Connect with us

Hír

Nick Caserio lesz a Texans új general managere

A Houston Texans megállapodott a Patriots személyi ügyekért felelős vezetőjével, Nick Caserióval, ő lesz a csapat új general managere. Caserio régi álma a Texansnak, a franchise már két éve is próbálkozott a szakember megszerzésével, de akkor még a Patriots blokkolni tudta a transzfert.

Caserio már közel két évtizede dolgozik a Patriotsnál és 2008 óta tölti be jelenlegi állását. Ő számít a legmagasabb szinten álló embernek a játékosszemélyzettel kapcsolatos döntések terén, viszont Bill Belichické az utolsó szó ilyen kérdésekben, így Caserio számára előrelépés a houstoni kinevezés. A Patriotsnál Caserio helyét a rangsorban Dave Ziegler veheti át.

Nagy győzelem ez továbbá Jack Easterbynek, aki 2019-től a Texans személyi ügyekért felelős vezetője. Caserio az ő embere, tehát a csapaton belüli harcot a legfőbb döntéshozói szerepért nemcsak sikeresen vívta meg Bill O’Briennel, de sikerült is hatalmon maradnia. Nem rossz egy olyan embertől, aki egy a Patriotsnál dolgozó káplán volt. Ráadásul az is kiderült, hogy a GM-keresésért felelős cég öt embert ajánlott a Texansnak, Caserio pedig nem volt köztük.

26 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
26 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vicgeordie
Vicgeordie
2021-01-06 07:51

“Ráadásul az is kiderült, hogy a GM-keresésért felelős cég öt embert ajánlott a Texansnak, Caserio pedig nem volt köztük.”

Remélem jó sok pénzt fizettek ezért ennek a cégnek.comment image

Fontos_Vidra
Fontos_Vidra
Reply to  Vicgeordie
2021-01-06 09:24

tiszta magyar közbeszerzés story, lölö el se indul, de hihetetlen módon nyer :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  Fontos_Vidra
2021-01-06 10:37

Ha egyszer ő a legjobb…. :DDD

Csabesz20
Csabesz20
Reply to  Vicgeordie
2021-01-06 09:45

Ilyen estben mindig elgondolkodom, hogy mi a manóért szerződtetnek egy feladatra szakértőket, ha utána le se sz.rják a véleményüket. (mondom ezt látatlanban, az öt említett ember ismerete nélkül)

ahanem
ahanem
Reply to  Csabesz20
2021-01-06 15:01

Talán ide is leírom, attól még, hogy nem aszerint cselekedsz (mintegy vakon követve a véleményt), attól még az a vélemény a döntéshozatali folyamatokban hasznos (lehet).

Én pl egy ilyen céggel nem is osztanék meg minden lényeges információt, hogy mik szerint keresném a kiszemelt embert, mik a szempontjaim, csak egy bizonyos részét, ahol úgy gondolom, hogy a szakértelem nem megfelelő az elbírálás szempontjából.

acsdav2
acsdav2
Reply to  Vicgeordie
2021-01-06 12:02

Nekem az nem tiszta, hogy piaci alapon miként működnek ilyen cégek. Elvégre minden csapatnál van egy főnöke a GM-nek, akinek véleményem szerint ez lenne a munkája, hogy a saját beosztottját ellenőrzi és vizsgálja a többi csapatot van-e jobb lehetőség a GM helyére.

ahanem
ahanem
Reply to  Vicgeordie
2021-01-06 14:55

Ő. Igen, a véleményt fizették meg, nem annak felhasználását.

Attól még, hogy kikérem valaki véleményét, még nem garantálja azt, hogy úgy is fogok cselekedni, mint azt a véleménye elvárná.

pritek
pritek
Reply to  ahanem
2021-01-06 16:04

Az is lehet, hogy olyan ceget kerestek meg akirol tudtak, hogy tok hulyek, megvartak az ajanlatukat, majd azokkal tutira nem foglalkoztak :)

ahanem
ahanem
Reply to  pritek
2021-01-06 16:06

Erre is szerettem volna utalni, igen :)

