A cornerbackekkel ellentétben a safetyknél nincs az a bizonyos 30 éves korhatár, ami fölött már el szokott kezdődni a hanyatlás. A poszt sajátosságaiból fakadóan “öregebben” is lehet jól teljesíteni, de persze előbb-utóbb itt is mindenkit utolér az idő vasfoga. A következő egy-két évben a safetyk közt is kiöregedik pár sztár, aki uralta a posztot az elmúlt évtizedben, azonban vannak jelentkezők, akik a helyükre lépnének.
Akik uralták a posztot, de már kikopóban vannak
Harrison Smith
A sokoldalú safety etalonja volt Harrison Smith az utóbbi közel 10 évben. Első szezonjaiban még nagyobb részt free safetyként tevékenykedett, utána viszont mozgott össze-vissza a pályán, szinte felezte az idejét a boxban és hátul, de állt fel slot cornerként vagy a line of scrimmage-en is jelentős snapmennyiségben. Persze ez még önmagában nem akkora wasistdas, Smith viszont mindenhol kiemelkedő teljesítményt tett le az asztalra, ami már nagyon kevés játékosról mondható el. Már 32 éves a Vikings kiválósága, szóval várható, hogy a közeljövőben visszaesik a játéka és kikopik a ligából, ráadásul már tavaly is önmagához mérten kissé gyengébben teljesített. Hogy ez már a visszafordíthatatlan hanyatlás jele vagy csak egy rosszul sikerült szezon egy a megszokottnál gyengébb védelemben, az jó kérdés, ezzel kapcsolatban jövő ilyenkor már okosabbak leszünk.
Devin McCourty
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
McCourty érdekes módon cornerbackként kezdte pályafutását a Patriotsnál, azonban másfél év után rájöttek, hogy free safetyként tudják a legjobban használni. Ez a posztváltás nyilvánvalóan be is vált, hiszen az utóbbi évtizedben a pozíciója egyik legjobb játékosa volt. Az utóbbi években ő is többet mozgott már be a boxba, ahogy a safety poszt is kissé átalakult és a szerepek jobban váltogathatók lettek. Tavaly neki is gyengébb éve volt (a megszokottnál jóval gyengébb), ráadásul pár héten belül betölti a 34-et is, szóval könnyen lehet, hogy utolérte az idő vasfoga és már csak egy-két éve van a ligában.
Malcolm Jenkins
Jenkins is egy igazi mozgatható sakkfigura volt a védelemben, és nem is féltek különböző szerepkörökben használni. Az említett két úriemberhez képest ő kevesebbet játszott FS-ként, jóval több időt töltött a boxban, illetve sokkal többet játszott slot cornerbacket, ami egy érdekes matchup előnyt tudott adni a defense-eknek. Jenkins egyénileg olyan magasságokban nem járt, mint Smith és McCourty, de nagyon hosszú ideig stabilan jó teljesítményt nyújtott, emellett mindig a legnagyobb vezére volt a védelmeknek, amikben játszott. Karácsonyra már ő is 34 éves lesz.
Akikről azt hittük, ők lehetnek a kiválasztottak, de megrekedt a karrierjük
Derwin James
James megérkezett az NFL-be első körös játékosként 2018-ban, és egyből a liga egyik legjobbja lett. Minden focirajongó tragédiája, hogy az utóbbi két évben mindössze 299 snap erejéig láthattuk őt a pályán, hiszen hatalmas élmény nézni a játékát. Nála a “megrekedés” egyedül a sérüléseknek tudható be, és szerintem mindannyian reméljük, hogy a jövőben elkerülik ezek, és az eddigiek nem tesznek rosszat a játékának. Nagyon várom, mire lehet képes Brandon Staley védelmében.
Eddie Jackson
Ha már parádés 2018-as szezonok… Eddie Jackson is ilyet produkált másodévesként: 6 interceptiont jegyzett, két fumble-t erőszakolt ki, egyet vissza is szerzett, és összesen három védőtouchdownt ért el, emellett elsőcsapatos All-Pro lett és a PFF értékelése szerint a liga legjobb safetyje volt. A mágikus szezont azonban nem sikerült megismételnie, Vic Fangio távozása óta csak keresi önmagát. Reméljük, idén megtalálja – a tehetsége megvan hozzá.
A méltó utódok
Minkah Fitzpatrick
Fitzpatrick esete tökéletesen mutatja, mennyit számít egy védelmi rendszer és hogy az adott játékost hol helyezik el ebben a rendszerben. Miamiban eléggé elveszettnek tűnt a 2018-ban első körös safety, hiszen első évében többet játszott a slotban és szélső cornerbackként, mint természetesen helyén, free safetyben. Ez neki sem tetszett, cserét is kért, amit meg is kapott a 2019-es szezon második fordulója után, és az akkor éppen borzasztó formában lévő Steelersben bontakozott ki. Visszakerült free safety pozícióba, és első évében szerzett öt interceptiont, leütött négy labdát és 27,3-as passer ratinget engedélyezett a felségterületén (külön vicces, hogy 2019-ben az első két meccsen a Dolphinsban tökéletes passer ratinget engedett). Pittsburghben a liga egyik legjobb safetyje lett.
