Washington franchise-a tavaly hagyta el a megosztó becenevét és felvette a Football Team nevet, amiről azt gondoltuk, csak egy évet él majd meg, ideiglenesen vették fel, amíg ki nem alakítanak egy új arculatot. Az biztos, hogy második évét is megéli a Football Team, állítólag jövőre lesz döntés a végső névről és arculatról. Komolyabban felmerült az utóbbi időben az is, hogy megtartanák a jelenlegi elnevezést, azonban ez most valószínűtlenebb lett egy szövetségi döntés miatt.
Sam Fortier információi szerint az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Iroda úgy döntött, hogy a franchise nem védetheti le a Washington Football Team nevet. Egyrészt mivel túl általános elnevezésről van szó, másrészt mert Martin McCaulay már adott be egy erre vonatkozó kérelmet (feltehetőleg az övé is el lesz / lett utasítva). McCaulay egyébként nagyon sok felvetődött névötletet levédetett már magának, ami szintén megnehezíti a csapatnak a névtalálást.
Ez persze még nem jelenti azt, hogy ne lehetne a jövőben használni a Washington Football Team csapatnevet, ez csupán azt jelenti, hogy nem lehet levédetni a nevet marketing célokra. Ez viszont épp elegendő lehet a franchise vezetőinek, hogy egy másik nevet válasszanak maguknak. Már csak olyat kell találni, amit McCaulay nem védetett le.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások