Nagyon úgy tűnik, hogy patthelyzet alakult ki Deshaun Watson és a Houston Texans közt. A játékos soha többé nem akar a Texansban játszani, a csapat pedig nem akarja elcserélni, meg sem hallgatja az ajánlatokat. Ha mindenki kitart az álláspontja mellett, akkor a szezon kezdetéig nem várható semmilyen változás, és akkor jön majd el az újabb vízválasztó. Ugyanis akkor kiderül, hogy Watson tényleg nem hajlandó soha többé pályára lépni a csapatban, vagy azért dollármilliókat nem akar elbukni emiatt.
Fontos kiemelni, hogy Watsonnak a kollektív szerződés értelmében jogában áll nem megjelenni a csapatnál. Nyilván ennek következményei vannak, amit a PFT segítségével most össze is szedtünk. Watson az idény kezdetéig bő $3,5 milliót bukna, a szezon kihagyásával pedig további 11-16,5 milliót. Nézzük, hogyan néz ki ez részletesen.
1) A kötelező minicamp kihagyása miatt $93.085 dollár büntetésre számíthat Watson, ezt igazából biztosan ki fogja hagyni, hacsak valami csoda nem történik.
2) Az edzőtábortól való távollét napi 50 ezer dollár büntetést von maga után. Az edzőtábor 40 napos, ebből hat szabadnapjuk van a játékosoknak, tehát $1,7 milliót bukhat ezért Watson.
3) Az előszezonmeccsek kihagyása egy-egy alapszakaszbeli meccspénznyi büntetést von maga után. Watson alapfizetése 2021-ben $10,54 millió, tehát meccsenként 620 ezer dollár. Várhatóan három meccses lesz az előszezon, tehát ez további $1,86 millió bírságot von maga után.
Tehát az alapszakasz kezdetéig $3,653 millió büntetésre számíthat Watson. Könnyen lehet, hogy ezt még beáldozza a játékos.
Az érdekesebb kérdés a szezon kiülésének dilemmája. Ha a várakozásoknak megfelelően áttér az NFL a 17 meccses alapszakaszra, akkor $11,16 milliót bukna ezzel Watson. Emellett a Texans visszakövetelheti az irányító erre az évre könyvelt aláírási bónuszát is, ami további $5,4 milliót jelentene.
Így tehát mindennel együtt $20,213 milliót bukhatna Watson a szezon kiülésével (amit $5,4 millióval csökkenthet a Texans, ha nem követeli az aláírási bónuszának idei részét). További negatívum, hogy a szezon kiülésével Watson szerződése tolódna egy évet, tehát jövőre ismét csak a $10,54 milliós alapfizetését kapná és nem a 2022-re kialkudott $35 milliót (16 meccses alapszakasszal számolva, szóval ennél még több lenne).
Sokan úgy gondolják, hogy Watsont nem annyira érdekli az elvesztett pénz, ami természetesen az ő döntése, hiszen joga van kiülni a szezont. Az idő majd eldönti, mi lesz a helyzet végkimenetele, és jó eséllyel azon múlik majd a dolog, hogy melyik fél ragaszkodik tovább az álláspontjához, illetve még pontosabban melyik pislog előbb, melyik adja be előbb a derekét.
Legfrissebb cikkeink
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
- FK! Díjkiosztó
- FK! Rájátszás jósda 2025
- David Montgomery már jövő héten visszatérhet a Lionshöz
- Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Ezt a négy csapatot lehet kötelezni a Hard Knocksra
- Kirúgta védő- és special team koordinátorát is a 49ers
- A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
- BREAKING: A Raiders kirúgta Antonio Pierce-t!
- Kivágta GM-ét a Titans!
- Rookie AKCIÓ: mindössze 990 forint a havi FK!+ tagság az új előfizetőknek!
- Így teljesített az alapszakaszban a Coin Toss rovatunk
- Kislánya halála miatt nem bír Kaliforniában maradni a 49ers kiváló cornerbackje
- Végre kirúgta Gus Bradley-t a Colts
- Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
Legutóbbi hozzászólások
- David95 on FK! Rájátszás jósda 2025
- atis123juve on Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Kopi3.14 on A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
- Kopi3.14 on Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Csakeztne on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
- F.Krisztian on BREAKING: A Raiders kirúgta Antonio Pierce-t!
