Golden Tate-et már hónapokkal ezelőtt menesztette a New York Giants, azonban az elkapó továbbra is szabadügynök, feltehetőleg annak köszönhetően, hogy az utóbbi két évben nem nyújtott valami maradandó teljesítményt. Tavaly 12 meccsen 53 targetből 35 elkapást szerzett 388 yardért és két TD-ért – a szezon egy pontján pedig le is ültették a padra, miután panaszkodott a szerepét illetően, majd még egy vádlisérülést is összeszedett.
Tate nemrég a SiriusXM NFL Radióban járt, ahol elmondta, hogy melyik csapatoknál játszana szívesen.
“Szívesen hazamennék Tennesseebe. Indyben Carson Wentzcel. Nyilván a Rams is fantasztikus lenne Stafforddal, vele hoztam a legjobb éveim. Igazából az egész NFC West tetszik.”
A Titansnél Julio megszerzése után már nem olyan vészes a helyzet kezdő fronton, habár a mélység nem elegendő. A Coltsnál nem túl erős a WR-állomány, bár az jó kérdés, hogy Tate miért akarna ismét Wentzcel játszani, akivel nem alakított ki valami jó kémiát Philadelphiában (a pályán legalábbis), hiszen 8 meccs alatt 30 elkapásból 278 yardot és egy TD-t szerzett csupán. Stafforddal tényleg a legjobb éveit hozta, hiszen három 1000 yardos szezon is a neve mellé került Detroitban. A Rams azonban elég jól áll elkapókból, no meg ott van Jalen Ramsey is a keretben, akivel Tate nem ápol valami jó kapcsolatot, hiszen a cornerback elhagyta az elkapó testvérét, akivel két gyermekük is született.
Tate azt is elmondta, hogy olyan ő, mint a jó bor: a korral csak jobb lesz.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
“Tate azt is elmondta, hogy olyan ő, mint a jó bor: a korral csak jobb lesz.”
Kivéve, ha szarul tárolják, mert akkor megposhad…
“A Rams azonban elég jól áll elkapókból, no meg ott van Jalen Ramsey is a keretben, akivel Tate nem ápol valami jó kapcsolatot, hiszen a cornerback elhagyta az elkapó testvérét, akivel két gyermekük is született.”
Pedig milyen jó hangulatú edzések lehetnének egymás ellen :)
Adjak képet a srácokról? :D
Mennyit is keresel te itt? Csak a gyerektartás miatt kérdem. :D