A bajnokoknak szinte mindig az a legnagyobb feladatuk az NFL-ben, hogy valahogy egyben tartsák a gárdát, hogy ismét menetelhessenek egy nagyot. A csapat a győzelem után örömmámorban úszik pár napig, pár hétig, aztán vissza kell térni a földre és szembesülni kell a valósággal: szabadügynökből sok van, pénzből viszont kevés.
A Buccaneersre tökéletes igaz a fenti bevett gyakorlat, Jason Licht general manager is azzal a problémával szembesül, hogy sok kulcsjátékosának jár le a szerződése, és mivel mindannyian Super Bowlt nyertek, ezáltal kiválóan játszottak és tartják majd a markukat, hogy akkor ide a nagy lóvét, hiszen kiérdemeltük. Lichtnek egy nagy szerencséje van: ott van mellette a “GM-társa” Tom Brady, akinek a jelenléte arra ösztönzi a játékosokat, hogy olcsóbban írjanak alá Tampába egy újabb gyűrű reményében – ahogy Brady már többször bebizonyította, erre mellette van a legnagyobb esélye mindenkinek.
Most eltérek az FA-kitekintőben bevett gyakorlatunktól és nem a pénzügyekkel kezdek, hanem a szabadügynökökkel, hogy lássuk, miért és kikre kell majd felszabadítani plusz pénzeket, akár a jövő kisebb beáldozásával együtt is.
Kikkel is kell foglalkozni?
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A védelemben és a támadóknál is vannak bőven lejáró szerződésű játékosok. A defense-ben konkrétan a fél front7 szabadügynökké válik, hiszen Shaq Barrett, Lavonte David, Ndamukong Suh és Steve McLendon kontraktusa is kifutott, mindeközben a támadóknál a skill playerek feleződnének meg, hiszen Chris Godwin, Antonio Brown, Rob Gronkowski és Leonard Fournette is kikerül a piacra jelen állás szerint. Mindannyian oroszlánrészt vállaltak a sikerben, Barrett, David és Godwin pedig konkrétan posztjuk legjobbjai lennének az idei szabadügynökök közt és egyébként is az elitbe tartoznak. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy az a Ryan Succop is FA lesz, aki hosszú idő után végre stabilizálta a rúgóhelyzetet Tampában.
Na hát ez a nagy feladat, közülük minél több embert visszahozni és újra elindulni egy Super Bowl irányába. Bruce Arians azt mondta, hogy hat fontos szabadügynökéből ötöt kellene megtartani ahhoz, hogy nyitva maradjon az ablak, amit betörve újabb gyűrűt rakhatnak az ujjukra. Nézzük, kik lesznek ezek az emberek és még inkább azt, hogy miből lesz rájuk pénz?
Hogy lesz erre pénz?
Ez bizony a nagy kérdés. Ha rápillantunk a fizetési sapkában lévő összegekre ligaszerte, akkor a Buccaneers elég jól áll, hiszen pozitívban van, ezt pedig sokan nem mondhatják el magukról. A jelenlegi bő $13 millió viszont épp a fenti sorok miatt csalóka, hiszen sok fontos játékosa nincs szerződés alatt a 2021-es évre a csapatnak, így ez az összeg nem sok mindenre elég. Úgyhogy ezen a helyzeten bizony javítani kell és fel kell szabadítani további milliókat. Én ezt így terveztem el:
Igazából csak két kivágást eszközölnék, és ha nem lenne olyan rossz a helyzet, akkor Cameron Brate és William Gholston is hasznos tagja lenne a csapatnak, de muszáj valahol meghúzni a határt, és kettejükön összesen 12 milliót lehet spórolni halott pénz benyelése nélkül. OJ Howard visszatér majd sérüléséből, és ha Gronkot meg akarom tartani, akkor Brate-nek nincs maradása – ha Gronkról lemondunk, akkor viszont Brate maradhat, igazából az a helyzet, hogy a három tight endből csak kettő fér bele. Gholston jól kezdte az évet, de utána egyáltalán nem nyújtott maradandót. A rotációban persze elférne, de azt meg tudom oldani ennél olcsóbban is.