- Cseh Tibor on Triple Coverage #575 – Záróforduló összefoglaló és Black Monday reakció
a texans már csak bukhat ha nem cserélik el a draft előtt, amíg ilyen magasan van a pletykált értéke
Nem fogja kiülni a szezont, de nyilván a csapatnak sem kell egy szabotőr az öltözőbe.
Tehát ha mindkét oldal kemény marad akkor soha többet nem fog játszani Watson az NFL-ben? :)
tehát jövőre ismét csak a $10,54 milliós alapfizetését kapná, ennyiért ki nem üldögélne otthon?
Kicsit félre tetszett érteni! Ha otthon ül, akkor nem kapja meg a 10,54 milliót sem, de cserébe ismét fizethet 3,5 millió bírságot a már korábban (újonc) megkapott fizujából. Ameddig fussa.
Még így is olyan bomba üzletnek tűnik?
Emeljük ki azt is, hogy ez a számla még 5,4M-val több lehet, ha visszakérik az aláírási bónuszt.
Annyira szar a Texans helyzete, hogy a létesítményt megtépő tornádó inkább hasznot hajtana.
De már elküldték Wattot, nincs ki adományozást kezdeményezzen.
Ha az aláírási bónusz visszafizetését megítéli a bíróság, akkor hogyan módosulna Watson szerződése cap ügyileg? Maradna 21-ben az alapfizetés a 11M, de az 5,4M aláírási bónusz eltűnne?
Szerintem igen. És akkor már halott pénz nélkül lehetne elcserélni.
Ne viccelj! :) Hát csak egy évi aláírási bónuszt fizet vissza. A többi attól még ott marad.
Nem olyan biztos az! Hiszen a többi szezonban sem akar a Houstonban játszani! Akkor azokra az évekre miért járna neki? :D
Engedni fog a texans.
Minden +nappal csak a saját helyzetüket rontják.
Túl jó ahhoz Watson hogy egy holdout-nál rá legyenek a szurkolók mérgesek és nem a csapat vezetőségére.
Klasszikus közgazdaság tudományban ismert gyávanyúl játék/chicken game helyzet.
Nem szeretem ezt a fogalmazásmódot, nem bukik meg veszít semmit, mert ez a pénz nincs a tulajdonában egyelőre, csupán egy évvel eltolja a lovetta megszerzésének lehetőségét. El kéne különíteni a tényleges büntetést, amit neki kell (“vissza”)fizetnie a csapatnak; attól, amit szimplán nem kap meg.
Azt nem ertem, hogy miert nem adjak el a csapatot, ha ennyire nem akarnak foglalkozni vele. Ertem, hogy orokseg, de ha beleszarnak az inkabb tuskosag, mint az oreg tisztelete. Nem hinnem, hogy ne lenne a kornyeken valaki aki hajlando lenne megvenni.
Watsont meg el kell cserelni a legmagasabb erteken barhova. Elotte szepen adagolni, hogy haladnak a targyalasok a csapattal, hogy noveljek az erteket. Ha ennyire menni akar, menjen. Kinek kell az hogy ezzel foglalkozzon a holtszezonban? Lassan mar en is unom.
Szerintem egyre nehezebb lesz a dolga a vezetésnek, ha le akarja mosni magáról a dilettáns jelzőt. Ahogy telik az idő, egyre fogy majd a csapatok érdeklődése, csökken a licit verseny, ahogy szállnak ki a csapatok.
Teljesen nyilvánvaló, hogy nem érkezett megfelelő ajánlat Watsonért, és hogy hatalmas süketelés a “nem vesszük fel a telefont” az előző cikkben. Lehet arra számítanak, hogy befut még egy gigaajánlat, ha pedig mégsem, akkor csemegéznek a korábbiakból.
Vagy tényleg ekkora (…)