Ilyen piszkafa lábakkal biztosan nem lehet érvényesülni az NFL-ben – gondolják sokan, akik először látják DeVonta Smith-t. Azért várjuk ki a végét, mert ez a mindössze 77 kilós srác az egyetemi liga legjobbja volt 2020-ban és az elkapó poszton elvárt minden képességet magáénak tudhat, nem is akármilyen színvonalon.
Smith négycsillagos tehetségnek számított, Louisiana állam második legjobb végzős gimnazistája volt, az országban pedig a kilencedik legjobb elkapónak tartották. Először a Georgiára kötelezte el magát, ám az edzői stábban történt változások miatt inkább az Alabamát választotta, ahol egy ideig Calvin Ridley, Jerry Jeudy és Henry Ruggs árnyékában kellett szerepelnie, tavaly azonban megszerezte a diplomáját és történelmi senior szezont tett le az asztalra 117 elkapással, 1856 yarddal és 23 TD-vel, amivel a Heisman-trófeát is elhódította. Egyetemi karrierjét elég szépen fejezte be, hiszen a Nemzeti Döntőben 12 elkapást, 215 yardot és 3 TDt regisztrált – az első félidőben.
hEs tOo sMaLL
hEs toO sLoW
hE bRoKeOuT tOo lAtEDeVonta Smith 🔥 pic.twitter.com/zz5n7N3SX5
— Jordan (@Texans_Thoughts) April 4, 2021
Erősségek
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Smith mozgása taníthatatlanul laza és könnyed, úgy műveli magas szinten a WR poszt minden sajátosságát, mintha az a világ legegyszerűbb dolga lenne. Ugyan a hosszú távú sebessége nem olyan jó, mint mondjuk Jaylen Waddle-nek (azért így is elég jó), a rövid távú sebessége, gyorsulása, robbanékonysága párját ritkítja, az irányváltásai halálosak.
Ebből következik, hogy rendkívül jó, elit útvonalfutóról beszélünk, aki tudja a route-ok nüanszait, a kis cseleket is, amikkel ki tudja billenteni és át tudja verni az őt őrző védőket. Nem csak gyors és hirtelen mozdulatai vannak, amik alapvetőek ehhez a képességhez, hanem nagyon jól tudja állítgatni a sebességét futás közben, amire a védők ráharapnak, ő pedig kihasználja ezt. Ennek a képességének köszönhetően folyton el tud szakadni a cornerektől. Érti a szögeket, az egyes route-ok nyerési pontjait és hogy miként lehet a kis mozdulatokkal a védők mozgását befolyásolni.
Véleményem szerint útvonalfutásban a legjobb az egész classban, és közel áll a tavaly ligába kerülő Jerry Jeudy szintjéhez ebben a tekintetben.
Ezen kívül nevetségesen jó a labdaérzéke. A kezei puhák és erősek is egyszerre, tehát könnyedén, lazán kapja le a labdát a levegőből, ezen kívül meg is tudja azt tartani az őt megütő vagy a labdát a kezéből kiütni próbáló védők elől. Labdaelejtéstől nem kell nála tartani, a PFF adatai alapján tavaly 145 célbavételből mindössze 3 dropot mutatott be, három év alatt pedig 291 targetből 6 elejtett labda került a neve mellé.
A testalkatához képest mindenképp meglepő, hogy mennyire jó az 50/50-es labdák megkaparintásában. Nagyon jó rugókkal rendelkezik, magasra fel tud menni, a testkontrollja kiváló, a karjai pedig nagyon hosszúak, így akkor is jó százalékban le tudja húzni a labdát, ha a védő szoros őrizetében kényszerül erre. A PFF adatai alapján az ilyen 50/50-es labdák 49 százalékát húzta le, ami kvázi megegyezik a nála körülbelül 15 kilóval nehezebb Ja’Marr Chase adataival.
Ugyan sok press coverage-dzsel nem találkozott az egyetemen és testalkata miatt akár félhetnénk is, hogy ezzel nem fog tudni elég jól megküzdeni, a védőknek nagyon nehéz lesz rátenniük a kezüket. Mivel nagyon gyors a lába rövid területen, és a kezeit is tudja azért használni, tehát jó release-ekkel rendelkezik, így egész jól ki tudja kerülni az ütéseket a line of scrimmage-en (NFL-ben persze egy fokkal nehezebb lesz).
