A rendhagyó 2020-as egyetemi szezon még különösebb lett: az Alabama elkapója, DeVonta Smith lett az NCAA legértékesebb játékosa, övé a Heisman trófea. Legutóbb 30 éve nyerte el a díjat elkapó, akkor a Michiganben játszó Desmond Howard.
Az elmúlt 14 szezonban 12-szer lett irányító az egyetemi MVP, mindössze két futó, Derrick Henry és Mark Ingram tudta lenyomni a QB-kat, így még nagyobb szó Smith győzelme. Összesen 447-en tették az elő helyre, több mint kétszer annyian, ahányan a végül második helyezett 1/1 várományos Trevor Lawrence-t (222). Az Alabama quarterback Mac Jones lett a harmadik, (138) a Florida quarterback Kyle Trask (61) a negyedik.
Smith vezette az FBS-t elkapásokban (105), yardokban (1641) és TD-kben (20), ráadásul az Alabamával bejutott az egyetemi bajnokság döntőjébe. Továbbá van egy futott és egy visszahordott TD-je is, illetve egész idényben csak két labdát ejtett el. Ne lepődjünk meg, ha a top10-ben, vagy akár a top5-ben halljuk a nevét a drafton.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Nem semmi. Viszont megnéztem Howardot. Omg. A redskins feltrédelt. 1/6 + 1/28+ 3/84 =1/4. Majd 1600 yard 7 TD je volt és returner lett a karrierje során. Te attyaúristen.
teljesen megérdemelten kapta
Nem követem rendszeresen az egyetemi focit, ezért a kérdés: Justin Fields miért nem jött szóba az idei szavazáson?
Talán az egyik ok, hogy a Big Ten eleve rövid idényben gondolkodott, mellette az Ohio csak 5 meccsen játszott (mind W), szabályt kellett módosítani, hogy mehessenek döntőbe, ahol Fields rossz játéka mellett verték a Northwesternt. Plusz előtte se volt mindig impressziv.
Köszi!
hetedik lett amúgy, az teljesen korrekt (plusz ugye a szavazás már a bowlok előtt történt)
Gáz lett volna, ha nem ő nyeri. Azért remélem a combineig felpakol vagy 10 kiló izmot magára.