Deshaun Watson jogi ügyei nem rendeződnek, és várhatóan ez még jó sokáig így is fog maradni, úgyhogy az irányító jövője teljességgel a levegőben lóg. A játékos továbbra sem jelent meg a Texans edzésein és továbbra is az a vágya, hogy elcseréljék. Sok híresztelés érkezett már korábban (amikor igazán felkapott téma volt Watson helyzete), hogy hol szeretne játszani a jövőben, erre kontrázott rá most egy lapáttal korábbi csapattársa, Kareem Jackson, aki 9 évet húzott le Houstonban, az utóbbi kettőt pedig a Broncosban töltötte.
“Nagyon jó a kapcsolatom Deshaunnal, az utóbbi hetekben is többször beszélgettünk. Mindig azt mondja, hogy ‘figyelj Jack, csak mondd meg nekik, hogy ott akarok játszani’. Ő Denverbe akar menni. Amikor szabadügynök voltam, mérlegeltem az opcióimat és végül visszaigazoltam ide. Előtte felhívott és megkérdezte, hová fogok szerződni, én pedig akkor még nem voltam biztos a dolgomban. Végül maradtam, ő pedig mondta, hogy szóljak az illetékeseknek, hogy Denverbe akar jönni.”
– mondta a defensive back Aqib Talib podcastjében.
Ian Rapoport információi szerint ha nem is favorit a Broncos, mint Watson következő állomáshelye, de mindenképp a lehetőségek közt van. A jogi ügyei előtt egyébként többek közt felmerült Miami, New England, Carolina és Philadelphia is, azóta viszont érthető módon kevésbé felkapott a téma és többen tovább is álltak QB-fronton. Azt jelenleg nehéz elképzelni, hogy a jogi dolgok rendeződése előtt bárki is cserélne érte, ez pedig akár a következő holtszezonig is elhúzódhat.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
“Volt csapattársa szerint Denverbe akar menni Deshaun Watson”
Ott jobbak a börtönök?
Mond Deshaun,láttál már fűben nyuszit?
De hogy? Rodgers mögé a kispadra?
jó de padozni kell Rodgers mögött
“tanulni pár évet”
igaz, így a pontos
Mi van Denverben, hogy állítólag(!) minden QB oda akar menni?
Gondolom, nem a pöpec klíma miatt.
South Park
Magaslati levegő