Jessie Bates
Bates ugyanabban az évben érkezett az NFL-be, mint Fitzpatrick, azonban csak a második körben kelt el. Ő is free safetyként érzi magát a legjobban, ráadásul elég sokat van egyedül hátul, ahol nem olyan egyszerű rátenni a labdára a kezed. Bates viszont három év alatt a PFF adatai szerint 9 interceptiont és 22 leütött labdát tud felmutatni (mindössze 5 engedett TD mellett), ami egy elég szép 65,2-es engedett passer ratinget eredményezett. A Bengals védelméből nem egyszerű kitűnni, de neki sikerült, habár az őt megillető rivaldafényt talán még nem kapta meg.
Marcus Williams
Szegény Marcus Williamsre mindenki úgy emlékszik, mint aki azt az óriási hibát elkövette a Minneapolis Miracle során. Ezért sokan meg is bélyegezték a korábbi második körös játékost, pedig egy egészen kiváló free safetyről van szó – úgy tűnik ezen a poszton erősek most a fiatalok. Még csak a szezon kezdetén lesz 25 éves, négy szezonja alatt pedig 14 interception és 12 leütött labda fűződött a nevéhez. Nem véletlenül tett rá szűk anyagi helyzetben is franchise taget a Saints.
A jövő reménységei
Antoine Winfield Jr.
Már prospectként is imádtam Winfieldet, és nagy örömömre újoncként is jó teljesítményt rakott le az asztalra, további fejlődéssel igazi sztár válhat a második körös safetyből. Ugyan ő is free safetyként játszott a legtöbbet a Buccaneers színeiben, őt jobban lehet mozgatni a pályán, hiszen a boxban és a slotban is feltűnt és jól is játszott. Coverage-ben még elvárható tőle egy kis fejlődés, de futás ellen már most kiválóan teljesít – akárcsak apja annak idején.
Darnell Savage
Winfielddel ellentétben a Packers két évvel ezelőtti első körös játékosának épp a futás elleni védekezésében kellene fejlődnie, hogy elit szintre léphessen – coverage-ben egyáltalán nincs vele probléma, amit jól mutat tavalyi négy interceptionje és hét leütött labdája is az egyetlen engedett TD mellett. Jövő héten lesz 24 éves, szóval várható, hogy még felfelé ível a karrierje.
Jeremy Chinn
Sokat gondolkodtam, hogy felírjam-e a listára, két okból is. Egyrészt ugyan rengeteg nagy játékot mutatott be újoncként, azért a hibák is szép számmal becsúsztak, talán több is volt ebből. Másrészt nehéz őt bekategorizálni safetynek, hiszen a Panthersnél játszatnak vele kis túlzással minden létező posztot és feladatkört. A legtöbbet a boxban volt kvázi linebackerként, de sok időt töltött a slotban és hátul is, ráadásul a szélen is megfordult és a line of scrimmage-en is irányítót siettetve. Rendkívül sokoldalú játékosról van szó, ami talán kissé hátránya is abból a szempontból, hogy nem tud egy pozíciót igazán elsajátítani, ez pedig több hibához vezet. Ha fejben összerakja a dolgokat és tud fejlődni a játék több területén is (nem biztos, hogy fogadnék ellene), akkor egy-két éven belül belül igazi sztár lehet ő is.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
” ráadásul pár héten belül betölti a 34-et is, szóval könnyen lehet, hogy utolérte az idő vasfoga” – ezt most 5 nappal a 34. születésnapom után nem volt túl jó olvasni 😂😂😂
Justin Simmons hol van ezen a listán???
Az elmúlt két év legjobb Safety-je (Vic Fangio óta)
Vagy ő túl öreg ehhez a listához? Mert őszintén az ő játékát is élmény nézni
igen egyedül a kora miatt nem került fel, mert a méltó utódok résznél 25 éves játékosok voltak, és nem akartam melléjük egy lassan 28 évest tenni. Ami nem jelenti hogy öreg lenne, csak épp ebbe a konstrukcióba nem fért be.
Egyébként Landon Collins neve mennyire fodult meg a fejedben Dani, ennél a kategóriánál: “Akikről azt hittük, ők lehetnek a kiválasztottak, de megrekedt a karrierjük” ?
meg kellett volna fordulnia, most hogy mondod :D Annál a kategóriánál mindegyik ilyen cikkemben bajban voltam kicsit, nehezebben találtam meg a játékosokat, és Collins nem lett volna rossz ide.
Szia Dani. Van egy safety. 2 Pro bowl, 3 all pro. Egyszeres bajnok. All decade választott. Nem látom a listán. Most 29 éves. Őt hova helyeznéd?
ahogy Simmonsnál is, nem volt neki kategória. Még nem kiöregedő, de már a jövő sem feltétlen az övé. A méltó utódokba is inkább fiatalokat raktam, akik még 5-8 évig simán játszanak.