Debreceni József
Debreceni József
2021-01-06 07:53

Oh boy, here we go again😑

acsdav2
acsdav2
Reply to  Debreceni József
2021-01-06 10:53

Most mér? Nincs értékes pickünk amit rosszul használhatna fel! :D

Debreceni József
Debreceni József
Reply to  acsdav2
2021-01-06 10:58

Ha azt vesszük hogy Bostonban se tudtak valami jól horgászni a drafton, akkor végülis tökmindegy hogy van pick vagy nincs. Lehet ezért is vállalta el? 😁

d zoli
d zoli
Reply to  Debreceni József
2021-01-06 12:13

Lehet, hogy Bostonban ő vezette a szabi és táppénz nyilvántartást nem? Böbi meg draftolt.

ahanem
ahanem
Reply to  d zoli
2021-01-06 14:55

A kutyája draftolt inkább

Debreceni József
Debreceni József
Reply to  d zoli
2021-01-06 16:01

Ha így volt és Caseiro max a szerződésekbe szólt bele, Easterby-nek ezt tudnia kellett. Ha ennek ellenére is odavitte a “büfé-könyvtár szakost”, akkor elég nagy a baj Houstonban illetve Cal fejében.

Debreceni József
Debreceni József
Reply to  acsdav2
2021-01-06 16:01

Ja és jut eszembe: ha tök véletlenül JMD, Patricia, esetleg valami másik Patses fatty lesz a HC, én addig nem vagyok hajlandó a Texansnak se szurkolni, se bármilyen merch-t venni amíg a McNair família kezében van ez a franchise. Bizisten nekiállok szurkolni a Jagsnek.

acsdav2
acsdav2
Reply to  Debreceni József
2021-01-06 20:14

Én Salehet várom, akivel talán jönne Sherman is. Abban bízom, hogy a hasonló cipőben járó Falcons-Lions duó mellett Watson miatt mi leszünk a jobb opció számára. Persze az OC-kkel se lenne bajom, mert akkor talán lesz olyan gameplan is ami nem Watson zsenialitásán múlik csak. :)

Józsi14
Józsi14
2021-01-06 09:50

Viszont ha Nick Caserio is tol egy Bill O’Brian-t, az vajon mit jelent? Nem szeretnék mélyen belemenni, de az idei patriots statisztikák nem éppen azt támasztják alá, hogy továbbra is onnan kellene hozni embereket.

atis123Juve
atis123Juve
Reply to  Józsi14
2021-01-06 11:15

Olyan szemponból jogos, hogy egyre inkább kiderül, hogy BB meg Brady volt aki ezt az egészet összetartotta. A Patsnél volt már ilyen átmeneti időszak, csak akkor ott volt Brady, hogy segítsen, most nem. Plusz most van végre egy versenyképes Bills, ami korábban nem volt, és még így is majdnem lett playoff, szóval nem kell az egészet temetni.

ThySoul
ThySoul
Reply to  atis123Juve
2021-01-06 11:22

Ez a majdnem playoff amúgy micsoda? Mármint értem, a Dolphins elleni meccsig ott volt a kezetekben a sorsotok, csak meg kellett volna két sokkal előrébb járó csapatot verni. A mérleg 7-9, és valami 11-5 kellett. No offense, csak mindenhol azt látom milyen pozitívak a Pats drukkerek, mikor reálisan 2-5 után elszállt az esély midnenre kb.

Józsi14
Józsi14
Reply to  ThySoul
2021-01-06 12:12

Azt én se értem, de igazából nem is kell. :)
Én tuti a CHIEFS-től hoznék embert ha megtehetném.

d zoli
d zoli
Reply to  Józsi14
2021-01-06 12:20

Ó. Pedig a 2 évvel ezelőtti szisztéma milyen mókás volt. Aki KV zott McVayjel az kapott meghívást interjúra.

atis123Juve
atis123Juve
Reply to  ThySoul
2021-01-06 12:17

Én már az első pár meccs után elengedtem, ahhoz képest még sokáig volt matematikai esély.

ahanem
ahanem
Reply to  ThySoul
2021-01-06 14:55

No offense, no defense

Special teammel meg nem könnyű csoportot nyerni

acsdav2
acsdav2
Reply to  atis123Juve
2021-01-06 11:55

Hogy majdnem meg lett a PO 7-9-cel? :D

atis123Juve
atis123Juve
Reply to  acsdav2
2021-01-06 12:17

Én már hamar elengedtem, nekem már az is csodavolt, hogy matematikai esély még volt egy ideig :D

26
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x