Csak sikerült végre eladnia Julio Jonest a Falconsnak, ám az ellenérték (egy második kör, illetve egy 2023-as pickcsere a 4. és 6. körök közt) sokak szerint kevésnek számít egy ilyen kaliberű elkapó esetében. Peter King információi szerint részben azért kellett megelégednie ezzel a Falconsnak, mert nem volt olyan forró a piaca Juliónak, mint azt a csapat gondolta eleinte.
A Titans számított az egyetlen igazán komoly kérőnek. A Ravens a draft előtt érdeklődött, de Sammy Watkins leigazolása, majd Rashod Bateman és Tylan Wallace draftolása után kiszálltak a buliból. A Patriots sosem akarta Juliót igazán komolyan, nem akartak $38 milliót fizetni egy 32 éves elkapónak. A Seahawks érdeklődött, de ők sem vállalták volna át a teljes fizetést. King információi szerint az utolsó héten a Titans mellett három csapat volt versenyben, de egyik sem volt hajlandó még csak annyit sem adni, mint a Tennessee (második kör, egy kis apró és a teljes fizetés átvétele).
Julio egészségesen még mindig egy fantasztikus játékos, de azok a faktorok, hogy az előző szezon felét kihagyta, már nem vesz részt minden edzésen, 32 éves és $15 milliót kell neki garantálni erre az évre, lenyomták az árát. Hogy ez jó dolog vagy sem (és reális-e mondjuk a drafton látott cserékkel összehasonlítani), azt mindenki eldöntheti magának.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások