Az NFL történetében mindössze három olyan irányító volt, aki mind a 32 csapatot meg tudta verni: Drew Brees, Brett Favre és Peyton Manning. Tom Brady idén csatlakozhat hozzájuk, ha megveri a Patriotsot, illetve Aaron Rodgers is csak a Packerst nem tudta kipipálni a listáról. Bármilyen nehéznek is tűnik ez a feladat, igazából még nehezebb kikapni 32 csapattól (hiszen ha folyton kikapsz, előbb-utóbb lecserélnek), erre még senki sem volt képes az NFL történetében.
Ha úgy alakulnak a dolgok idén, akkor Ryan Fitzpatrick közel kerülhet ehhez. A Washington irányítója eddig 28 csapattól kapott ki, a maradék négyből pedig hárommal is játszik idén: a Packersszel, a Saintsszel és a Buccaneersszel. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha mindháromtól kikapna, ezzel pedig rekordot döntene (ezután csak a Lions maradna ki).
Ugyan 31 vagy 32 csapattól még nem kapott ki senki, 30-tól már heten is: Drew Bledsoe, Drew Brees, Brett Favre, Matt Hasselbeck, Jon Kitna, Carson Palmer és Alex Smith, emellett Kerry Collins 29-nél hagyta abba a futballt. Ők mind visszavonultak már, így nem tudják növelni ezt a számot.
Mögöttük 28-cal áll Fitzpatrick mellett Derek Carr, Jay Cutler, Joe Flacco, Jeff George, Eli Manning, Philip Rivers, Ben Roethlisberger, Matt Ryan és Vinny Testaverde. Közülük Carr, Flacco, Big Ben és Ryan növelheti még ezt a számot, de idén egyikük sem érheti el a 31-et. Őket pedig az aktívok közül Tom Brady, Aaron Rodgers és Matthew Stafford követik 27-tel, de szintén egyikük sem érheti el idén a 31-es határt.
(via PFT)

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
- Ősszel irány Amerika! – Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, NASCAR és két NFL-meccs
- Létezik a Madden-átok?
Legutóbbi hozzászólások