon, mint Pederson.

A Bears követkő három drive-ja természetesen punttal ért véget, a Saints pedig szépen lassan bedarálta a chicagói védelmet. 21-3-as állásnál, a legutolsó másodpercben sikerült a szépítés, de a 239 total yardra aligha lehet büszke Nagy. És önmagán kívül mást nem is nagyon hibáztathat: Trubisky inkább hozzátett, mintsem elvett a csapattól, ez a teljesítmény az ultrakonzervatív biztonsági támadójátéknak köszönhető.

Természetesen ne menjünk el szó nélkül a Saints védelme mellett, ami Trey Hendrickson nélkül is remekül játszott. Ugyan nyomást csak mértékkel sikerült generálni, de jól működött a coverage így is, futás ellen pedig félelmetes volt az egység: a Bears összesen 46 yardot szerzett a földön, David Montgomery 2,6 yardot átlagolt. Negatívumként és egyben zárszóként ugyanakkor említsük meg a corner Chauncey Gardner-Johnsont, aki a Saints Materazzijaként funkcionál: a két csapat 8. heti találkozóján Javon Wimsből provokált ki egy ütést és kiállítást, most pedig Anthony Millerrel játszotta el ugyanezt. Lassan neki is érne már egy eltiltás.

(renningan)

Cleveland Browns @ Pittsburgh Steelers 48-37

Őrület. Ezzel a szóval lehetne jellemezni, ami az első negyedben zajlott a Browns@Steelers összecsapáson, ugyanis ami itt történt, az teljességgel megjósolhatatlan volt. A legelső támadósnap után felvillant a szemünk előtt a Broncos-Seahawks Super Bowl, ugyanis Maurkice Pouncey a snapet átlőtte Ben Roethlisberger feje felett, az bepattogott a célterületig és a Browns tudta megkaparintani, így egyből TD-t szerzett a clevelandi védelem. Érdekesség, hogy Pouncey az utóbbi pár évben a legrosszabbul snapelő center volt a ligában a PFF értékelései szerint.

Oké, nincs semmi veszve a Steelersnek, adtak egy kis előnyt az esélytelenebb Brownsnak, de lehet újra támadni. Big Ben viszont egy csúnya dobással eladta a labdát, amiből aztán nem sokkal később Jarvis Landry szerzett újabb TD-t a Barnáknak. Még nagyobb gödörben volt a Steelers, erre úgy gondolták, a legjobb dolog nem támadni a Browns kezdőit nélkülöző secondaryjét, hanem jobb ötlet három futást hívni egymás után – three and out és punt. Oké, bízzunk a védelemben, gondolhatták Tomlinék. A Browns viszont szuper drive-ot vezetett le és Hunt futott TD-jével tovább növelte előnyét. A Steelers oldaláról már csak azért is volt ez probléma, mert sosem állt még fel a csapat 21+ pontos hátrányból a franchise történelmében.

Itt azonban nem volt vége, Big Ben ismét dobott egy interceptiont, ezzel a Steelers harmadjára adta el a labdát, és még mindig csak az első negyedben jártunk. Ebből újabb Hunt TD született a Browns oldalán, amivel már 28-0 állt az eredményjelzőn, mindenki megrökönyödésére. A Super Bowl érában a rájátszásban még soha senki nem szerzett 28 pontot az első negyedben – a mai napig legalábbis.

Aztán jött a meccs addigi legérthetetlenebb edzői döntése (ekkor azt hittük, hogy ez lesz a legérthetetlenebb, de Tomlin tudta fokozni), ami vetekszik Mike Vrabel Ravens elleni negyedik kísérletes blamájával. Azt ugyanis elég nehéz megmagyarázni, hogy 28 pontos hátrányban az ellenfél 38 yardosán miért puntol valaki negyedik kísérletre. Fokozva a problémákat, a következő Steelers drive ismét labdaeladással végződött, hiszen Roethlisberger passzába beleütöttek (egyébként is neki ütötték le a legtöbb passzát a line of scrimmage körül), majd a védőfalember Porter Gustin vetődve meg is szerezte az interceptiont. Az első hat drive-jából tehát a Steelers összehozott egy rossz snapet (Browns TD), három interceptiont és két puntot – borzalmas teljesítmény.

A félidő vége előtt még tudott egy touchdownt szerezni a Steelers James Conner révén, de egyből válaszolt rá a Browns egy 2 perces drive-val, így 35-10-zel vonultak a csapatok az öltözőbe. Ez a 35 bekapott pont a Super Bowl érában a legtöbb, amit a Steelers engedett egy félidő alatt.