Ez persze édeskevés, hiszen ezzel még csak $25 millióm lenne. Úgyhogy olyan eszközhöz folyamodok, amihez idén nagyon sokan fognak: átalakítok pár szerződést. Ezt olyan játékosokkal lehet csinálni, akiknek még pár évre szól a szerződésük, magas az alapfizetésük 2021-ben, és ami a legfontosabb, hogy hosszú távon tervezek velük. Ez azért fontos, mert egy átalakítás azzal jár, hogy az idei alapfizetésének a nagy részét átalakítom aláírási bónusszá, amit most azonnal megkap, a sapkát viszont a szerződés maradék időtartamára egyenlő részben terheli. Ez jó a játékosnak, hiszen hamarabb jut a pénzéhez és a munkabiztonsága is megnő, a csapat szempontjából pedig idén pénz szabadul fel (ellenben a játékos kevésbé lesz kivágható a következő években, ezért kell olyan embert választani, akire hosszú távon számítunk).
A két jelöltem tehát erre Mike Evans és Ali Marpet, két fiatal sztárjátékos, akitől biztosan nem akarok megszabadulni majd 1-2 év múlva, tehát nem probléma, hogy később nehezebben lesz kivágható, ezt nem akarom megtenni, így pedig a terheik egy részét eltolom a jövőbe. Kettejük szerződésének átalakításával $13,5 milliót hozzá tudunk csapni az elkölthető kerethez. De ez még mindig nem elég.
A másik lehetőség pénz felszabadítására az, ha hosszabbítok valakivel. Ez furcsán hangozhat elsőre, hiszen ez általában több kifizetett pénzzel jár, viszont ha valakinek hosszabb időre szól a szerződése, akkor megint csak jobban el tudom osztani a terheket. Itt általában olyan játékosokat keresünk, akiknek egy év van hátra a szerződéséből és feltehetőleg jövőre hosszabbítani akarunk majd velük. Erre négy jelöltje is lehet a Buccaneersnek.
Az OJ Howard, Donovan Smith, Jason Pierre-Paul, Ryan Jensen négyesből én előbbi kettőre voksoltam, mert ők a fiatalabbak. Velük maximálisan $14,6 milliót lehet felszabadítani, de ha nagyon kellene még pénz, akkor utóbbi kettővel is lehet valami kisebb hosszabbítást eszközölni, maximálisan akár $16 milliót rajtuk is lehet spórolni, bár ők már túl vannak a 30-on, így itt kicsit óvatosabbnak kell lenni.
Összesen tehát két játékost kell kivágni, további kettővel hosszabbítani, még kettő szerződését átalakítani, ezzel pedig máris spóroltam 40 millió dollárt a Buccaneersnek, ami alábbi számításaim alapján elég lehet arra, hogy egyben tartsák a gárdát. Sőt, még kisebb változtatásokat is eszközölhetnek rajta.
Ki marad, ki megy, ki jön?
A spórolás megvolt, nézzük mire elég ez az 53 millió az idei sapkában. Szerintem ez így mind belefér:
Tudom, a matek nem jön ki, hiszen ez így $68 millió, nekünk pedig csak $53 milliónk van. Azonban ez éves fizetést takar, a hosszú távú kontraktusoknál pedig tudjuk úgy alakítani a pénzeket, hogy idén kevesebbet terheljenek a sapkából. Mindjárt mutatom hogyan, de kezdjük a nagy halakkal.
Godwinnak franchise tag lesz a sorsa szerintem. Ideális lenne egy hosszú távú megállapodás, de úgy gondolom, hogy a tag a legvalószínűbb az esetében. Ennek előnye, hogy Godwin nem megy sehová, ellenben hátránya, hogy nem lehet játszani a fizetésével, ezt a bő $16 milliót mindenképp idén kell lekönyvelni. Godwin van olyan jó és fontos játékos, hogy prioritás legyen a megtartása, még a szintén sokat kereső Evans mellett is. Ez egyébként azt is jelenti, hogy Antonio Brownnak nem adnék új szerződést, hiszen ott van Scotty Miller és Tyler Johnson is. Ha esetleg AB nem kell senkinek (nem lenne meglepő), akkor persze 2-3 millióért visszaigazolható, de nagy pénzt fixen nem adnék neki.
