Deshaun Watson idén egy másodpercre sem vett részt a Texans holtszezonbéli programjában, ennek ellenére Ian Rapoport szerint az irányító ott lesz a csapat edzőtáborában. Hogy fog-e bármit is csinálni, vagy csak amolyan “itt vagyok, tehát nem büntethetnek meg” mentalitással fog álldogálni az oldalvonal mellett, azt egyelőre nem tudni.
Watson ezzel a lépéssel alaposan megkíméli a bankszámláját, az edzőtábor kihagyása miatt akár 2,4 millió dollárnyi büntetést is kaphatott volna. Az alaphelyzet ugyanakkor ezzel együtt sem változott Ian Rapoport információ szerint, továbbra is cserét akar.
Ez utóbbi ügyében sincs változás: még mindig 22 nő perli szexuális zaklatás miatt, és ameddig nem születik döntés, addig az NFL bármikor eltilthatja vagy fizetett szabadságra küldheti Watsont. Ennek fényében kizárt, hogy bármelyik csapat is cseréljen érte – nagyon érdekes lesz látni, mi történik akkor, ha az első hétig nem lesz bírósági ítélet, de az NFL sem lép, így az irányító pályára léphetne a Texansban.
Legfrissebb cikkeink
- Hetekre lesérült Michael Pittman
- Fizetett szabadságra küldte a liga Jabrill Pepperst
- Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- NFC West rangadóval indul a 6. forduló
- Nagy bukta volt a 2021-es főedző-kinevezési kör
- Minshew megy a padra, O’Connell kezd a Raidersben
- Spencer Rattler kezd Derek Carr helyén a Saintsben
- Hosszabb kihagyás vár a 49ers kezdő safetyjére
- IR-re került a liga legjobb elkapója
- MVP és további díjfigyelő 5 forduló után
- Playoff Ranking #5
- Az egész szezonra kidőlt a Raiders tavaszi sztárigazolása
- Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- A Chiefsnél reménykednek, hogy a legjobb elkapójuk még játszhat idén
- Derek Carra több hét kihagyás vár
Legutóbbi hozzászólások
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Cseh Tibor on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Ragi on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Fetyke on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- atis123juve on Mostantól Drake Maye a Patriots kezdő irányítója
- ImmodesTom77 on BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- ImmodesTom77 on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
Még a bírósági ügye előtt el kellett volna cserélniük.Egy rakat draftcetlit meg akár értékesebb játêkost kaphattak volna érte.Utólag könnyű okosnak lenni.
Egy ilyen csapatnál/szervezetnél van vagy 200+ fő, akitől informálódni tud bármelyik csapat a pontos helyezetről. Szóval eléggé képben lehet mindenki. Másrészről egy potenciális partner is egyfelől beárazná ezt a kockázatot, másfelől azonnal odatenné feltételként, hogy csak akkor ad cetlit, ha nem kaszálják el Watsont mondjuk a következő draftig. Innentől meg már nem biztos, hogy sok értelme van a cserének, mert ha elitélik, akkor nem kapnak érte semmit, ha nem itélik el, akkor meg szotyiért elcserélték.
Gondolom lehetett volna olyan üzletet is kötni,ahol kizárják az esetleges bűnügyi eljárást.Tehát itt van DW a púpjával együtt,ennyibe kerül,ha bevállalod Biztos letttek volna csapatok,akik így is belementek volna egy licitháborúba.Mert ebből Watsonnak sincs nagyon visszaút.Szerintem a játékostársak bizalmát már elvesztette,úgy meg nehéz a csapat vezérének lenni.
Húzd meg, ereszd meg. Közben meg a liga egyik legjobb játékosa parkolópályán. Kérem ne jöjjünk a “bjeeela egy tetű erőszaktevő-mentegető” reagálásokkal, mer nem.
bjeeela egy tetű erőszaktevő-mentegető
Éreztemén, hogy lesz, aki nem bír ellenállni a kísértésnek.
mer nem
22(!) nő és pont most…
Micsoda véletlen…
Csodák márpediglen vannak!
Nem jövök vele. De akkor is egy idióta. Mégis mi a f.szt gondolt amikor egy szál brében nyitott ajtót, vagy dörgölőzött, hogy majd megdícsérik?! A mai világban, ahol ráadásul rajzanak az ilyen helyzetet kihasználni akaró lények! Agyatlan hülye! Mármint Watson, nem te.
Tudod én már azon se meglepődnék meg, ha szó se lett volna ilyesmiről, csak volt az a lé, amiért hirtelen 22 nő eccerre rájött, hogy őtet jól megvegzáták, de erőst és most hirtelen a jussukat akarják. De persze nem prejudikálok, csak ugyebár az a haraszt má megen nem bír magávaa.
1-2 nőnél ezt még el is hinném, de 22nél már valószínűleg perverz a kis barátunk és nem is kicsit. Mondom ezt úgy, hogy rengeteg az olyan hölgyemény aki nyilván semmitől se riad vissza. De előző esetekből lehetne tanulni. Vagy nem? Az már túl magas elvárás lenne?
Már csak aztat nem értem, hogy mitől perverz, ha egy férfi szereti a masszőrlányokat. Hová jutott ez a világ…
Az nem perverz, én is szeretem a masszőr lányokat. Még az asszony is! Hagy egy szál brében fogadod őket meg helikopterezel neki, Na az perverz!
Nem aszontam, hogy nem leheccséges, de asse, hogy nem. Mindenesetreazé túl közel volt hirtelen a két tézis..
Jaj komám. Nem kellene annyit olvasgatni a laposhívők közösségi oldalait…
Nem lehet, hogy a sztori valós? Csak akik eddig “elintézték”, hogy a lányok mindezt poénnak fogják fől, az most azt kérte tőlük, hogy már ne annak tekintsék.
Dehát te montad, hogy ottan van a igassság, most meg tagadod? Na, így higgyen neked az ember…
Az asszony is mindig ezzel szokott jönni!
Mert értelmes ember, veled ellentétben!
Ezeket mind simán elnézték volna neki, ahogy eddig is tette mindenki.
De az, hogy cserét kér, mikor még éppen csak aláírta a hosszabbítást! Na az már több a soknál!
Most meg már várják érte az ajánlatokat. Ki érti ezt!? Mondjuk amíg az ugye le nem zárul szerintem egy lukas garast nem adnak érte.