Taylor Heinicke ugyan nem vezette győzelemre a Washingtont a Bucs elleni Wild Card-mérkőzésen, de így parádésan játszott. 306 yardot passzol egy parádés TD és egy balszerencsés INT mellett, illetve ő volt a Football Team legjobb futója is – nem meglepő, hogy a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy helye lenne a ligában. Utóbbival minden csapattársa és edzőj egyetért.
“Bármelyik napon őt választanám a csapatom irányítójának, vasárnaponként kétszer is. Remélem, hogy a jövőben is csapattársak leszünk. Félelem nélkül játszott, esélyt adott nekünk, hogy megcsináljuk a játékokat, esélyt adott a győzelemre”
– mondta a meccs után az elkapó Terry McLaurin.
A corner Kendall Fuller a győzni akarását és a motivációs képességeit emelte ki, míg a támadófalember Morgan Moses szerint a rutintalansága ellenére igazi profiként viselkedett és nincsenek szavak arra, mennyire jól játszott. A főedző Ron Rivera is megdicsérte és szerinte kiérdemelte, hogy jövőre is lehetőséget kapjon.
Taylor Heinicke 2015-ben draftolatlan volt, több csapatban is megfordult azóta, de így is mindössze nyolc alapszakaszmeccsen lépett pályára. A szerződése az idény végén lejár, de meglepő lenne, ha ezek után egyik csapattól sem kapna esélyt legalább csereként bizonyításra.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Erősen kérdéses, hogy Jamal Adams felgyógyul-e a szezonkezdetre
- A Patriots is beszállt a DeAndre Hopkinsért folytatott versenybe
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
Legutóbbi hozzászólások