Óvatosan gondolhattuk, hogy eldőlt a meccs, de azért láttunk már ilyen fordításokat és mégiscsak a Brownsról van szó. A harmadik negyed pedig pontosan ennek megfelelően zajlott. A Steelers megindult, ültek a passzok, ahogy azt a meccs elején vártuk, hiszen a Browns secondary nagyon gyenge. A clevelandieknek viszont nem igazán mentek a támadások, ha futni akartak, túl konzervatívnak tűntek, ha pedig passzoltak, akkor az nem ment pár drive-on keresztül.

Így fel is merült a fordítás veszélye, 12 pont hátrányban támadhatott a Steelers még a harmadik negyed végén. És akkor itt jöhet egy újabb edzői blama, ami túltett minden eddigin. Mike Tomlin úgy döntött a félpálya környékén, hogy nem megy neki a negyedik és 1 (!!!) szituációnak, és inkább puntol. Pedig úgy szedte szét a Steelers a Browns védelmét az előző drive-ok során, ahogy csak akarta. Az pedig elég jó jelen annak, hogy rossz döntést hoztál, ha az ellenfélnek óriási kő esik le a szívéről, hogy nem mentél neki. Ben Baldwin negyedik kísérletes modellje szerint idén csak hét olyan negyedik kísérletes döntés volt, ahol egy csapat 7 százaléknál többet bukott a nyerési esélyeiből egy punttal. Ma kettőt is láthattunk, egyet Vrabeltől, egyet pedig itt Tomlintól.

Megmagyarázhatatlan hiba, és meg is bosszulta magát, ugyanis a Browns végigment és TD-t szerzett a következő támadásból. Ezzel már szinte biztossá vált a győzelem, azonban a Steelers gyorsan TD-t szerzett, ez pedig azt jelentette, hogy legalább még egy mezőnygólra szüksége van a Brownsnak. Ez össze is jött, nagyon szép támadást vezettek Mayfieldék, nem voltak konzervatívak folyamatos futásokkal, hanem jöttek a play actionök, amik nagyon jól működtek. Hogy minden végleg eldőljön, 16 pontos hátrányban Big Ben megdobta negyedik interceptionjét is, karrierjében először a rájátszásban. Egy Browns field goal után még egy szépítő touchdown összejött a Steelersnek, de ez már teljesen mindegy volt, a “kisöcsi” megverte a nagy tesót!

A Browns ezzel egy 17 meccses nyeretlenségi szériát szakított meg a Heinz Fielden, és a legjobbkor tette mindezt, hiszen 26 év után ezzel ismét nyerni tudott a rájátszásban. Nyilván kellett a meccs eleji őrület ehhez, de egész heti edzés nélkül, főedző nélkül ez mindenhogy óriási teljesítmény. Ugyanis emeljük ki ismét, hogy a koronavírus miatt Kevin Stefanski otthon, a pincéjében nézte a meccset minden kommunikációs csatornától elvágva, így a special team coordinator Mike Priefer látta el a főedzői feladatokat, a támadóhívásokat pedig Alex Van Pelt támadókoordinátor vezényelte le. Mindketten kiváló munkát végeztek.

Az offense remekül játszott egy elit védelem ellen, Mayfield is nagyot ment, a futások is ültek, minden nagy nevű játékos (Chubb, Hunt, Landry, Hooper) kivette a részét a sikerből, a sérülésekkel tizedelt támadófal is kiválóan teljesített, a játékhívások is jók voltak a meccs nagy részében, tényleg csak dicsérni lehet az egységet. A védelem már más tészta, a Steelers 553 yardot haladt a meccsen, azonban az öt szerzett labda olyan dolog, ami nem történik meg minden héten.

A Steelersnél viszont sok pozitívat nem lehet kiemelni. Oké, az elkapók jók voltak, de egyrészt nagyon gyenge cornerekkel meccseltek, másrészt azért a mérkőzés jelentős része abból állt, hogy próbált zárkózni a Steelers szinte beláthatatlan távolságból. A támadóhívások a mérkőzés elején nagyon rosszak voltak, Tomlin két nagyon csúnya negyedik kísérletes döntési hibát is vétett, és a védelem sem tudta kisegíteni a csapatot, igazából nem volt válaszuk Mayfieldékre.

A Browns szurkolói nagyon régóta vártak már egy ilyen sikerre, és meg is érdemelték már ennyi szenvedés után. A csapat jövő héten a címvédő Chiefs otthonába látogat, hátha megint összejön egy őrült meglepetés.

(katonadani)

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!