A Baltimore Ravens két évre $10 millióért hosszabbított futójával, Gus Edwardsszal – írja a játékos ügynöke, Drew Rosenhaus. A running back idén korlátozott jogú szabadügynök volt, meg is kapta a tenderét, azonban a csapatnál úgy gondolták, hogy ennél azért hosszabb távon terveznek vele, így 2023-ig kötötték le magukhoz.
Edwards az egyik legjobb cserefutó a ligában, már amennyiben annak lehet tekinteni, hiszen inkább Dobbins mellett, mintsem a helyetteseként dolgozik Baltimore-ban. Az utóbbi két évben 5,2 yardos átlaggal futott, ligába kerülése (2018) óta pedig a futásai 89,1 százalékából pozitív yardot ért el, ami a legmagasabb arány ebben az időszakban az NFL-ben.
“Gus the bus” tavaly 723 yardot ért el a földön, ebből 473-at kontakt után, a 3,28-as kontakt utáni átlaga a 11. legjobb volt az egész ligában. Nagyon hasznos eleme a Ravens támadósorának, és ez az $5 milliós átlag (ami az idei tenderével együtt még alacsonyabb) nem is sok a számára.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
- Ősszel irány Amerika! – Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, NASCAR és két NFL-meccs
- Létezik a Madden-átok?
Legutóbbi hozzászólások