Elkapás után is halálos fegyvernek tekinthető. Ugyan erőből nem ráz le magáról védőket, de ösztöneinek, sebességének és könnyed irányváltásainak köszönhetően átcsúszik a kezeik közt. Yardjai bő felét (51,3 százalékát) elkapás után szerezte, emellett néha visszahordóként is szerepet kapott, ahol szintén megmutatta, hogy jól ki tudja kerülni a felé érkező ellenfeleket.
Smith használható akár X, akár Z, akár slot elkapóként, a tehetsége és a tapasztalata is megvan mindegyikhez. Emellett magas futball IQ-val rendelkezik, hiszen az Alabamán kellett is ezt használni a sok opciós útvonal miatt. Állítólag kiváló a karaktere, visszafogott és profi, emellett rendkívül keményen is dolgozik. Árnyalja kicsit a képet, hogy néha előtörnek az érzelmei, 2019-ben például kiállították, amiért elindított egy öklöst.
Kérdőjelek
Igazából egy kérdőjel, probléma van DeVonta Smith-szel kapcsolatban: túlságosan vékony, saját elmondása szerint 77 kilogrammot nyom jelenleg. Hogy ez mit jelent kontextusba helyezve? 1999 óta ő lesz a második legkönnyebb első körben draftolt elkapó (Marquise Brown 75 kilós volt).
Az egyetemen ez nem okozott különösebb problémát neki, de azért az NFL más kávéház. Nem játszik úgy, mint aki kerülné a kontaktot, belemegy az ütésekbe és simán feláll belőlük, illetve elég ritka volt, hogy el tudták őt nyomni útvonalfutás közben (előfordult azért). A profik közt azonban ezek a problémák nagyobbak lesznek, hiszen a védők is nagyobbak és fizikálisak. Elképzelhető, hogy fizikális CB-k el fogják tudni nyomni, illetve nyilvánvalóan blokkolásnál is nagy hátrányban lesz. Kérdőjel lehet ezzel kapcsolatban az is, hogy mennyire lesz törékeny, mennyi sérülés fogja tarkítani karrierjét.
Elmondható még, hogy kevés press coverage-dzsel találkozott, és hogy sok yardot szerzett az Alabama sémája miatt (neki ment a legtöbb screen az egyetemen tavaly). Lehet, hogy hülye kérdés, de az NFL-ben a csapatok fel fogják tenni maguknak, hogy lesz-e ő még jobb ennél. Egy kész játékosnak mondható, akivel kapcsolatban sem fizikalitásban, sem skill setben nem látni, hogy hol fejlődhet még. Ez persze logikusan lehetne pozitívum, de az NFL-ben néha furán gondolkodnak ezekről.
Összességében
Azon kívül, hogy ha ránézünk DeVonta Smithre, akkor elég törékenynek tűnik, nem sok kivetnivalót találunk az ex-Alabama elkapó játékában. Elit útvonalfutó, könnyen játssza tisztára magát, fantasztikus labdaérzéke van, mindent elkap, ami az irányába megy, és elkapás után is remek. Az én szememben egy top5-ös játékos az idei drafton, és aki kiválasztja majd április 29-én éjszaka, az egy komplett csomagot kap a személyében.
Legnagyobb valószínűséggel a Lions (1/7) és az Eagles (1/12) pickje közt kelhet el a börzén, de ha valahogy mégis kikerülne a top15-ből (mert a csapatok félnek a piszkafa lábaitól), akkor óriási rablás lesz az ő kiválasztása. Legújabban a Giants komoly érdeklődéséről hallani.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Fizetett szabadságra küldte a liga Jabrill Pepperst
- Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- NFC West rangadóval indul a 6. forduló
- Nagy bukta volt a 2021-es főedző-kinevezési kör
- Minshew megy a padra, O’Connell kezd a Raidersben
- Spencer Rattler kezd Derek Carr helyén a Saintsben
- Hosszabb kihagyás vár a 49ers kezdő safetyjére
- IR-re került a liga legjobb elkapója
- MVP és további díjfigyelő 5 forduló után
- Playoff Ranking #5
- Az egész szezonra kidőlt a Raiders tavaszi sztárigazolása
- Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- A Chiefsnél reménykednek, hogy a legjobb elkapójuk még játszhat idén
- Derek Carra több hét kihagyás vár
- Az Eagles kivágta Devin White-ot
Legutóbbi hozzászólások
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Cseh Tibor on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Ragi on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Fetyke on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- atis123juve on Mostantól Drake Maye a Patriots kezdő irányítója
- ImmodesTom77 on BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- ImmodesTom77 on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
Közveszélyes kis girnyó. Valaki rohattul jól jár majd vele.
Mindent tud a srác, amit Jefferson, csak fizikalitásban meg sem közelíti JJ-t. :)