Shaq Barrett tavaly franchise tag alatt játszott és ismét bizonyított, így kiérdemelte a nagy pénzt. És szerintem ezt a Buccaneers meg is fogja neki adni, nagyjából egy évi $20 milliós szerződés formájában. És akkor itt jön be először az, hogy az éves fizetések összege nem adja ki a sapkában lévő helyet. Ugyanis attól, hogy Barrett évi $20 milliót fog keresni átlagban, ez nem jelenti, hogy minden évben pontosan ennyit visz haza vagy ennyit könyvel el a Bucs.
Csináltam is egy szerződésvázlatot az OTC segítségével, amin jól látható a fent említett különbség. Az éves átlag ugyan tényleg évi $20 millió, de 2021-ben a Buccaneers sapkájában ez csak $7 milliót jelent, Barrett pedig első évében $31 milliót visz haza. Ekkora különbséget tud jelenteni az aláírási bónusz intézménye, ami jó a játékosnak (hiszen azonnal kap egy szemmel elég jól látható összeget), és jó a csapatnak is.
Ebben az esetben ugyanis adtam Barrettnek egy 30 millió dolláros aláírási bónuszt, amit el lehet osztani öt egyenlő részre a fizetési sapkában. Ezáltal az első évben az alapfizetést le is lehet vinni szinte nullára (a veteránminimumra), hiszen ebben az évben kifizettek a játékosnak már $30 milliót, így cash flow szempontjából nem kell neki több, a csapatnak pedig ez segít a könyvelésben. Ez egy tökéletes megoldás minden félnek, a játékos és a csapat is jól jár.
Ezzel a $13 milliós különbséggel kvázi ki is küszöböltük az éves átlag és a sapkában elfoglalt hely közti különbséget, így rátérhetünk a másik sztárvédőre, Lavonte Davidre. Ugyan ott van Devin White LB poszton, de nem tudom elképzelni, hogy a Buccaneers elengedje a csapat ikonikus figuráját. Mivel már nem fiatal David, így rekordösszegre szerintem nem számíthat, és adhat is egy kis hazai kedvezményt, hogy mindenki jól járjon. Ráadásul ezzel a $12,5 milliós éves átlagfizetéssel is lehet kicsit játszani, hogy 2021-ben ne foglaljon ennyit, csak mondjuk a felét.
Ahogy arra fentebb már utaltam, Rob Gronkowski is marad egy tavalyihoz hasonló szerződéssel, bár ebben talán semmi meglepő nincs a Bradyvel való kapcsolata miatt. Érte be kellett áldozni Brate-et, de OJ Howarddal halálos páros lesznek ebben a Howard sérülése óta alaposan átalakult offense-ben. A fontosnak titulált maradók sorát pedig a rúgó Ryan Succop zárja, aki időtlen idők óta az első Bucs-kicker, aki normális szezont hozott le, szóval érdemes megtartani. Ez így pont öt maradó, még ha elsőre talán nem is így gondoltuk volna, de szerintem AB elengedhető (és ha úgy alakulnak a dolgok, később olcsón visszahozható), Fournette pedig felesleges. Egyedül Ndamukong Suh az, akin erősen gondolkodtam, és könnyen előfordulhat, hogy ő maradni is fog, most viszont egy másik úton indultam el.
