A 38 éves Frank Gore a 2020-as szezon végén még nem tudta, akarja-e folytatni a pályafutását, de közel fél év alatt alaposan megrágta a témát és úgy döntött, hogy még nem akar visszavonulni.
Tudom, hogy még képes vagyok játszani és segíteni egy csapatnak. De ehhez megfelelő körülmények kellenek, egy olyan csapat, ami a rájátszásért küzd és van esélye a Super Bowlra. Nem kérdés, hogy még játékra alkalmas vagyok, de a megfelelő csapatban szeretnék játszani. Most várok az edzőtáborok végéig, és ha a megfelelő csapat hív, akkor mehet a menet. Ha nem, akkor visszavonulok.
– mondta a futó a KNBR-nek.
Gore-t 2005-ben draftolta a 49ers a harmadik körben, és 10 évet töltött San Franciscóban, majd a Coltsban, a Dolphinsban, a Billsben és a Jetsben is játszott. Tavaly 653 futott yardot és 2 TD-t, illetve 16 elkapásból 89 yardot szerzett, illetve az idény utolsó meccsén elérte a 16.000 futott yardot karrierjében, amire csak két játékos volt képes az NFL történetében (Walter Payton és Emmitt Smith).

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Cowboys még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Ezekiel Elliottot
- A Colts cornerbackje többszáz fogadást adott le, köztük a saját csapata találkozóira is
- A 49ersnél hiszik, hogy Purdy készen áll majd a szezonkezdetre
- Cookért majdnem cserélt a Dolphins még márciusban
- 25 év alatti válogatott – Defense
- A Jaguarst nem érdekli DeAndre Hopkins
- Robert Woods: Lehet még belőlem 1000 yardos elkapó
- Korábbi első körös elkapót igazolt a Colts
- Leonard Floyd a Billshez igazol
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
Legutóbbi hozzászólások