Tom Brady tavaly megnyerte a hetedik bajnoki címét a Buccaneersszel, miközben az alapszakaszt 4633 yarddal, 40 TD-vel és mindössze 12 TD-vel zárta – tette mindezt úgy, hogy a szezon nagy részében nem nagyon tudta a csapat playbookját.
“Még a szezon közben is sokáig azon agyaltam, hogyan hívjam a játékokat. Leolvastam a játékokat a karszalagomról, majd próbáltam elképzelni, hogy mi is fog történni. Olyan, mintha egy teljesen új nyelvet kellett volna megtanulnom: 20 évig beszéltél angolul, majd jön valaki, aki azt mondja, hogy mostantól csak spanyolul lehet. Nagyon hosszú időbe telt beleszokni, de az utolsó hat meccsen már nagyon jól ment”
– mondta Brady (via PFT).
A Bucs 7-5-ös mérleggel állt az első 12 forduló után, majd szezont sorozatban nyolc győzelemmel zárta és mindössze egyszer maradt 30 pont alatt az offense (a Vikings ellen a 14. héten). Ezek szerint idén még jobb lehet a Bucs, végre ismeri az öreg GOAT a playbookot.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
“Sokáig tartott megtanulni a playbookot” = “a 13. hétig vitatkoztunk mi legyen a koncepció. Akkor olyan ordítozást rendeztem mint a Chichago meccsen az O linenak. Így bye week alatt megszültük a végleges playbookot.”
“akkor rájöttünk, hogy nem a CFLben vagyunk.”
40 TD és 12 INT!
Nem véletlen volt csak hatodik körös, már akkor is látszott, hogy nehéz volt a felfogása és így nem való az nfl-be, ezért féltek hamarabb kivinni őt.
Mi lett volna, ha tudja is? Rögtön két gyűrűt nyer?!
Nem nagy ujdonsag. BA rendszere mindig is borzaszto bonyolult volt, ezren mondtak mar, hogy az elejen azt se tudod merre van az elore.
Winstont ebből a szempontból sajnálom, hogy pont a tanuló év után nem kapta meg a lehetőséget Arians kezei alatt.
Tán Paytonnal jobban járt..
Addigra megtanulta azt is hogy 3,4 után 5 jön..😝
Nem is tudtam, hogy a legjobb QB-ket nyelvtanárokból képzik.
Féreg
A Taxiból az a rész jutott eszembe amikor benyögi h bocsi a múltkor behúzva maradt a kézifék :D
egyébként mi értelme van ilyet nyilatkozni egy győztes szezon után?
csicskafrizura 2 karrierre elég dolgot letett a hof-ra erre benyögi hogy ja amúgy az első 12 héten brahiból játszottunk, mert ötletem se volt milyen rendezvényen vagyok. biztos remekül eshet annak a 7 csapatnak akik így is kikaptak,
bénák. :DNem az instájára tette ki, hogy behúzva hagyta a kéziféket. Miután azon gondolkozott a sok újságíró, hogy vajon nehéz e átállni 20 év után preseason és campek nélkül, megkérdezték. Erre azt mondta, hogy meglehetősen nehéz volt. Ezzel mi a gond?
Biztos olvassa a magyar kommenteket és akar még egy orgazmust okozni az itteni fan clubnak
A nyomor beszél belőled,mióta Trub megérkezett leváltani a Józsit :”D
Ezt most én se tartom Brady részéről egy jó kommunikációs politikának. Felesleges ez, hogy nyersz és akkor még hozzáteszed, hogy “amúgy nagy hátrány volt az offseason hiánya, AB is szezon közbejött, BA rendszere túl bonyolult volt” stb. Ha nem jön a címvédés, akkor meg kínos lesz magyarázkodni, hogy idén adott volt minden, akkor miért nem jött össze?
Ez az off-season egy John Malkovich menet. Főszerepben Tom brady