A Washington Football Teamnél úgy tűnik, véget ért a nyári szünet, ugyanis Jonathan Allen top 5-ös hosszabbítása után egy top 10-es szerződést is kiosztott a csapat. A kedvezményezett ezúttal a tavaly karrierévet tartó, irányítóból tight endé váló Logan Thomas, aki három évre 24 millió dollárt kapott, melyből 10,3 millió garantált.
Thomas 2014-ben a Cardinals negyedik köröseként került a ligába, ő volt a hatodik kiválasztott irányító Blake Bortles, Johnny Manziel, Teddy Bridgewater, Derek Carr és Jimmy Garoppolo után. QB-ként nem sok keresnivalója volt a ligában, 2014 és 2016 között megfordult a Dolphinsban, a Giantsben és a Lionsben is, mielőtt aláírt a Billshez.
Buffalóban kezdték el tight enddé átképezni, majd 2019-ben a Lionsben is TE-ként használták, de a tavalyi szezont megelőzően így is csak 36 elkapása volt 322 yardért és két TD-ért. 2020-ban viszont berobbant, 77 elkapásból 744 yardot és hat TD-t gyűjtött, ami bőven átlag feletti teljesítménynek számít.
Washingtonban ráadásul úgy gondolták, hogy a 30 éves támadó képes még pár évig fenntartani ezt a szintet, ugyanis az évi 8 millió dolláros kontraktusa az új pénz alapján holtversenyben a nyolcadik legmagasabb a poszton.

Legfrissebb cikkeink
- Nick Chubb maradna a Brownsban
- Patrick Mahomes Tom Brady nyomában
- Három legendás szurkoló, aki ismét ott lesz a Super Bowlon – immár 59. alkalommal
- Tyreek Hill mégis maradna a Dolphinsnál
- Super Bowl LIX – Amikor a Chiefsnél a labda
- Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- HIVATALOS: Írországba látogat az NFL, a Steelers lesz a pályaválasztó
- Maxx Crosby nem akar távozni a Raiderstől
- Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Super Bowlra
- Super Bowl LIX – Edzők
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- camillo7777 on Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
- camillo7777 on Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Kopi3.14 on Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők