Fred Warner kapott egy 5 éves, 95,025 millió dolláros hosszabbítást a 49erstől, amivel ő lett a legjobban kereső linebacker. Persze szokás szerint ez csak akkor igaz, ha az új pénzt nézzük, a valóságban még csak a második legjobban fizetett LB sem lett, cserébe viszont extrém bonyolult szerződést adott neki John Lynch.
Kezdjük azzal, hogy az átlag linebackerek nem igazán értékesek, relatíve kis hozzáadott értékük van a győzelemhez. Ettől függetlenül vannak olyan kvázi generációs tehetségek, akik képesek különbséget jelenteni és őket érdemes is lehet megfizetni egy contendernek. Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy Warner ez a kaliber, leginkább azért, mert coverage-ben párját ritkítja a játéka.
A NextGenStats alapján 16,5 százalékkal kevesebb elkapást engedett, mint az elvárható volt, ráadásul a PFF-nél is a liga egyik legjobb coverage grade-jét kapta. Tavaly pass rush-ban is jól muzsikált a maga 18 siettetésével, illetve végre a futás ellen is javult, tehát egyértelműen abba az irányba tendál, hogy extraklasszis legyen.
Egy olyan linebacker, akit egész meccsen a pályán lehet hagyni, képes nemcsak a futókat, de akár tight endeket és az elkapókat is kivenni a játékból, az sokat érhet. Ilyen volt Bobby Wagner, ilyennek hitték CJ Mosley-t, valamilyen szinten tehát érthető a brutális fizetés (a gond inkább az egysíkú LB-k túlfizetésével van, ahogy a tight endek esetében). Bár ez a brutális is relatív, nem tévedtem nagyot az évi 15 milliós becslésemmel.
John Lynch nagyon sokra tartja a posztot
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Ki lepődött meg azon, hogy a 49ers GM-e rekordnak tűnő szerződést adott egy linebackernek? A korábbi Hall of Famer játékos nem szégyellős, ha meg kell fizetni a linebackereket, ő volt az, aki adott Kwon Alexandernek egy 4 éves, 54 millió dolláros szerződést 27 millió dollár garantálttal. Az az igazolás nagyon csúnyán befuccsolt, de ez nem szegte Lynch kedvét, ismét kinyitotta a pénzcsapot.
Lynch javára legyen mondva, minden fineszét bevetette. A szerződés egy elég alacsonynak számító 12,32 millió dollárnyi aláírási bónuszt tartalmaz, amit leosztott a csapat öt évre. Ezen kívül teljesen garantált még Warner 2021-es alapfizetése, 2022-es roster bónusza (kék) és 2022-es alapfizetéséből 1,58 millió dollár. Ez kereken 27,5 millió dollárt jelent, ami nem olyan sok egy 5 éves, 95 millió dolláros szerződés esetében. Ugyanakkor a barnával jelölt 2023-as alapfizetése 2022-ben garantálttá válik, ami technikailag azt jelenti, hogy a védőnek mindennel együtt 40,5 millió dollárnyi garantáltja van.
Ez már nem néz ki rosszul, ráadásul itt jön az első csavar. A kékkel jelölt opciós bónusz az első menekülési útvonal a csapatnak:
- Ha 49ers nem hívja le az opciót, akkor Warner szabadügynök lesz és kapott 27,5 milliót egy évre, viszont így legalább további 13 millió dollárt nem kell kifizetni. Ez nem túl valószínű forgatókönyv, de ha a linebacker játéka teljesen bezuhan, akkor lesz lehetőség némi kármentésre.
- Ha 49ers lehívja az opciót, akkor a fenti táblázat a következőképp módosul:
Az opciós bónusz aláírási bónusszá alakul, amivel Warner cap hitje 2022-re 10 millió dollárral csökken. Ezzel együtt a 2023-as fizetés teljesen garantálttá válik, vagyis a játékost legközelebb csak 2024-ben lehet elküldeni. És itt jön a második csavar.
A lilával jelölt 3,6 millió dollár egy visszavásárlási opció, Warner szerződéséből ugyanis a 2025-ös és 2026-os évek automatikusan megszűnőek. Ellentétes információk jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy a 2024-es idény előtt vagy után lehet-e élni vele, így ebbe a részbe nem is megyek bele, mert az csak nettó találgatás. A lényeg: ha a 49ers él az opcióval, akkor Warner kap 3,6 millió dollárt a számlájára, és nem lesz a 2024-es szezon után szabadügynök.
Mi a helyzet a toplistával?
Az új pénzt tekintve egyértelműen Warner a liga legjobban kereső linebackere, de ezzel legfeljebb az ügynöke henceghet, ez a szerződés csak a dobogó legalsó fokára volt elég.
A liga legjobban fizetett linebackere továbbra is CJ Mosley, aki bár kevés aláírási bónuszt kapott, a teljesen garantált tartalom és az első három éves fizetését tekintve is rekorder. Warner még Wagnert sem tudta megelőzni egyetlen releváns kategóriában sem.
A teljes szerződésének átlaga, ha nem is sokkal, de elmarad a másik két védőjétől, de ez még rendben is volna az újonc szerződése miatt. A probléma az, hogy a szerződés rendkívül farnehéz: míg Wagner évi 16,6 milliót és Mosley évi 17 milliót vihet haza az első három évben, addig Warner csak 14,2-t, ami jelentős különbség.
Ilyen szinten ez egy kiváló munka Lynch részéről: kötött egy rekordszerződést, ami távolról sem az, ráadásul csak akkor fog igazán sokat fizetni Warnernek, ha folyamatosan hozza az All-Pro szezonokat. Összességében természetesen a védő sem lehet boldogtalan, egyedül a Jets szurkolók vakarhatják a fejüket az elmúlt 10 év legdurvább túlfizetése miatt – Mosley jó eséllyel még 1-2 évig őrizni fogja a liga legdrágább linebackere címet.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Kopi3.14 on Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
Lynch jó munkát végzett….