Az AFC North nem szűkölködik tehetséges irányítókban, a veterán Big Ben mellett ugyanis ott a korábbi 1/1-es Joe Burrow és Baker Mayfield, illetve a szintén korábbi első körös, egyszeres alapszakasz MVP Lamar Jackson. Utóbbi három ráadásul elmondhatja magáról, hogy az egyetemen megnyerte a Heisman-trófeát.
A fenti tény nem kerülte el Devin Bush figyelmét sem. A Steelers ACL-szakadásból lábadozó linebackere a Twitteren meg is jegyezte, hogy szórakoztató lesz évi hat meccsen korábbi Heisman-győztes irányítók ellen pályára lépni. Tény, hogy ilyen nem gyakran fordul elő.
Jackson 2016-ban volt Heisman-győztes, miután 13 meccsen 3543 yardot passzolt 30 TD és kilenc INT mellett, illetve volt 1571 futott yardja 21 TD társaságában. Mayfield egy évvel később lett az NCAA legjobbja, amikor 4627 yardot, 43 TD-t és mindössze hat INT-t passzolt, ráadásul még 311 futott yardja és öt futott TD-je is volt. Joe Burrow 2019-ben ünnepelhette a Heisman-győzelmet a valaha volt legjobb szezont produkálva egy irányítótól: 5671 yardot passzolt 76,3 százalékos pontossággal 60 TD és hat INT mellett, illetve ráadásként volt még 368 futott yardja és öt TD-je is.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót