Connect with us

Hír

A Packers harmadik legdrágább játékosa is elégedetlen lehet a helyzetével

A Green Bay Packers három legdrágább játékosa Aaron Rodgers, Davante Adams és Za’Darius Smith. Előbbi kettő már nyíltan kifejezte boldogtalanságát (Rodgersszel kapcsolatban visszavonulásról pletykálnak, míg Adams megszakította a hosszabbítási tárgyalásokat), és úgy tűnik, utóbbi is csatlakozik hozzájuk.

A dolog azzal kezdődött, hogy a pass rusher kiposztolta a Twitteren, hogy azonnal ingatlanügynökre van szüksége. Később erről azt írta, hogy csak új házat keres Green Bay környékén, de a PFT információi szerint ennél komolyabb problémák lehetnek a színfalak mögött.

Smith állítólag azt fájlalja, hogy a Packers élt azzal az opcióval, hogy a játékos 16 millió dolláros fizetéséből 15 milliót átalakít aláírási bónusszá. Ezzel ugyanis a jövő évi cap hitje 28 millió dollárra nőtt, amit aligha fog benyelni a csapat, ezért a védő úgy érzi, a Packers 2022-ben vagy kivágja, vagy elcseréli. Emellett az sem tetszik neki (ez ráadásul teljesen jogosan), hogy a csapat nem utalta el neki egyből a pénzt még márciusban, hanem majd csak a szezon közben kapja meg kvázi meccspénzként.

A pass rusher elégedetlensége egyébként nem újdonság, már a korábbi ügynökcseréje után is lehetett sejteni, hogy nincs minden rendben.

16 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
16 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
reszelo.aladar
reszelo.aladar
2021-07-26 08:15

Itt eddig is Rodgersről szólt a történet. Ha marad, akkor a többiek is szívesbben maradnak, ha nem, akkor Green Bay egy ideig nem lesz szexi csapat.

JackEasterby
JackEasterby
2021-07-25 20:14

Azért itt komoly gondok vannak még a játékosok jogait illetően. Aláírási bónusszá alakítják, de szezon közben fizetik ki? Ehhez, hogy van joga a Packersnek?

Kopi3.14
Kopi3.14
2021-07-25 15:07

Akkor Mr. Pornóbajusz megmérgezte az öltözőt? Love time?

Everlast77
Everlast77
2021-07-25 11:42

A Packers elkezdett Texansosodni :)

pfefe8
pfefe8
2021-07-25 09:00

Rázogatják a játékosok a pofonládát. Remélem minél előbb kinyílik és a tulajok a sarkukra állnak. És ezt a Packerstől függetlenül mondom. Nagyon rossz irányba tart a liga.

chester
chester
Reply to  pfefe8
2021-07-25 09:32

Pont ezért mondtam anno, hogy ha most Rodgers kedvéért bepucsítana a Packers, és elküldené Gutekunstot és/vagy Murphy lemondana, akkor azzal kb minden tekintélyét elvesztené a board, és játékosuralom lenne. Ők pedig bármennyire is hiszik ezt magukról, nem tudnak irányítani egy franchise-t.

ahanem
ahanem
Reply to  chester
2021-07-25 12:43

de legalább a tulajok nem szólnak bele

katonadani
Reply to  pfefe8
2021-07-27 08:28

Ha ez rossz irány is lenne (szerintem nem), akkor is a következő 8 évben nem fog sdmmi történni, mert csak egy új CBA-vel lehetne változtatni. amúgy szerintem a játékosok felé tolódik inkább ez a dolog a jövőben

ahanem
ahanem
2021-07-25 07:39

Puccskísérlet, csak nem tudjuk, ki van a háttérben, mint új GM

bjeela
bjeela
2021-07-25 06:46

Ezek nagyon jó hírek! Még, legyetek egyre többen elégedetlenek a Packersnél! Itt az ideje, hogy végre befejeződjön ez a harmincéves dominancia itt északon.

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2021-07-25 07:09

Mindennapi Packers botrányt ad meg nékünk ma!

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2021-07-25 07:18

És bocsásd meg a mi Trubiskynket

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2021-07-25 15:06

Arra nincs bocsánat.

bjeela
bjeela
Reply to  Kopi3.14
2021-07-25 19:13

Dehogynem… Néddameg, hogy mennyire kapkodott utána a Bills.

camillo 7777
2021-07-25 05:14

Amikor ennyi probléma van egy franchisenál ott nagy az esély, hogy GM a hunyó, mivel ugye tulaj nincs egyszemelyben.

Sn4k3bite
Sn4k3bite
2021-07-24 23:58

elég lesz máááár :’) ha így folytatjuk 1 hét múlva már nem lesz kezdőnk :DD

16
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x