Connect with us

Hír

Frank Clarkot és az első körös Zaven Collinst is letartóztatták

Tavaly a koronavírus miatt kevés játékosbalhéról kellett beszámolnunk, idén viszont úgy tűnik ismét megérkeznek ezek a hírek a holtszezonban. Vasárnap két játékost is letartóztattak a hatóságok, egyrészt a Chiefs pass rusherét, Frank Clarkot, másrészt a Cardinals első körös linebackerét, Zaven Collinst.

Clarkot a TMZ információi szerint egy sima közúti ellenőrzés során állították meg Los Angelesben a rendőrök, akik egy Uzi géppisztolyt láttak meg a Lambo SUV hátsó ülésén kilógva egy táskából, úgyhogy illegális fegyverbirtoklás miatt dugták rács mögé. Clark azt mondja, hogy a fegyver az egyik testőréé.

Clarkot már a Michiganen is letartóztatták 2014-ben kapcsolaton belüli erőszak gyanúja miatt, amiért ki is rúgták az egyetemi csapatból, úgyhogy van egy problémásabb múltja, ezért sem kelt el az első körben a drafton. A második kör végén a Seahawks választotta ki, majd négy év után elcserélték Kansas Citybe, ahol Super Bowlt is nyert.

Collinst Scottsdale-ben, Arizona államban tartóztatták le felelőtlen vezetés miatt, hiszen gyorsan hajtott és veszélyesen közlekedett autójával. Ennél több információi egyelőre nem derült ki az eset kapcsán, de Collinst már kiengedték.

Mindkét játékos kaphat eltiltást a ligától egyébként, ezekről természetesen csak később várható döntés.

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Braindead
Braindead
2021-06-22 08:14

Ez még csak a bemelegítés, lesznek még cifrább dolgok. :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  Braindead
2021-06-22 09:57

Hiszen ezek nem is ügyek! :D

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
2021-06-22 10:09

“Vasárnap két játékost is letartóztattak a hatóságok, egyrészt a Chiefs pass rusherét, Frank Clarkot”
Eközben egy Féreg valahol:
https://www.youtube.com/watch?v=3Yd3lQVbkYc

pritek
pritek
2021-06-22 10:16

Collins a 35os tablanal ment 76tal es ez meg a veszelyeztetes egyutt Arizonaban mar sittet is erhet. Mivel azonban kiengedtek rogton ez annyira nem valoszinu.

Dongatto
Dongatto
2021-06-22 11:23

Lambòban egy uzzival a hàtsò ülèsen….. tud èlni a sràc 😂😂😂

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x