Tom Brady millió rekord birtokosa, a legtöbb ráadásul pozitív. Most ugyanakkor egy negatív, vagy legalábbis a teljesítménye szempontjából semleges rekordot is megdönthet: ő lehet a valaha volt legtöbb sacket benyelt irányító.
Jelenleg a legtöbbet földbe döngölt irányító címét Brett Favre tartja, akit 525-ször sackeltek az ellenfelek védői. Utána jön a listán 521-gyel Brady, míg a harmadik helyen Ben Roethlisberger áll, akinek John Elway-jel holtversenyben 516 benyelt sackje van. Amennyiben nem történik valamilyen sérülés, előbbi kettő közül kerül ki az új rekorder.
Big Bennek az 516 sack 233 meccsen jött össze, vagyis mérkőzésenként átlagosan 2,2 sacket nyelt be, ami elég sok. Bradynek az 521-hez 301 mérkőzés kellett, vagyis találkozónkként fél sack-kel kevesebbet kapott karrierje során. Sőt, ha a támadófalakra pillantunk, akkor azt gondolhatnánk, hogy mivel a Buccaneersé a liga első harmadába tartozik, a Steelersé pedig az alsó harmadba, így Bradyt kevesebbszer fogják jövőre sackelni, és Big Ben felzárkózhat.
Azonban tavaly épp fordítva volt és Brady tudott “elhúzni” ebben a tekintetben: ő 21, míg Roethlisberger 13 sacket nyelt be. Ez is jól mutatja, hogy nem minden a támadófalon múlik: a QB-k ezt is tudják irányítani azzal, hogy milyen gyorsan szabadulnak a labdától. A benyelt sackek száma tehát elsősorban az irányítóktól függ, nem a támadófaltól.
A benyelt sackek száma nem a támadófaltól, hanem az irányítótól függ

Legfrissebb cikkeink
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
- Breakout játékosok 2025 – NFC North
- ELF: Enthroners vereség Stuttgartban is
- Triple Coverage #611 – Kedvenc korai prospectjeink a 2026-os draftra
- Az 1/1-es Cam Wardnak meg kell küzdenie a kezdőért
- Tyreek Hill még mindig brutálisan gyors
- Már a szezon vége előtt padra kerülhet Aaron Rodgers?
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Cseh Tibor on Breakout játékosok 2025 – NFC North
- Pedro44 on Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Hurrá Torpedó on Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Fetyke on Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
Ugyehogyugye? Montamén, hogy a Tibibácsi nem jó QB. Még hogy kecske… Mekegnem kell! Legjobb esetben szamár.
A fumble számait nézd meg az első éveiből. Azért mostanában bárkit szénné grilleznek.
Hát hazudokén?
“A benyelt sackek száma tehát elsősorban az irányítóktól függ, nem a támadófaltól.”
Mink eztet Minnesotában évek óta valljuk. Ezért nem is áldoz(t)unk az egységre lófütyit sem. Különben is! Csak a gyávák bújnak el a fal mögé! Az igazi férfiak szembe néznek mindennel…
“A benyelt sackek száma tehát elsősorban az irányítóktól függ, nem a támadófaltól”
Ez most kellett? Russel Wilson le is mondta a Patreont. Aszonta nem kelletek neki. Ezt akartátok?
A Raiders-nek most szóltak erről… :D
Féreg
Viszont alighanem Bradynél a legkevesebb a benyelt sack miatt kihagyott meccs/benyelt sack mutató. Lehet, hogy a tavalyi szezont sérülten nyomta végig, de nem hagyott ki kb snapet sem, így a matek szempontból lényegtelen
Hát azt a rekordot Favre tartaná, ha számolnának ilyet. És soha senki nem is fogja őt onnan ledönteni valszeg, mivel ő tényleg egy meccset sem hagyott ki egész karrierjének a végéig.
Bradynek egyébként egy egész szezon kiesett egyszer…
Sack és sack között óriási különbség lehet fizikailag, noha ez statisztikailag természetesen nincs így. TB-t pl. ritkán “döngölik földbe”, előre lemegy, ha nem talál megoldást. Többek között ez is a hosszú QB élet titka… :)