Hacsak valami drámai fordulat nem történik a következő órákban, akkor Aaron Rodgers ma hivatalosan is megkezdi a holdoutját, ugyanis a Packersnél ma kezdődik a három napos kötelező minicamp, és Adam Schefter, illetve Tom Pelissero információi szerint sincs változás az MVP álláspontjában, azaz nem várható, hogy megjelenik Green Bayben.
A Packers minden egyes kihagyott nap után 93.085 dollárra büntetheti a játékost, és ha ezt megteszi, akkor utólag már nem is vonhatja ezt vissza, nem írhatja jóvá a játékosnak (ahogy azt korábban, az új CBA előtt megtehették). Egy kiskapu azonban van: nem kötelesek megbüntetni, amennyiben a távollétét elengedik, engedélyezik (ez olyan alkalmakra lett kitalálva, ha például valakinek gyermeke születik).
Ez persze nem egy nagy összeg, főleg hogy Rodgers az OTA-k kihagyása miatt a szerződésében foglalt 500 ezer dolláros bónuszt is bukta már, szóval ez nem fogja visszatartani a holdouttól. Az edzőtábor már érdekesebb kérdés lesz, hiszen ott megnőnek majd a bírságok.
Davante Adams és a többi Packers-elkapó azonban az OTA-k kihagyása után várhatóan ott lesz a csapattal a kötelező minicamp során – Jordan Love-nak tehát lesz kinek passzolnia.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- sirarcheer on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
VV Áron nem viselte a mikroportot és nem vett részt a csoport foglalkozáson.
BB Brájen ezért alkohol megvonást és konyha takarítást osztott ki rá. Vv Mátyás és Áron2 nagyon szomorúak. BB Lovacskás Jónás nagyon örül.
Kedves nézőink! Jövő héten kiszavazás. Önök döntenek melyikük viselje a védettséget jelentő zöld-sárga kendőt. Küldjenek üzenetet erre az emelt díjas számra.
Áron1 azt csinál, amit akar. Nála van a védettségi talizMVPán.