Történt pár kisebb dolog tegnap, ezeket szedtük most egy csokorba.
A Raiders leigazolta a korábbi első körös linebackert, Darron Lee-t – jelentette be a csapat. Lee-t 2016-ban húzta ki a Jets 1/20-ra és óriási bust lett. Nyert mondjuk egy gyűrűt a Chiefs színeiben, de jól mutatja erősségét, hogy a tavalyi szezont a Bills gyakorlócsapatában töltötte.
Ha már óriási bustok: a Patriots kivágta a korábbi második körös rúgó Robert Aguayót – írja Mike Reiss. Három kickere is volt eddig a Patsnek a rosteren, Aguayo még tavaly érkezett a gyakorlócsapatba. New Englandben továbbra is Nick Folk számít kezdőnek, mellé draftolatlan szabadügynökként érkezett Quinn Nordin idén.
A Bears leigazolta a védőfalember Mike Pennelt, írja a játékos ügynöke. A 30 éves játékos 2012-ben draftolatlan volt, ehhez képest egész jó profi karriert tudhat magáénak. A Packers, a Jets és a Chiefs színeiben fordult meg eddig, most pedig megy Chicagóba. Futás ellen hasznos játékos.
A Chiefs kivágta a tackle Martinas Rankint. A Texans által 2018-ban a harmadik körben kiválasztott játékost tavaly szerezte meg a Kansas City, mikor Carlos Hyde-ot küldte Houstonba Rankinsért cserébe. Két év alatt hatszor volt kezdő, de nem játszott valami jól.
Az NFL hat meccsre eltiltotta a 49ers pass rusherét, Jordan Willist teljesítménynövelő szerek használata miatt – jelentette be a csapat. A korábbi harmadik körös játékos ott lehet az edzőtáborban és az előszezonban is, de ha megéli a keretszűkítést, akkor másfél hónapig távol kell maradnia a csapattól.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót