Ugyan bő egy hete, még az alapszakasz lezárulta előtt arról szóltak a híradások, hogy Doug Pederson állása biztonságban van a Philadelphia Eagles vezetőedzőjeként, most viszont mégsem ilyen egyértelmű a helyzet. Chris Mortensen ugyanis arról számol be, hogy nem olyan biztos Pederson maradása, és egy hamarosan megrendezett találkozó során meg kell győznie a tulajdonos Jeffrey Lurie-t, hogy megfelelő a víziója a franchise számára.
Az egy érdekes kérdés, hogy miért változik az álláspont most, egy héttel azután, hogy lezárult a szezon, és két héttel azután, hogy az Eagles matematikailag is lemondhatott a rájátszásról. Ebben a részben közrejátszhat az, hogy Pederson nem akarja felforgatni az edzői stábját és az irányítóedző Press Taylort preferálja a támadókoordinátori posztra, ami külső szemlélőként is elég rossz ötletnek tűnik, látva például Carson Wentz idei teljesítményét.
A másik lehetőség pedig az, hogy az Eagles megpróbálhatja elcserélni Pedersont. A ProFootballTalk információi szerint van egy főedzőt kereső csapat, amely megpróbálna egy jelenlegi HC-t elcsábítani magához egy trade keretében. A legtöbbek spekulációja szerint ez a Jets lehet Pedersonnal, bár tegyük hozzá, hogy ezek tényleg csak spekulációk. A Jets general managere, Joe Douglas együtt dolgozott Philadelphiában Pedersonnal, Super Bowlt is nyertek együtt, így megvan a kapcsolat, ráadásul a Jetsnek vannak extra draft pickjei, amivel gazdálkodhat ilyen téren is akár.
Mindenesetre ha az Eagles tényleg le akarja váltani Pedersont, akkor érdemes lenne minél hamarabb megtenni ezt, ugyanis jövő héten elkezdődhetnek a főedzői kinevezések, tehát elkezdenek fogyni majd a jelöltek.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető
Nincs elegánsabb annál, mint úgy kirúgni valakit, hogy utána sokkal kevesebb lehetősége legyen új helyet találni.
Csaptnak se lenne jó, ők is hátrányba kerülnének a keresesné
Ne gyártsd az összeesküvés elméleteket. 🤣😉😆
A csapatot nem éri kár, mert ők persze stikában megegyeznek valakivel, aki Pederson helyére lép, amikor az öreget végül stílszerűen április elsején kirúgják :)
mennyit ér egy edző pickek szempontjából?
Pederson fizetésével és a könyveléssel ilyenkor mi van?
Meglepő lenne egy trade.