Suh fizetéséből igazából kijön két játékos is a helyére, és azt mind tudjuk, hogy kell a mély védőfal. Vita Vea az NT posztot megoldja, mellé viszont kéne 3tech-be valaki, vagy valakik. Egyrészt Steve McLendon maradna a számításaim szerint, jó szerzeménynek bizonyult a szezon elején, hasznos kiegészítőember. Másrészt pedig Henry Andersonra csapnék le, aki ugyan nem szabadügynök jelenleg, de jó eséllyel ki fogja vágni a Jets, hiszen $8,2 milliót lehet vele spórolni, annyira meg nem játszott jól New Yorkban. Érdemes viszont megjegyezni, hogy ő épp Todd Bowles irányítása alatt hozta legjobb évét 8 sackkel és 48 nyomásgyakorlással, így tökéletes illene a rendszerbe, ráadásul olcsó is lenne.
Még két kisebb igazolást eszközölnék. Bradynek nagy szüksége van egy elkapni jól tudó futóra, ilyen pedig nincs a keretben. Elképzelhető, hogy a drafton szereznek egyet (ahogy a keddi mock draftomban is jósoltam), de ha nem úgy alakulnának a dolgok, akkor kellene egy veterán is. Tökéletes erre a feladatra James White, akinek elég jó a kapcsolata Bradyvel. Végül, de nem utolsósorban a speciális egységet is szeretném egy kicsit erősíteni, mert botrány volt időnként, amit műveltek. Erre Justin Bethel az emberem (Greg Auman ajánlása alapján), aki Arizonában Arians főedzősége alatt háromszor lett Pro Bowler.
Ezek a lépések igazából azt eredményeznék, hogy minden fontos embert sikerülne újraigazolni, nem lenne igazi hiányposztja a csapatnak, így indulhatna az újabb Super Bowl menetelés. A draftról egy mindenes futó és egy védőfalember Anderson be-nem-válása esetén azért még jó lenne, de igazából szinte bármerre indulhatnának a játékosbörzén ilyen kerettel.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nice. Nekem eddig az az érzésem, hogy a Chiefs, rams, saints packers négyessel szemben ez az a contender aki csak minimális mértékben gyengül liga idény kezdetére. Az pedig nagy fegyvertény. Brate szerintem marad. Amikor Rams, WFT, Pats, Saints, Bears jön szembe akkor gyakran akarnak majd 2 tight endet egyszerre a pályán. És nem jó, ha Hudson vagy auclair támogatja ilyenkor a rotációt.
Ahogy már korábban is írtam, hasonlóan gondolkodom. egy dolog, amit én máshogy csinálnék, hogy Brate-et nem engedném el, hanem átrukturálném a szerződését, vagy megtolnám 1-2 automatikusan megsemmisülő évvel. Igazából a tavalyi év is rávilágított, hogy elkell a 3 minőségi TE a csapatban, Gronk se lett fiatalabb. Az is járható út, hogy szerintem, hogy kivágják, majd visszahozzák 3-4 milliós átlaggal. Érdekes FA időszak elé néz a Tampa, de nincsenek tragikus helyzetben. A Suh kérdés érdekes, ha tényleg annyiért meg lehetne szerezni az általad leírt 2 játékost, akkor hagynám. Ha nem, akkor annyiért megpróbálnám elhozni és a dradtról hoznék iDL-be valakit.
Reméljük így is lesz! Brate-t nem szívesen engedném, secret crushom. Igazából Playoff Lennyn kívül kb senkit se, de tudom ez nem megvalósítható.
Sajnos van egy olyan rossz előérzetem hogy Godwin vagy Shaq távozik :/
White-ot 3 millióért? Hmhm….vannak kétségeim..a többiben egyébként egész jól gondolkodsz, kérdés, hogy mennyit ér pontosan a Brady-faktor…
Hazai és külföldi Tampa-fórumokon egyértelmű, hogy Donovan Smith cut. Eddig is a liga alja volt, senki sem értette a hatalmas szerződést, tavaly pedig messze legtöbb nyomás felőle jött. A draft elég mély, hogy jobbat találjanak, persze ő Licht embere, igy sanszos a maradása. A többi tetszett, Fournette és AB a hunyó nálam is. Suh amennyiben utolsó évére készül, maradhat, ott is lehet játszani az évekkel.
Nagyon jól összeraktad ezt sajnos Dani! Gratulálok!
Daniel Soldier – Breaking already open windows since 2k21